Címke: esti kornél
Az Esti Kornél az elmúlt tizenkét évben jobbnál jobb lemezekkel vívta ki a hazai alternatív színtér és a közönség elismerését, mára pedig az ország egyik legfontosabb zenekarává nőtte ki magát. Két év után ismét nagylemezzel jelentkeztek a srácok, Eltűnt idő című albumuk november elején jelent meg, amelyet – a nagy érdeklődésre való tekintettel – egymás után három lemezbemutató követett az A38-on. A maratoni koncerthétvégét megelőző utolsó próba előtt Lázár Ágoston és Veres Imre meséltek az ötödik lemezük születéséről, annak fogadtatásáról és az elmúlt évekről.
A világ közel 400 városában burkolózhatunk bele a Sofar Sounds intim atmoszférájú lakáskoncert-buborékjába – nálunk Budapesten és Debrecenben is megrendezésre kerülnek a titokzatos happeningek. A körülbelül havi egyszer nappalik, könyvtárak, irodák és egyéb meghitt zegzugok rejtekében történő, zárt körű események időpontja publikus, a helyszín és az előadók kilétéről viszont csak akkor hull le a lepel, ha éppen a mi vállunkon kopogtat a szerencse; vagyis a regisztrációt követően egy nappal a koncert előtt meghívót kapunk a részletekről. A Sofar Sounds Budapest eddig többek között a Képzelt Várost, a mïust, a Platon Karataevet, Barkóczi Noémit, a Shaibot, és az Agavoidot látta vendégül. Októberben az Esti Kornél adott családias koncertet, erről meséltek nekünk.
Bő tizenöt év zenekari tapasztalata fog megszólalni csütörtök este a Budapest Parkban az Esti Kornél és az Elefánt koncertjein, pedig mindkét banda viszonylag fiatal tagokból áll. Ettől függetlenül jó ideje oszlopos tagjai a magyarországi alternatív zenének bélyegzett halmaznak, és egyebek mellett épp az alterség témáját is alaposan megrágtuk legutóbbi beszélgetésünk alkalmával, ahova Tóth Andris és Szendrői Csabi jött el az Elefántból, Lázár Domokos és Bodor Áron pedig az Esti Kornélból. Eredetileg az volt a tervem, hogy én csak hátradőlök, hadd interjúvolják meg egymást ők, de végül felcsaptam moderátornak, és tartottunk egy kisebb kerekasztal-beszélgetést a hazai alternatív zene jelenéről, alkotási szokásokról, dalszövegekről, közéletről és még a divatról is.
Bármilyen hihetetlen, az Esti Kornél zenekar idén tíz éves. A kerek évfordulót pénteken, az Akváriumban ünneplik meg a srácok egy nagyszabású koncert keretében. Ennek apropóján beszélgettünk Bodor Áronnal, Lázár Domokossal és Horváth Kristóffal múltról, jelenről és jövőről.
Ma indul Pécs egyik legfontosabb rendezvénye, a Pécsi Egyetemi Napok, amelyre számos egyetemista látogat el a következő három napban az órák után.
Ott voltunk az Esti Kornél lemezbemutatóján az Akvárium klubban, a képeinket már láthattátok, és most itt az interjú is. A srácok mesélnek az új lemezről, az új felállásról, a munkamódszereikről és még sok már érdekességről.
Kemény másfél év áll az Esti Kornél mögött, azonban a zenekar újra egyben van, az új felállás talán jobb, mint valaha, így tegnap nyugodt szívvel muttaták be az új lemezüket, a Ne féljt. A korongról és a banda aktuális dolgairól készítettünk egy interjút, melyet hamarosan láthattok itt a blogon, egyelőre azonban jöjjenek a képek tegnap estéről az Akvárium klubból.