Címke: debüt
Nálunk debütált tavaly novemberben a Gulu Gulu akkor még csak egy dallal, és most szűk három hónap után megkapjuk tőlük az egész lemezt is. A Terápia című albumon 10 dal kapott helyett, a kiadványt pedig most Pór Dani frontember/dalszerzővel közösen vesézzük ki.
Megjelent a LADY / BIRD első lemeze, aminek a címe Minden. A nyolcszámos kiadványon helyet kapnak teljesen új, illetve régi ámde áthangszerelt dalok is.
A LADY / BIRD lassan két éve indult útnak, akkor még Csóka Ági szólóprojektjeként, azóta viszont már teljesértékű zenekarként működnek. Ágihoz a lemezen és az együttesben Hepp Ildikó, Muck Éva és Ruprech Barna csatlakoztak.

A lemezre általánosan jellemző egy álomszerű hangzás. A gitárok és az ének úszik a reverbben, olyan érzésem van miközben hallgatom, mintha egy tavaszi délutánon a fűben fekve félálomban lennék. A lemezen közben keveredik angol és magyar nyelv is.
Az egész albumon nagy szerepet kap a szintetizátor ami biztos hátteret ad a játékos gitárnak és basszusgitárnak. Néha visszaköszön a most már nagyjából átvészelt pandémia hangulata is az olyan daloknál, mint a ‘Jomo’. A lemezről talán a kedvenc dalom a záró, szájharmónikás darab, ami egész eufórikusan kerekíti le az egész kiadványt.
A lemezhez készült egy digitális füzetke is Kosztyi Klaudia fotóival és Szujó Alexandra grafikáival (aki egyébként az albumborítóért és a zenekari arculatért is felelős). A Mindent megtaláljátok Bandcampen és Spotifyon is, illetve jelenleg is szervezés alatt van még őszre egy lemezbemutató koncert.
Kiadta a Vár a messzeség névre hallgató debütlemezét a tavaly alakult Csillagrablók. A 13 perces albumon a Blink 182-től kezdve a 70-es 80-as évek klasszikus punkcsillagjaiin át három erős gitárosig sok minden megtalálható, de azért a lényeg a még mindig a szövegen van. Ugyanis hasonlóan a Szalai Anna-Lang Ádám szerzőpáros másik zenekarához (Mambo Rumble), a sorokban itt is nagyon jól szólalnak meg azok a legegyszerűbb, legköznapibb hangok, amit az ember fiatalon érezhet 2021 Magyarországán.
Szex, pia
Viszont – ugyanúgy, ahogy a tavalyi Mambo-lemezen – a “vár a messzeség” ezeket a topikokat ízlésesen, viccesen, a zene világához abszolút passzolva mutatja be, és bár a sorok nem arról lesznek híresek, hogy hányszor játszák el őket a KDNP nyugdíjas tagozatain (lásd: tini anyák), de a profánabb szövegek így is kellemes arányban illeszkednek a kimértebb, szentimentálisabb témákhoz.
A nyolcszámos album keletkezéséről Lang Ádám szólógitáros mesélt a KERET-nek.
“Fekete Dáviddal (dobok) régóta terveztünk egy olyan zenekart, ami a Blink 182 meg az Exploited kereszteződése” – mondta. “A név végül Blinkploited helyett Csillagrablók lett valamiért. Magunknak kezdtük csinálni, ha másnak is tetszik, akkor ok.”
Arra a kérdésre, hogy melyik számot idéznék vissza szívesen évtizedek múlva, Ádi a ‘vár a messzeség’ című dalt emelte ki.
“Nekem ez a kedvencem, legjobb gitártémám, meg Annával (Szalai Anna – énekes) ez a fajta szöveg írás megy talán a legjobban. Egy-két ötletet, témát én dobok be, de a nagy részét ő csinálja.
Az öttagú banda (Andrásfay Laura és Fekete Vica játszik még basszusgitáron és gitáron) első fellépését a homályos tervek szerint január környékére lehet datálni. A felvételt és a keverés Fodor Dávid munkáját dicséri.
A Ripe Foal, vintage rock alapokon nyugvó, számtalan behatás által tarkított felépítmény. Manapság egyre nehezebb műfajokról és alműfajokról beszélnünk, a modern formációk inkább mindent próbálnak játszanak, semmint egyvalamit. A kérdést mégis újra és újra feltesszük.
Aki járt június elején a Madách téren, és vette a fáradtságot, hogy átnézzen a dizájnerhátizsák-tengeren, egészen a Telep belsőjéig, – pontosabban a gördeszkatároló elé – rendhagyó eseményt pillanthatott meg: egy csendes, meghitt, szívhezszóló singer-songwriter estet, amit csomóan analóg gépekkel fotóztak, páran pedig kamerákkal vették az egészet. Ez, a mára már harmadik eseményét is sikeresen abszolváló Telep Sessions debütálása volt június 11-én, ahol Duke Bluebeard az egyszálgitáros, lírai történetmesélés legizgalmasabb hazai képviselője mutatta be régen megírt, ám soha meg nem jelentetett anyagát, az Ani Konichiwát. Nálunk debütál az ‘Ani’s Song’ című dalhoz készült videó, amit megtekinthettek alább.
Megkérdeztük a szerzőt, hogy meséljen néhány szót a dalról, Duke Bluebeard pedig elmagyarázta az egész Ani Konichiwa album keletkezését, jöjjön most erről az ‘Ani’s Song’: „Ez egy igazi törékeny, szerelmes dal. Nyomtam Ausztriában az építőipart, és erős férfiembernek éreztem magam, aki acélszerkezetekkel dolgozik, de belül kevés és gyenge egyedül.”