Címke: deniz
Szeptember 6-án, szombaton került megrendezésre a Magyar Közmédia Napja (ez csak nekem fura?), mely rengeteg programmal várta az érdeklődőket, köztük a Szimfonik Live 4-gyel. Idén is a rádiókból már jól ismert énekeseket hívtak meg, hogy az MR Szimfonikusokkal kiegészülve szórakoztassák a nagyérdeműt. A zenészeket párba osztották, majd egymás nótáit kellett előadni, ezután pedig egy közös dallal álltak ki a színpadra. Az ötlet jó, de izgalmasabb duó jelöléseket is el tudtam volna képzelni. Sok pozitívum mellett akadt bőven negatívum is.
Lassan itt van a nem túl nagy múltra visszanéző, második Strand Fesztivál, és az előzőből kiindulva ott a helyünk. Az elsőn persze akadtak problémák, de hol nem? Pozitívum, hogy a szervezőgárda ezeket a malőröket mindig tudása szerint a leghamarabb helyrehozta. Apró gyermekbetegségek, melyek idén valószínűleg már nem fognak jelentkezni, és így talán a „Soundorientált” Index-nek is meg fog felelni a fesztivál. Én speciel nagyon várom, szerintem az idei nyár egyik legjobban sikerülő rendezvényének lehetünk majd szem- és fültanúi. Miért mondom ezt? Mert a tavalyi is jó buli volt, és idén fellépők szempontjából rátettek még egy lapáttal!