Címke: fubarite
A Fubarite zenekar tagjai kétségkívül eseménydús évet tudhatnak maguk mögött: alighogy megalakultak 2016-ban, szinte azonnal ki is adták első kislemezüket Permanent Germanium Lake címmel, majd a nyár folyamán énekessel kiegészülve jelentkeztek a Kikeltetőbe, ahol a lehengerlő előadásmóddal és setlist-tel dolgozó srácok a döntőig verekedték magukat. Az ezt követő klubkoncertek közepette még volt idejük és energiájuk összehozni egy friss és pörgős EP-t, melyet nálunk hallhattok először. Íme, a Continental Collisions!
Fodor Gábor korábban több zenekarban is frontemberkedett, jelenleg a Fubarite a prior bandája, de futotta idejéből és pénzéből egy igazi indies szólólemezre is. Nálunk debütál az Elvitelre című kétszámos anyag, mely akár egy korai – magyar nyelvű – Alex Turner demóként is megállná a helyét.
Péntek este véget ér a KERET zenei tehetségkutatója, a Kikeltető. Idén harmadjára rendezzük meg az underground zenei szférában eddig még ismeretlen, fiatal zenekarok számára a versenyt, a mostani döntő pedig egy valóságos ünnep lesz, hiszen az elmúlt két kiírás győztese is fellép a Toldi Klubban.