Címke: csillagerdő
- Józsit tehát legközelebb ma, a Csillagerdő lemezbemutatóján csíphetitek el élőben, szólóban pedig a Carson Coma turnéján.
- Ha esetleg lemaradtatok volna Józsi fellépéséről a második klubesten, azt itt nézhetitek vissza.
Hegedűs Józsi színpadra lépése egy szeretetteljes és libabőrvonzó momentum volt az őszi második Kikeltető klubesten és a februári záróbulin is. Karizmatikus és jóságos kisugárzásának köszönhetően csupán egy szál gitárra volt szüksége ahhoz, hogy bűvkörébe vonja a közönségét. Egyik nyereményeként jelenleg a Carson Comával turnézik, így többek között erről is mesélt nekünk, de felmerült még egy akusztikus Holnaplányok cover band ötlete, az indián szellemiség iránti vonzalma, punk múltja, tanári hivatása, és az is, hogy melyik másik kikeltetős bandával készít közös dalt. Csillagerdő nevű zenekarával pedig ma mutatják be a második lemezüket a Központban, így természetesen ezt sem hagyhattuk szó nélkül.
Kicsit több mint egy hónapja a Kikeltető záróbulijának pörgése közepette egy meghitt, bensőséges kis sziget volt a koncerted. Hogy érezted magad?
Örülök a visszajelzésnek, nagyon tetszik a metafora! Az őszi klubbest az addigi legszebb koncertem volt, ezért nagyon vártam a záróbulit! Megtiszteltetés, hogy én is zenélhettem ennyi király előadó mellett. Sűrű este volt, de rengeteg jó ember gyűlt össze, nagyon jól éreztem magam. Csak azt sajnálom, hogy a Human Ramen koncertjét nem tudtam meghallgatni. Pont akkor volt a beállásom.

Az egyik nyereményed, hogy előzenekarként csatlakozhatsz a Carson Coma turnéjához, akikkel meglehetősen más zenében utaztok. Egy közös fellépésetek már le is zajlott. Milyen volt?
Kicsit úgy éreztem magam, mintha egy Beatles koncerten lennék. A fiúk nagyon kedvesek, jó társaság. A közönségük csupa kedves, lelkes emberből áll, rengeteg szeretettel. Olyan sokan fotózkodtak velem a koncertem után, hogy eldöntöttem, veszek egy szebb kabátot édesapám munkaruhája helyett.
Van olyan zenekar, zenész az idei mezőnyből, akivel szívesen dolgoznál, koncerteznél együtt? Vagy akinek a zenéit szívesen hallgatod?
A Hűvös zenekarral már a Kikeltető előtt ismertük és szerettük egymás zenéjét. A közeljövőben készítünk egy közös dalt, és május 7-én együtt lépünk fel Szegeden. Nagyon szimpatikusak voltak az Aviary-s srácok is, a Pandorás lányokkal is szeretjük egymás zenéjét, a Human Ramen-tagokkal is jó viszony alakult ki, őket hallgatom kazettán. Jucával szerettem volna alapítani egy akusztikus Holnaplányok cover zenekart.
A szólóprojekted és a Csillagerdő nevű zenekarod előtt teljesen más műfajban is zenéltél, mesélsz kicsit erről?
12 évesen kaptam meg az első gitárom. Akkor country gitárosként képzeltem el magam. Valami olyasminek, mint Johnny Cash, vagy Bob Dylan. Aztán mire zenekarozásra került sor, jött a lázadó korszak. Az első saját zenekaromat 2014 januárjában, 16 évesen alapítottam. Punkot játszottunk Békés megyében. Volt olyan koncertünk, ahol senki nem volt, de egyszer a közönség két tagja (akik a teljes közönséget jelentették) meg is akartak verni. A zenei ízlésem, a világról való gondolkodásom is sokat alakult a Sásné három éve alatt, végül 2017-ben alternatív rock zenekarként oszlottunk fel. A tagokkal a mai napig tartjuk a kapcsolatot, és tervezzük néhány dalunk (újra)rögzítését a mai tudásunkkal, és eszközeinkkel. A Sásné után következő zenekarom már a Csillagerdő volt.
Egyébként mi az első zenével kapcsolatos emléked?
Tankcsapda. Volt egy sor, amit nem értettem. Folyton próbáltam vizualizálni azt, hogy „én vagyok a fegyver a csőben’. Úgy képzeltem, hogy egy géppuskát beleraknak az ereszcsatornába. Négy évesen a ‘Johnny a mocsokban’ volt a kedvenc dalom.
Gyerekkoromban sokat játszottunk édesapám piros Jolana basszusgitárjával, amit hatéves korom körül száműztek a padlásra. 11 évesen láttam viszont. Most is nálam van, felhoztam Pestre, az albérletembe.
Mikor döntöttél úgy, hogy a Csillagerdő mellett egy szólólemez készítésébe is belevágod a fejszéd?
A zenekar életében néha voltak passzív időszakok, olyankor szerveztem magamnak akusztikus koncerteket, mert nagyon-nagyon szeretek koncertezni. Azt, hogy szólólemezt készítek, igazából a szükség hozta. A Kikeltető óta nagyon sok pozitív visszajelzést kapok, sokkal több helyre hívnak zenélni, mint azelőtt. Közben nekem csak néhány élő felvételem volt a YouTube-on. Miután biztos lett, hogy a Carson Coma több mint 10 helyszínre magával visz, akkor dőlt el, hogy szólólemezt készítek. Az első dal, a ‘Gyufa‘ már meg is található több felületen.
A hangszerelésén kívül miben más egy Csillagerdő-dal, mint egy olyan szerzemény, amit egy szál gitárra írsz? Vagy alapvetően mindegyik dal „szólódal”, és aztán azt viszitek át a zenekarba, amelyik mindenkinek tetszik?
Több múlik a hangszerelésen, mint elsőre gondolnánk. A Csillagerdőben mindenki erős személyiség, a dalainkban közel azonos arányban vagyunk jelen. Ha valamit egyedül játszok el, az száz százalékban belőlem van. Ilyenkor jobban tudok figyelni magamra, és a közönség rezdüléseire is. A szólóalbumon lesz néhány kísérőhangszer az akusztikus gitár mellett, de igyekszünk minél inkább megőrizni az intimitást, amit sokan szeretnek az egyszálgitáros koncerteken.
Egy nálunk debütált Csillagerdő-dalban, a ‘Trikó’-ban az indián alteregóddal is találkozhatunk, és közel áll a szívedhez az indiánság. Ez honnan gyökerezik?
Erről talán esszét kellene írnom. A családunkban mindenki lovakat tartott, szerettük a western filmeket. Én kifejezetten oda vagyok a természetért. Emellett édesanyám felől oláh cigány vagyok. Kicsit sötétebb a bőröm, és más az arcszerkezetem, mint a standard europid. 15 évesen szakállam még nem nőtt, a hajam viszont hosszú volt, és mindig kiengedve hordtam.
A suliban összesúgtak mögöttem, hogy vajon igazi indián vagyok-e. Hamarabb jutott eszükbe, hogy egy amerikai őslakos jár a sulijukba, mint hogy egy roma fiú.
A lényeg, hogy talán erről majd írok egy könyvet. Különben arra videóra nagyon büszke vagyok. 12 évesen pont azon a helyen estem le először lóról, ahol forgattunk. Ráadásul a videóban szereplő Pipacs anyjáról, Lindáról. Jól visszavágtam.
Már javában dolgozol az első lemezeden, mikorra várhatjuk? És milyen egyéb terveid vannak?
A dalok egyesével fognak megjelenni, hogy már a CC-turné alatt is minél több hallgatható legyen. Most úgy látom, nyár elején már az egész album elérhető lesz.
A terveimnek mindig az az alapja, hogy nagyon szeretek zenélni. Szívem szerint nem is bonyolítanám meg jobban a választ annál, hogy szeretnék ezen túl is nagyon sokat zenélni. Idén már több olyan lehetőséget is kaptam, ami régi álmom volt. Fellépek többek között az Ördögkatlanon, de lesz KERET live is, és még sorolhatnám. Ezekért elképesztően hálás vagyok, szeretnék még sok ilyet. A Magyar Zene Háza például gyönyörű. Ó, és nagyon szeretnék motiváló dalszövegrészletes matricákat.
A zenészlét mellett tanárként dolgozol. Mit tanítasz? Úgy érzem, hogy a gyerekek is fontos „múzsái” lehetnek a zenédnek. Szoktatok közösen zenélni?
Tanító végzetségem van, szeptember óta a Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnáziumban dolgozom napközis tanítóként, decemberrel kezdődően pedig képesítés nélküli énektanárként is dolgozom ugyanitt.
Sokat ihletődök belőlük, és sokat zenélünk együtt első osztálytól gimnáziumig. Szeretném, hogy megtapasztalják, milyen jó élmény lehet zenélni, ha közben nem nevet ki senki, ha nem kell megfelelni.
Egyelőre még az elején járok, de igyekszem.
Mit mondanál a feltörekvő zenészeknek, miért érte meg a leginkább jelentkezni a Kikeltetőre?
A Kikeltetőben 30 perc beállás után 30 percet zenélhettem, szinte telt ház előtt, asztalok mögött ülő szigorú zsűri nélkül. Sokkal inkább koncertként éltem meg, mint tehetségkutatóként. Nagyon tetszik, hogy itt nincsenek helyezések. Sokszínűek vagyunk, nem is lehetne rámutatni senkire, aki az egyedüli, kizárólagos legeslegjobb. Szeretem a Kikeltetőben, hogy sok jó zenésszel ismerkedhettem meg, és végül, hogy a klubest óta nagyon sok lehetőséget kapok különböző helyeken zenélni.
Fotók: Komróczki Dia
Akik követik az idei Kikeltetőt, azoknak minden bizonnyal nem ismeretlen Hegedűs Józsi neve a shortlistről, illetve a klubestekről. Józsi az idei Kikeltetőre szólóban jelentkezett, és autentikus hangzásvilágával, karizmatikus színpadi jelenlétével rögtön elvarázsolt mindannyiunkat. Azt viszont talán kevesebben tudják, hogy nemcsak önállóan szokott színpadra lépni, hanem a 2018 novembere óta működő Csillagerdő nevű zenekarával is. Ebben a formációban Józsi (gitár, ének) Ábrahám Mátéval (cselló), Pintér Norberttel (basszusgitár) és Bubla Bencével (ütőhangszerek) egészül ki. A Csillagerdő az elmúlt években megfordult több hazai és külföldi fesztiválon, klubban; zenéjüket leginkább az alternatív és folk jegyek jellemzik, de hallatszik a ’60-as ’70-es évek hazai rockzenéjének hatása is rajtuk. A banda most az új, ‘Trikó‘ című dalával és a hozzá készült videoklippel premierezik nálunk.
„Az egyik első emlékem egy kopott piros gitárhoz kötődik. Tudtuk, hogy apa zenélt, egyszer egy dobverőt is találtunk a szekrényben. Mikor egyszer anyát kérdeztem arról, hogy milyen zenét játszott, mosolyogva mondta, hogy ‘trikó’. 15-16 évesen megkaptam ajándékba a VHS kazettát egy 1993-ban, a szabadkígyósi kábel TV-ben leadott adásról. A kazettára ez volt írva: ‘Zenélni vágyó fiatalok’. Egy riport volt rajta 3 szabadkígyósi fiúról, akik hangszereikkel a kezükben álltak a kultúrház előterében. Középen a videón velem egykorú apám szakadt farmerban, fekete pólóban, félhosszú hajjal, fülbevalókkal, és a piros gitárral. Ez a jelenet látható a klip elején, és ez a hangulat indította el a gondolatot, aminek a vége a ‘Trikó’ című dalunk, és annak videoklipje lett” – meséli Józsi a dal születéséről.
A dal egyértelműen Józsi édesapjával való kapcsolatát próbálja definiálni, arra reflektál, miközben keresi, hogy milyen is lehet az a „trikó” zene. Emellett azonban a refrénekkel beemelődik egy új jelentéstartam a szövegbe, ahol ugrunk egy generációt és megjelenik Józsi nagyapja is.
„A refrének az utolsó, a többitől eltérő szövegű refrénnel összeolvasva új értelmet nyernek:
„Magányos út. A nyári szél az ősz hajamba fúj
A nyári szél már nem beszél velem”
Ha ezt összekötjük az előző refrénekkel, egy búcsúbeszédet kapunk E/1-ben a nagyapám szájából. A nagypapám nagyon fontos volt számomra. Kedves, csendes, de a saját igaza mellett végletekig kitartó, egyenes ember volt. Mindig éreztem a szeretetét, támogatását. Akkor is megvédett, mellém állt, mikor más nem, és emlékszem, végig biztatott a zenélésre.
Úgy érzem, a ‘Trikó’ c. dalban, és klippben generációk óta öröklődő álmok gyűltek össze, válnak valóra.”
A dalhoz készült videóklip három helyszínen játszódik: a Zsóka presszóban, a kultúrházban és a nemzeti parkban. Egyszerre elevenedik meg előttünk egy fiktív, Beton névre hallgató zenekar első koncertélménye a helyi kultúrházban – aki volt már hasonló rendezvényen annak biztosan mosolyt csal az arcára és ismerős lesz a közönség és a koncert atmoszférája – , illetve egy klasszikus westernfilm, annak minden kellékével és karakterével. A vezérmotívum, ami összeköti ezeket a különös figurákat pedig a piros gitár, amit mindenki keres.
„Szerettem volna, hogy minél inkább autentikus környezetben rögzítsük a videót, így a három helyszín, azaz a nemzeti park, a kultúrház és a Zsóka presszó is olyan helyek, amikhez emlékeim kötődnek a gyerekkoromból. Az erdőben – ami a képek hátterében sokat látszik – rengeteg időt töltöttem egyedül. A western jelenetek következtek a refrénből, amiben a vezérdallamon túl igyekeztünk beletenni olyan elemeket, amik tovább erősítik a hangulatot. A gitár a ‘House of the Rising Sun’ gitártémáját követi, és fel-felcsendül A Jó, a Rossz és a Csúf zenéjének egyik ikonikus motívuma is. A klipben a western hősök a piros gitárt keresik. A gitár jelképezi a fiatalságot, őszinteséget, hitet. Azokat, amiket akkor érez valaki, amikor először eszébe jut, hogy gitározni kezd, zenekart alapít.”
Miközben a dal szövegében Józsi az apjával és nagyapjával való kapcsolatát dolgozza fel, a klipben megjelenik ő maga is, indián képében. Ez az alterego az ő identitására reflektál. Erről így mesél:
„Az, hogy indián lettem, elsősorban a saját kívülálló identitásomat hivatott bemutatni. Roma félvérként nőttem fel, így sem roma, sem nem roma társaságban nem tudtam teljesen asszimilálódni. Ezen túl egy fura érzékeny, impulzív punkrocker fiú voltam egy kis Békés megyei faluban, mindig úgy éreztem, senki nem ért meg magam körül. Gyakran éreztem magam valami teljesen másnak, mint a környezetem. Idegen voltam otthon, az életem összes akkori színterén. Nagyon szerettem az indiánokat. Ezt magammal hoztam. A családomban nagy kultusza volt a western filmeknek, indiánoknak, lovaknak. Indiánnak lenni egy elnyomott, ősi közösséghez való tartozást, reménytelen csatákban való harcolást jelent, hasonlóan a cigánysághoz.
Összességében az indiánságom, a kívülállóságomat, másképp gondolkodásomat szimbolizálja.”