Címke: hari drama
Megjelentettek a mai nappal egy ütős kislemezt amiben van pszichedelikus-fúziós-jazzes témák, aminek egy része előre megírt témákon alapul, és vannak számok amik pedig jammelésekből lettek kiragadva. Na de most mi ez a kvintett? Ez bizony a Hari Drama fősodrából kiragadott öt férfiú mellékprojektje, név szerint Papp Mukunda Mátyás, Stanfel Péter, Kalmár Boti, Sikó Alpár és Papp Mádava, akit meg is lehet tekinteni a most szombaton esedékes Kikeltető záróbulin.
Az ősszel felvett anyag a Blunt Shelter gondozásában jelenik meg, a felvételekről és a zenekar működéséről írtunk is akkor. A nagyzenekart pedig jövőhéten tudjátok elkapni, június elsején a Nagy Emma Quintettel karöltve zenélnek az a 38-on.
Az utóbbi években sorra jelentek meg, majd tűntek el itthon az erdei bulik, ezek zászlóshajója volt a Csörgő Marci (Telemala), Kurucz Andris (Adis Is OK) és Kelemen Kristóf által 2018-ban létrehozott SANTSAT, ami az akkori meghívásos és becsületkasszás rendszeren alapuló bulikból mára egy komolyan szervezett, rendszeres szabadtéri mikrofesztivállá nőtte ki magát. Az idei szezonban pedig először nyitnak olyan élőzenei produkciók felé, mint a május 28-án fellépő Deep Glaze.

Az alapítókban, miután több külföldön töltött év után hazaértek, megszületett az igény egy olyan nappali szabadtéri bulira, ami érzékeny a hangulatra és közben izgalmas külföldi selectorokat sorakoztat fel a pult mögé. Bár egyes eseményeken ezek az elemek külön-külön fellelhetőek voltak, nem volt egy olyan rendezvény sem, ami ezeket egyben megvalósította volna, ezért megszerveztek egy olyan bulit, amire ők maguk is szívesen elmennének. Jegyek és hivatalos promóció ilyenkor még nem volt, a szervezők egy privát Facebook eseményre hívták meg ismerőseiket, a hangrendszert ők maguk, láthatósági mellénnyel álcázva tolták fel a hegyre. A bulira pedig meghívták a Brazil producert, R Vincenzo-t aki annyira jó időben játszotta le a Toto – Africa című számot, hogy annak rögtön híre ment a mikroközösségen belül.
Évekkel később is emlegették, hogy az a szett olyat adott, ami azóta is az emberekkel maradt.
mondta Csörgő Marci

A SANTSAT azóta átment pár változáson, de esszenciájában ugyanaz maradt. Az esemény fizetőssé vált, mivel akármilyen jól is hangzik, becsületkasszás alapon nem lehet klassz külföldi előadókat hívni. A privát Facebook eseményről először publikusra váltottak, viszont mostanában elkezdtek eltávolodni a platformtól, így a bulik már a weboldalukon is megtalálhatóak, az első jegyeket pedig csak hírlevélen keresztül lehet megvásárolni.
Megmaradt viszont az igényes és természetközeli környezet, a szervezők által gondosan válogatott fellépők, és a SANTSAT fontos filozófiája, a Peak Theory, vagyis az, hogy a bulit a hangulat tetőpontján kell lezárni, így mindenki a jó élményt viszi haza.
Ha a tetőponton hazamegyünk, akkor az fog megmaradni, hogy ez egy iszonyatosan jó buli volt. Nem kell megvárni azt, amikor már nem érzed jól magad.
mesélte Marci a Peak Theory kapcsán
Az előző években már sok-sok élménnyel térhettek haza a santsatozók, legyen szó jógáról, tai chi-ról vagy illatbárról. Az idei szezonban pedig lesz interaktív színház, kortárs tánc, és zenei téren is nyitnak több szubkultúra felé ugyanis májusban a Deep Glaze, júniusban a WAVY formáció, augusztusban pedig a Hari_drama vendégeskedik majd a pikniken. Így az ember akkor is találhat magának tetsző programot, ha nem feltétlen szerelmese az elektronikus zenének, de egy jó frizbizéssel és koncerttel töltött nap után akár pozitívan csalódhat az esti szettekben.
A SANTSAT legközelebb május 28-án kerül megrendezésre a Gödöllői Arborétumban, ahol a rezidens DJ-k mellett fellép a Kikeltetőről ismert Sophie M és a Deep Glaze is.
Szerző: Kilián Kornél
A Nobody Elsesből ismert Marschal Roland és Fodor Dávid a nemrégiben megalakult hari_drama szupergruppal kollaboráltak egy hatalmasat. Funk, jazz, őrület.
Marschal Roland így mesélt a szám születéséről:
Mint két cowboy, érkeztünk Rubennel (Roland kutyája) a Hargitára. 3100 kilométeres utat tettünk meg, 9 országon át, 5 nap alatt Glasgowból Hargitafürdőre. Jöttünk a harmadik cowboy bajtársunkhoz, Fodor Dávidhoz, ki itt állomásozott és várt bennünket forróra fűtött kandallóval, hűtős pizzával meg egy egész stúdióval. Nem szaroztunk sokat. Kifejezetten értékeltük, hogy körülbelül 1250 – 1400 méter magasan lehetünk, úgyhogy leraktunk Rubennek egy cupákot, magunknak egy-egy papírt, és pár sörösdobozt a földre, hogy annyival is magasabban legyünk, azzal neki is láttunk mindnyájan dolgozni. Ruben őrizte a stúdiómunkálatok akadálymentes leforgását, amíg mi fáradhatatlanul sugároztuk a rokkot a Székelyek Szent Hegyének egy falvából.
Ezek után a hari_drama bevonásáról így írt Dávid: Minden jó is volt, de a szöveg sehogy sem jött, úgyhogy csak állt és várt a dolog a dalkamrában. Aztán jött Mushu és megmentett, megírta a tökéletes sorokat, fel is énekeltük együtt (a Papp bratyókkal is együtt) , majd Mukunda rá is húzott egy nagy gilmourszólót a végére.

Mushu Israel a hari_drama alapköve és a szövegírója így jellemezte a trekket: A zene nagyon hiperaktív, sokat dobálózunk a társasságunkban az „Akciófilmzene” fogalmával, és ennél tényleg azt éreztem hogy Dávidék belerántanak egy 70es James Bond koppintás világába.
A Szöveg elég természetesen jött, arról a pillanatról szól kicsit amikor észre veszed hogy túlagyalsz valamit, akár pánikrohamod van, és a tudatos része az elmédnek próbálja megnyugtatni a lényet, emlékeztetve hogy nincs igazából okod aggódni hisz csak egy rossz vegyszer keveredett a véredbe, hamarabb lesz vége ha nem küzdesz ellene.
A klipp András Gedeon keze munkája. Fodor Dávid ma este szólókoncertet ad az Alas! előtt a Három Hollóban, a hari_drámát pedig majd május elején tudjátok elkapni.