Címke: Fishing on Orfű
- A legutóbbi Fishingről írt beszámolónkat itt tudjátok elolvasni.
- Addig is olvassatok bele tavalyi beszámolónkba vagy 2017-es közösségi beszámolónkba, hogy kicsit közelebbinek érezhessétek az Orfűi-tó koncerteket visszhangzó habjait, illetve böngésszétek át a programot, ami szerencsére bővelkedik kedvenceinkben.
- Belépők: Kispálos nap SOLD OUT, 3 napos bérlet még van 15990FT-ért.
- Weblap
Vészesen közeledik a fesztiválszezon, ellenben kormányzati döntés továbbra sincsen a zenés-táncos rendezvényeket, köznyelven bulikat és koncerteket illetően, így egyre több eredetileg júniusi fesztivál költözik a szezon végére. A Kolorádó után most a Fishing on Orfű is bejelentette, hogy az óvatosságból korábban már meghirdetett augusztusi pótdátumon tartják meg fesztivált:
„Eljött az idő, döntést kellett hoznunk a fesztivál időpontjával kapcsolatban, hiszen vészesen közeleg az eredeti Fishing on Orfű dátuma. Mindent átgondolva úgy döntöttünk, hogy a fesztivált a meghirdetett pótdátumon, azaz AUGUSZTUS (24)-25-26-27-28-án tartjuk meg.” – írják közleményükben a Facebookon.
A jegyeket és bérleteket a szervezők automatikusan átmentik a pótdátumra, illetve a speciális beköltöző nap jegyei is augusztus 24-én lesznek beválthatók.

Ugyanakkor korábban már felmerült egy esetleges „MiniFishing” gondolata is (a tervek szerint az idei Bánkitón is inkább házibuli hangulatra kell számítani) az eredeti júniusi dátumot illetően, erről a következőket írták a szervezők:
„Mindenképpen szeretnénk egy új, jóval kisebb és családiasabb 3 napos rendezvényt tartani a Fishing eredeti dátumán. Erről a tervünkről már írtunk korábban és nagyon örültünk a pozitív reakcióitoknak. Szóval arra kérünk benneteket, hogy ceruzával írjátok be a MiniFishinget a június 17-18-19-i csütörtök-péntek-szombatra a naptáraitokba! Mi minden erőnkkel azon leszünk, hogy amennyiben az akkori szabályozások lehetővé teszik, akkor egy szuper, még családiasabb kisrendezvénnyel kedveskedjünk nektek!”
Az idei Fishing maradék jegyeire itt lehet lecsapni, illetve külön öröm, hogy végre nem egyidőben van a fesztivál a Kolorádóval, így idén kimarad a szokásos hova menjek inkább dilemma.
Képek: Fishing on Orfű Facebook
A friss bejelentés szerint az augusztus második felére tervezett vagy tolt, 500 fősnél nagyobb fesztiválokat és koncerteket sem lehet megtartani. Így többek között a Kolorádó és a Fishing On Orfű új dátumaitól, illetve az idei EFOTT-tól, SZIN-től és Strand Fesztiváltól is el kell búcsúzniuk a fesztiválozóknak.
Arról már mi is beszámoltunk, hogy a koronavírus-járvány fenekestül felforgatta a zeneipar mindennapjait és előre leszervezett naptárját is. A márciusi és áprilisi koncertek és zenei események zöme már kapott új időpontot – mi is dolgozunk rajta a Szülinyolcnál – vagy épp online formában valósul meg, de a hazai nyári fesztiválok kapcsán egyelőre sok a kérdőjel.
Vannak, amelyek bíznak a vészhelyzet rendeződésében, mire beindul a nyári fesztiválszezon, esetleg b és c terveket gyártanak, de azt már most biztosan tudhatjuk, hogy a Fishing On Orfű inkább nem bízza a véletlenre és augusztus végére telepedik.
A szervezők kedden adták hírül, hogy az idei Fishing új dátuma 2020.08.26-27-28-29.
Az új zenei program már megtalálható a fesztivál weboldalán, a fesztivál csapata igyekezett minimális változtatásokkal átszervezni az eredeti felhozatalt augusztus végére.
A már megváltott jegyek természetesen érvényesek az új időpontra, de akinek nem tetszik ez a felállás, az májusban vissza is válthatja belépőjét. Ezzel kapcsolatban még áprilisban ígérnek bővebb tájékoztatást.
A veszélyhelyzet kihirdetéséig a Fishing jegyei rekordgyorsasággal fogytak. A fesztiválra március elejére az összes bérlet elkelt, a pénteki és szombati napokra már napijegyet sem lehetett kapni. A jegyvásárlást jelenleg leállították – a tervek szerint júniusban indítják újra azt.
Tizenkettedik alkalommal és újfent teltházzal került megrendezésre a Fishing on Orfű, amely idén is tengernyi izgalmas zenekarnak és programnak adott otthont. Míg blogunk jelentős része a Kolorádót és az első KERET színpadot építette, szépítette és szervezte, addig én egyedüli különítményként utaztam a délvidékre, hogy felfedjem, mégis mitől működik annyira stabilan az orfűi-recept, amiről két éve titeket is kikérdeztünk.
Zenekar-simogató, Kimaradtak Nagyszínpad, emberközeliség, sétafröccs, Lovasi András vs. Halott Pénz, savanyú meleg házipálinka, nosztalgikus vibe, heringpary-mentesség, Mecsek-terápia, öreg, és nagyon magyar. Zenészek helyett veletek interjúztunk. Olvassátok el közösségi beszámolónkat, hogy visszateleportálhassatok a 10. Fishing on Orfű tajtékos napjaiba.
Június közepén tényleg a fél zeneipar lemegy lemegy Pécs mellé fesztiválozni, a Fishing On Orfű évek óta stabilan jóelőre teltházas, és bár a nagyobb színpadokat évek óta ugyanazok a magyar alter produkciók uralják, a line-up azért évről-évre színesedik, és ez a közönségen is meglátszik.
A PTE Zenélő Egyeteme idén ZEN POP UP SummerCamp néven nemzetközi, angol nyelvű nyári tábort szervez. A tábor a zeneipar alapvető szegmenseinek megismeréséről szól, illetve az ott megszerzett ismeretek gyakorlati alkalmazásáról.
Eleged van a tömegből? Idén is csak a Balaton Sound-on tudtad kiélni magad egy rakás pénzért? Hányingered van már David Guetta-tól és Martin Garrix-től? Akkor tudok egy jobbat. De komolyan.
Ott voltunk az ország egyik legjobb magyar zenei fesztiválján, és a fényképezőgépeinket se hagytuk otthon. A beszámolónkat itt találjátok, alább pedig a képeket.
Orfű, Baranya megye
Június 22-25.
A Fishing On Orfű nem hiába az ország egyik legkedveltebb fesztiválja. Festői környezet, friss levegő és egy elég nagy tó azok a dolgok, amelyek felpezsdítik a fesztiválozókat. Idén június 22. és 25. között kerül megrendezésre és már jó pár hete SOLD OUT majdnem az összes jegy mindenféle formában, szóval, aki el szeretne nézni idén is, az gyorsan csapjon le, amíg még lehet.
Legizgalmasabb fellépők
