Címke: észtország
Veszélyes, ha egy zenész annyira megszeret egy filmet, hogy utána arról nevezze el az együttesét. Márpedig az Ewert and The Two Dragons ennek iskolapéldája. Ewert Sundja, az együttes frontembere egyik kedvenc filmje (és persze saját maga) után nevezte el együttesét, ami „úgymaradt”, sőt, állítólag kialakult a személyes kötődés az elnevezéssel. Az eredetileg háromtagú észt banda 2008-ban kezdett zenélni, és eleinte olyan nagy előadók feldolgozásait játszották, mint Radihead, a The Piolice, vagy Jeff Buckley. Első saját dalaikat tartalmazó albumukat, a The Hills Behind the Hills-t, három nap alatt vették fel, 2009 nyarán. Az igazi sikert azonban a 2011-ben megjelent Good Man Down hozt el nekik, mely több észtországi díjon kívül a Europen Border Breakers Award (EBBA) elnyerését is lehetővé tette számukra.