Kicsit nehéz ezt az évet értékelnem, legalábbis zeneileg, mert nekem már egyértelműen a célegyenesről, az érettségiről, az-az a ‘félllábbalasírban’ állapotról szólt.

Persze voltak elképesztő koncertélmények, és azóta is agyonhallgatott albumok, amiket mind ehhez az évhez kötök, de ilyen szempontból nekem ez a másodvonal éve volt: nem a nagy kedvenceim durrantottak, hanem vagy új előadókat fedeztem fel, vagy kedvencnek nem nevezett, de mégis kedvelt előadóim tettek le olyan anyagokat, amikkel mégis csurig telt memóriakártyával zárhatom ezt az évet is.

A Foster The People azon bandák iskola példája, melyek hamar rátalálnak eredeti hangzásvilágukra, majd arra építik fel dalaikat, amik ettől nem lesznek változatosak, ám akinek bejött egy szám, az többit is szeretni fogja. A ‘Pumped Up Kicks’ hatalmas sikert hozott a kaliforniai triónak, amit nem is sikerült túlszárnyalni a többi dalukkal. Ám azt sem lehet mondani, hogy ez az egyetlen slágerük lenne, hiszen a 2011-ben megjelent Torchesről több kislemez is kikerült, melyek mind megjárták a slágerlistákat.

A Supermodel anyaga ehhez képest merésznek mondható. A novemberre ígért album – Mark Foster nyilatkozata szerint – azért késett, mert újabb ihletet kapott, s ekkor kezdett el dolgozni új anyagokon, többek között a ‘Beginner’s Guide to Destroying the Moon’-on és a ‘Are You What You Want to Be‘-n. Megérte várni, ugyanis azt még nem lehet mondani, hogy egy bátor, hangzásvilág váltásra került volna sor, ám megtörténtek az első lépések e felé. Sokkal színesebb, változatosabb lemez született, mely azonban kicsit távolságtartóbb, kicsit érettebb, s kicsit ösztönösebb.