A sokszor igen hamar múló könnyűzenei vonulatokon túl a klasszikus zenét, és annak műfajait, szerzeményeit és színtereit sok „előítélettel” vesszük körül, ami nemcsak a könnyűzenei szocializáció hozadéka. A könnyűzene és a klasszikus zene találkozásából vajmi kevés hosszú távon is sikeres együttműködés valósul meg, és valószínűleg a közönség szintjén sincsenek nagy közös metszeteik, hiába akad időről időre kísérlet a nyitásra: könnyűzenei szerzemények nagyzenekari átültetéséről valószínűleg mindenki hallott, ahogyan az is egyre inkább elfogadott – bár közel sem egyértelműen pozitív -, hogy a könnyűzene berkeiből érkezvén valaki klasszikus zeneszerzői babérokra törjön. És mindez természetesen visszafelé is működik: a klasszikus zene is megpróbál olykor-olykor kizökkenni a „komoly” titulusból, és a magas művészet elkoptatott terminusát lerázva szélesebb közönség felé is hajlandó nyitni, azonban a komolyzene szélesebb körű népszerűsége jobbára a filmzenék szintjén marad.