Címke: hundred sins
- Hofi szeptember 15-én lép fel a Budapest Parkban, ahol minden bizonnyal sok számot lehet majd hallani a hamarosan érkező lemezről, esemény itt.
- Hundred Sins hamarosan megjelenő lemezét élőben először május 14-én az Akváriumban hallhatjátok, ahol a Grosskidz hazai trap kollektíva lesz a vendég.
Idén megjelent első, Opera című nagylemezének lezárásához érkezett Hundred Sins, ugyanis a Szalaival, gyurissal, Filóval közös ‘Tisza’ című dalhoz készült klip, amit nálunk láthattok először, az utolsó bemutatkozó projektjéhez kötődő megjelenés.

A forgatáson a főszereplőkön és a stábon kívűl nagyjából 100 ember vett részt, hiszen a klip jó része tömegjeleneteket tartalmaz. A klipért Ballagó Dániel, azaz drakulaoutoftown és csapata felelt aki az elmúlt évben több hazai produkcióban is részt vett.
Hundred Sins a következőket mondta a klipről:
“Drakulára bíztam mindent, az Átkozott klip miatt már megvolt a bizalom. Pomázon forgattuk a klipet, több mint százan voltunk (köszi mindenkinek), bérelt busszal szállítottuk a népet egy tanyára. Nekem szerencsére egy percet sem kellett aggódni, intézett mindent a Főnök úr és stábja.”

A videóban a hazai mezőnyhöz képest rettentően igényes a CGI, amiért Tóth-Horgosi Gergely és Szatmári Zoltán felelt. Egyes jelenetek olyanok, mintha egy Star Wars vagy Marvel filmből lettek volna kiemelve, bár ezt már megszokhattuk az emlékezetes vizuálokra igényes producertől.
“Nekem ez a drága hobbim, ebbe verem az összes pénzem, szerencsére ezek megmaradnak örökre.”
Mondja a látványvilág kapcsán.

A főkent underground előadókat bemutató Opera érának ezzel vége, Hundred Sins nem csak a lemezén sorakoztatott fel rengeteg feltörekvő arcot, de Budapest Parkos koncertjén is megmutatta őket a közönségnek. Ez a következőkben egy kicsit megváltozik:
“A folytatásban már átlagban 1-2 fokkal ismertebb előadók lesznek hallhatóak, a koncepió ugyan az..talán egy fokkal sötétebb köntösben.”
meséli a producer
A blogon is sokat foglalkoztunk már az elmúlt évek legnagyobb hazai hiphop durranásával, Beton.Hofival, akinek tavalyi comic sins című lemezét a kedvenceink közé válogattuk, és ott voltunk akkor is, amikor az ezért kapott Fonogram díját kiállította egy belvárosi Manna ABC-ben.
Hofi már egy ideje melegíti a rajongókat az elvileg 99%-ban kész Playbánia címet viselő nagylemezére, májusban dobta le az első singlet, a Dohányboltot, ami stílusában merőben eltér a most érkezett Bagirától. A dal drum & bass alapját letagadhatatlanul Hundred Sins készítette, akinek korábbi Hofival való közreműködése is nagy sikert aratott.
A single borítója az év legnagyobb mesterséges intelligencia szenzációjával, a DALL-E-val készült, ami a következő instrukciók alapján alkotott:
angry black panther on a red a chaotic background, Mihaly Munkacsy painting style

A trekkhez Miki357 gondozásában vizuál is készült, egy rendőrségi autó kamerájával, több hazai zenész szereplésével.
Hundred Sins nevét az elmúlt években több jól futó zene mellett is olvashattuk, legyen szó a mainstream színtéren hatalmasat menő Azahriah-ról, a tavalyi évben a rap közeget leuraló Beton.Hofiról vagy a Kikeltetőn is döntőbe jutó Ajsa Lunáról. Bár mind más-más műfajban mozognak, a titokzatos maszkos producer mindegyikőjükkel megtalálta a közös hangot.
A nyáron megjelent, szintén Kolibrivel közös, elektro-alter ‘Zárószám‘ után megérkezett a ‘Fuss’, ami az előbb említett hangzást viszi tovább. Furcsa fúziónak számít az elektronikus és az alternatív zene, és bár a producerhez a saját elmondása szerint nem áll közel a műfaj, zenei alapjai mégis beleillenek Kolibri szövegvilágába.
Kama és Máriusz (Banana Records) az egyik tali alkalmával említett egy egyszál gitáros krézi Momés srácot akinek nagyon jó hangja van, viszont kéne mellé egy producer aki elkészíti neki kiadható állapotra a számokat. Pár hét múlva át is jött Bandi, én alapokat mutogattam neki ő meg jegyzetekből próbálgatta rá az előre megírt verseket/dalszövegeket. Így született a Zárószám és a Fuss, még 2020 végén.
mondta Hundred Sins

Ez a szám a május hatodikán érkező OPERA album első dala, amit koncerteken a közönség már nyár eleje óta hallhat, és az előadó elmondása alapján hatalmas sikernek örvend a rajongók körében.
A Fuss az első szám amit hallhattok az albumról, már tavaly augusztus óta tesztelgetjük a számot koncerteken és soha nem vártak még tőlem ennyire számot, 10-ből 9-szer a Fusst kérdezik és az a maradék 1 meg a Gyöngyhajú Lány feldolgozás.
Az albumon egyébként 20 közreműködő előadó szerepel majd, a számokban Hundred Sins próbálta mindig ismeretlen terepre vinni az előadókat, ami mindenképp izgalmas számokat jelent majd.
Mindegyik előadót próbáltam kimozdítani a komfortzónából, vagy olyan zenét írni neki amit senki nem gondolt volna, hogy működhet. Egyetlen percet sem feszültem a lemezen, ez az előző egy évemnek a termése, nem erőltettünk semmit, csak jól éreztük magunkat és közben születtek zenék is.
A dalhoz klip is érkezett, amit Vitó Zsombor, Pálmai Levente és Szűcs Andris készített. A folyamatról Hundred Sins így mesélt:
„Vitó Zsomborral és Bandival ültünk össze hárman ötletelni, nem feszültünk rá a dologra, igazából egy jó időtöltés volt és közben klip ötleteket dobáltunk be amit később letisztítottunk, egy dolgot tudtunk az első pillanattól, hogy Szűcs Andrisnak kell színezni, a többiről meg gondoskodott az Ouzo-Sprite.”
Erről a lemezről egyszerre jut eszembe korai Avril Lavigne, a Blink 182, Sum 41, de még az Alvin és a Mókusok is. A legzavarbaejtőbb, hogy ezek az asszociációk valószínűleg már nem sokat mondanak azoknak, akiknek és akikről ez a lemez szól, ugyanis a magyar trap szcéna zászlóshajójának számító On The Low kiadó legújabb megjelenéséről beszélek.
A legutóbbi Kikeltetőn is feltűnt FILO Huszonkettő című első, de közel sem bemutatkozó nagylemeze az elejétől a végéig egy ilyen,
gondtalan, infantilis korai kétezres évek hangulatba repít vissza, akusztikus gitárt, poppunk elemeket és keserédes melódiákat észrevehetetlen lazasággal ágyaz frissen kattogó beatekbe.
Ez egy olyan keverék, amit őszintén szólva egyáltalán nem láttam jönni, azonban meglepően jól működik együtt. Egy dal sem esik le a lemez koherens egészéről, ami érzékenyen és szerethetően nyúl olyan témákhoz, mint a felnőtté válás, szerelmesnek levés és elengedés. A számok átlag két és három perc között vannak, ami még a 10 trekkes albumot is csak 24 percesre hízlalja, aprócska pillanatképeket felvillantva az élet szentimentális pillanataiból.
A lemezen közreműködik többek között AKC Misi, Gyuris és Hundred Sins is, a Huszonkettő húzószámain azonban FILO egyedül van, a ‘Lőjél fejbe’ és a ‘Felgyújtom a várost’ simán lehetnének egy coming of age film zenéje is, amikor a főhős a lenyugvó nap utólsó narancssárga sugarában elszív egy cigit az élet hatalmasságán merengve. Az egyetlen dolog, amit negatívumként tudnék mondani, az az autotune túlhasználata. Nem mintha a vokálprocesszálás ellen lennék, de néha egy kicsit soknak és kigondolatlannak érződik, pláne, hogy nem is tűnik úgy, mintha FILO nem tudna amúgy énekelni.
Fotók: Szabó R. János