Címke: fehér hang
- Nézzétek meg a Fehér Hang videóját az Ethnofilről!
- JAN 18 – Hétfőn szokás szerint Monday Session a Toldiban, ezúttal üdítő hip-hop élmény lesz a Bupino és a Mulató Aztékok jóvoltából. / 700FT
- JAN 19 – Angel Haze nagyon király hangulatot csinált két éve a Szigeten, várhatóan az Akváriumos buliját is érdemes megnézni. / 5900FT
- JAN 21 – Csütörtökön fellép a nemrég a Fehér Hang Sessionnél is vendégeskedő The Best Bad Trip a Vár Be Q társaságában. / 500FT
- JAN 21 – Utána megnyitja hétvégére a tánccsapot a Diszkóvágás a Beatben.
- JAN 22 – Péntek este a Panel Surfers és a The Keeymen fog leizzadós szörfmulatságot tartani az Aurórában. / 500FT
- JAN 22 – Később pedig a Nagyszobabuli visszavág a Toldiban.
- JAN 23 – Szombaton Henri és Daniel a Fran Palermoból megejti az év első unplugged fellépését.
- JAN 23 – Utána pedig jóféle kísérleti elektronikával lehet zárni a hétvégét a Rohamban. / 800FT
A session videózásnak nagyon nagy hagyománya van külföldön, a youtube-ot böngészve számtalan csatornával találkozhatunk, ahol a jobbnál jobb zenéket szebbnél szebb képekkel párosítva nézhetjük meg. Itthon ez egyáltalán nincs meg, aki mégis csinál valamit, annak nagy valószínűséggel külföldi hátszele van, vagy elég hamar lelankad a lelkesedése. Ezt az állóvizet kavarja fel a Fehér hang, akik első videójukkal megmutatták: igenis van jó sessionre alkalmas magyar csapat a Kodály Method után.
Az Indexen debütált ez az új Néhai Bárány dal, amely idén, a Szigetes koncertjükre készülés során született, és az őszi, 30Y-nal közös turnéjuk előfutára. A videó egy új budapesti session sorozat, a Fehér Hang első része, amely a Kék Ló Fashion Pubban lett felvéve.
Weil Andrissal körülbelül nyolc éve találkoztam először, és már akkor, alig 16 évesen egy frissen indult banda tagjaként próbálta sugározni ritka nagy lelkesedését a zenekar és a közönség felé. Az egri indulású Ethnofil azóta is él és virul, de Andris zenei pályafutása még nagyobb, és sokszínűbb köröket írt le.
Beszélgetésünk elején tisztába tettük jelenlegi projektjeit, de mindez laza húsz percet vett igénybe, mert a magyar underground ugyan bővelkedik minden lében két kanál-típusú arcokkal, Weil Andris közülük is kitűnik. A lassan, de biztosan épülgető, zenei stílushatárokra abszolút fittyet hányó Ethnofil az igazi szerelemgyerek, de bő egy éve egy nagyszínpados produkciónak is a részese a Kistehén billentyűseként.
A sor itt bőven nem zárult be, ugyanis a nemrégiben alakult ghánai-magyar RedRedben, és a slam poetrys, jazzes eklektikában, a Gourmandban is nyomogatja a billentyűket, csavargatja a potmétereket. De a négy állandó projekt mellett még Kollár-Klemencz László önálló estjein is közreműködik, és aligha mehet el az ember egy budapesti jam sessionre úgy, hogy Andris ne lenne ott.
„Lassan másfél éve megy ez a hajtás, és most tartok ott, hogy lassan kezdem megtapasztalni a korlátaimat, illetve azt, hogy mennyi az ezzel a szakmával egészségesen eltölthető idő mondjuk egy nap. Ezen túl jönne a stressz, hogy nem tudok menedzselni több időt, zenekart, embert, és széthullik az egész. Szerencsére még nem tartok itt, érzem ugyan a jeleit, de olyankor át kell gondolni a dolgokat.”

Az egyik legszimpatikusabb Andris gondolkodásmódjában egyébként az, hogy a legfontosabb projektje elmondása szerint az egyetem, amit mindenképp be akar fejezni. Legjobb számításai szerint egy éven belül végez a mesterképzéssel, ami egyébként a világ egyik legmenőbb üzleti mesterprogramja (CEMS), aminek köszönhetően több hónapot eltöltött Indiában is. A hozzá hasonló, nagyvilágra nyitott, önmagát menedzselni képes, és ehhez a megfelelő eszközöket felhasználó zenész egyébként kuriózum a hazai alternatív közegben.
A távlati tervekről kérdeznem sem kellett, Andris hamar előállt a víziójával, ami kicsit is ismerve személyiségét, egyáltalán nem meglepő: „Úgy érzem, ha nem lett volna ez az üzleti, racionális beállítottságú iskola, akkor rohadtul elveszett lennék ebben az egészben – mint ahogy azt rengeteg zenésztársamnál látom. Úgyhogy megvan az a fajta skill-set, ami engem vállalkozást vezető menedzserré tesz, illetve emellett van egy sokéves zenekari múltam. A zene technikai része is marhára érdekel, úgyhogy elég nagy rálátásom van a dolgokra, ezekből pedig
számomra egyenesen következik az, hogy pár éven belül zenei producerkedéssel foglalkozzak.”
Ez a jövőkép, Andris pedig minden mozzanatával ebbe az irányba tart, de teszi ezt pofátlanul rutinosan és lazán. Persze szerinte is 5-10 év múlva fog eljutni odáig, addig pedig marad a kettőnél több zenekar, a folyamatos időegyeztetés, turnézás, a koncertek, és az „éjszaka megérkezem, és ruhástól bedőlök az ágyba, hogy reggel minden kezdődjön elölről” életmód.

Tavaly nyár óta Andris szinte folyamatosan zenél Kollár-Klemencz Lászlóval, vagy a Kistehénben, vagy önálló estjein, ezért érdekelt, hogy mit tud még mondani a magyar underground egyik legérdekesebb „különutas” arcáról, aki a ’90-es évek óta töretlen alázattal, folyamatos meg-megújulásokkal hoz egy nagyon magas szintet szakmailag.
„Zeneileg és életfelfogását tekintve is egy nagyon izgalmas figura, nem hiába lett egy kultikus arca a magyar könnyűzenei világnak. Sokféle típusú és sokféle munkamorállal rendelkező együttessel dolgoztam már, de tőle borzasztóan sokat tanultam. Rengeteget használja az ösztöneit, és érdekes módon mintha tudatosan lenne ösztönös. Bármikor meg tudja ideologizálni, hogy mit miért csinált, és ez megdöbbentően sokszor működik.”
„Úgy gondolom, hogy a zenélés és a zeneszerzés globális miértjéhez közelebb áll az az ösztöneit használó attitűd, ami őt jellemzi, mint a kicsit szárazabb, szakmunkásabb attitűd.”
Életösztönből amúgy Andris sem szenved hiányt, a beszélgetésünk végére pedig tökéletesen kirajzolódott előttem, hogy ő az a fajta zenész, akinek mindenből jutott; tehetségből, alázatból, ízlésből és szociális érzékből. Az egyetemi tanulmányai és a jövőképe egy tökéletesen tudatos emberre utalnak, és az, hogy szinte bárkivel, bármelyik színpadon képes együtt zenélni, arra azért már születni kell. Az ösztönösen tudatos zenész archetípusa.

„Talán azért szeretnek bevonni engem mindenféle projektbe, ahol egyszer is játszottam, merthogy én nem igazán billentyűsként, vagy egyszerű zongoristaként veszek részt a zenekarokban, hanem a zeneszerzői kreatív látásmódom meg ízlésem miatt szeretnek velem dolgozni.
Megpróbálom megérteni a zenét, és megtalálni a lehetőségeket, a lyukakat, ahol én hozzátehetek – és ez sokszor nem a hangok mennyiségén és virtuozitásán múlik, sőt legtöbbször nem azon…”
Andris nappalijában megszámlálhatatlan mennyiségű hangszer, s kiderült, hogy egyre gyakrabban vesz kézbe basszusgitárt, és szeret a dobok mögé is beülni. Hiába, valaki számára nem elcsépelt az élethosszig való tanulás eszméje, sőt, pont ők inspirálhatnak más zenészeket és embereket a legjobban, mert az csak a végeredmény, hogy valaki a jó időben, jó helyen üsse le azokat a hangokat.
Képek: Komróczki Dia
Az ember rengeteg zenével találkozik nap, mint nap. Nem tudsz bemenni egy üzletbe úgy, hogy ne szóljon a rádió/spotify/eladó playlistje, ami alapból meghatároz egy hangulatot. Ez a zene jószerével csak keresztülfolyik rajtunk és nem hagy maradandó nyomot. Amikor viszont a zenehallgatás öröméért hallgatunk zenét, már magunk választhatjuk meg, hogy mit hallgatunk, és ami még fontosabb, hogy el is gondolkodhatunk azon, hogy ami tetszik az miért tetszik, és ami nem az miért nem. És ezt sokkal nehezebb megállapítani mint azt elsőre gondolnánk.
Ha ismerjük az előadót, máris prekoncepcióval rendelkezünk, ami tudat alatt befolyásolja az adott számról kialakított véleményünket. Ha tudjuk, hogy a szám milyen műfajban íródott, sok mindent alapból kizárunk és nem is hallgatunk meg. Ezeket rendkívül nehéz lerázni, és ha esetleg sikerül, akkor is kérdés, hogy mennyire tudjuk elhagyni a „komfortzónánkat”, mennyire vagyunk képesek olyan muzsikát befogadni, ami a mi általában hallgatott zenéinktől messze áll. Pedig ilyenkor aztán igazi gyöngyszemekre lehet bukkanni.
Pontosan ezért volt nagyon tanulságos számomra részt venni például a Lemming program koncertjein. Ide semmiképp nem kerülhetett volna be egy tucat-indie zenekar, akiket annyira imádnak mostanában. Igaz, ők nagyobb közönséget vonzottak volna, de itt a válogatók más célt tűztek ki: mozgassuk ki a zenehallgatás határait, távolodjunk el a megszokott formáktól, és találjuk meg a szépséget olyan dolgokban, amikben alapból nem is feltételeznénk, hogy megvan. Így kerülhettek be olyan zenekarok, mint a Stetl, a (halál;orgazmus), a Kula Band, vagy a Kettős Tamás és a Vadszamarak.
Nos ha félretettük előzetes értékítéleteinket és készen állunk az ismeretlenbe utazni zenei kalandokat keresve, akkor itt az ideje, hogy megismerkedjünk a Szagos Hörigekkókkal. Ők ugyanis az ország elsőszámú gyerekzenekara. Amikor alakultak, Csernovszky Fanni (Ének, Hegedű, Harmónika, Zongora) mindössze 8 éves volt, bátja Márk (Zongora, Gitár, Citera, Ének, Szájharmónika) pedig 12. (Legidősb testvérük pedig a The Best Bad Trip tagja.) A családjukban mindenki zenél valamit, így hát nem csoda, hogy a gyerekek zenélni kezdtek, amit csinálnak az viszont lehengerlő. Na ők azok, akik tényleg minden kategórián kívül esnek, hiszen hogyan kategorizálsz két otthon felvett gyereket, akik számot írnak egy embernek öltözött lábról aki találkozott Harry Potterrel. Ami a legjobb az egészben, hogy nem csak azért érdekes az egész, mert „jajj de különleges, hogy ilyen ilyen fiatalon zenélnek” meg „annyira cukik”, hanem mert a zenéjükben felfedezhetjük azt, ahonnan a zene indul; a teljes naivitás és a testetlen érzések hallhatóvá varázsolása. Gyermeki humorral és fantáziával megírt zenéjük a felnőtteket is elvarázsolja, és nagyszámú-ha mondhatni így-rajongótáboruk alakult ki koncertjeik során. Dehát olyan slágerekkel mint a ‘Bogárlény’ vagy a ‘Vulkánhörcsög’ ez borítékolható volt.
A körülbelül négy év alatt amióta megjelentek nagyon sokat változtak. Eljött az a pillanat, amikor már nem aranyos gyerekek hangszerekkel, hanem zenészpalánták, akikből biztosan remek muzsikus válik majd. Márk zongorajátéka egészen elképesztő, már most szinte egy kész zongorista. Erről tanúskodik az alábbi felvétel, (a szám maga már több mint két éves) ami tulajdonképpen első profi session szereplésük. A Fehér Hang session készítői megint egy nagyon jó ízléssel összerakott videót hoztak létre, amit Budapest egyik legimpozánsabb szecessziós termében, a Nádor teremben vettek fel.
A Hörigekkók már csak azért is követésre érdemesek, mert nem akad még egy olyan zenész-páros, akiknek a fejlődését ilyen fiatal koruktól kezdve követhetjük. Hallgassatok bele mindenképpen a soundcloudos felvételekbe, mert tényleg segít abban, hogy a zenehallgatást egy másik végéről fogd meg. Ahol nem érdekes se hangzás, se zeneelmélet, se dinamika se a groove, csak az, hogy ami kijön zene legyen. Igazán furcsa, hogy mennyire érettnek kell lenni ahhoz, hogy befogadhassuk az „éretlenek” zenéjét.
Könnyedén rátok rohadhat a kabát a kinti hideg után a tömött klubokban, mert táncolós hét elé nézünk. Már ami a koncerteket illeti.
Lájkold a Heti Bontás Facebook oldalát, vagy iratkozz fel oldalt e-mail címeddel, hogy ne maradj le Budapest legjobb történéseiről!
Hétköznap
Hétvége
A Fehér Hang legújabb részében a The Best Bad Tripet egy, a zenéjükkel egyazon mértékben (a szó legnemesebb értelmében) beteg környezetben láthatjuk. A Müsziben rögzített sessionben az emberkéről szóló dal emberi testrészekkel van megtámogatva, ami a nyugalom megzavarására adhat okot, ezért mindenképpen javasoljuk mindenkinek, aki már unja az ünnepi punnyadást.
Ami még ennél is fontosabb az az, hogy a múlt hét folyamán a The Best Bad Trip külföldi kapcsolatokra tett szert, köztük korunk egyik legmeghatározóbb amerikai zeneszerzője, John Zorn barátságára. Nála hitelesebben úgyse tudnánk semmit mondani a srácokról, úgyhogy álljanak itt a 62 éves zenészlegenda szavai:
„Sziasztok, nagyon köszönöm, hogy elküldtétek a Homunculus új verzióját, nagyon bejött! A számnak nagyon jó hangulata van, az egész banda nagyon együtt van. Mindenki élvezi a játékot, ez látszik rajtatok, ez nagyon ritka, és nagyon fontos. Hallottam a dal demóját tegnap, de ez a mostani verzió egy egészen új szint. Nagyon ütős, csak így tovább! Kívánom a legjobbakat, kellemes ünnepeket és boldog új évet.” – John Zorn
Idén karácsony három napján három újdonsággal lepünk meg titeket.
Megérkezett a Fehér Hang – azaz a legfrissebb budapesti session sorozat – második darabja; ezúttal az Ethnofil zenekarral. Az Amarant című szám egy új irányvonal első darabja, amiről billentyűsük, Weil András, a következőt mondta: „Lassan rájöttünk, hogy legyen az nu jazz, prog rock, vagy noise techno, a kedvenceinkben ott vannak a nagyon erős ősi motívumok akár egy sample, egy ritmusképlet, vagy skála formájában, így teljesen mindegy, mit csinálunk, a végén ott leszünk benne Ethnofilként, nem vész el a karakter.” A sessiont a Müsziben rögzítették, a csodás vizuál Világosi Csaba munkája.