Címke: cikk
- A melodikus gitár(központú) zene tehát új, izgalmasnak tűnő tagot kapott a The Colibris személyében, kíváncsian várjuk a további projekteket.
- Az előző napi beszámolót megtaláljátok itt,
- a képeinket pedig a Flickren.
- De kövessetek minket Instagramon is, mert ma lesz ott nyereményjáték!
December derekához érve jelent meg a The Colibris debütáló EP-je, a P.S.. Ezen szerepel a pár hete megjelent ‘Lovers In California’ is, három további dallal megtoldva. A négytagú zenekar saját elmondásuk szerint vegyes hátterű, huszonéves zenészekből áll – korábban már mindannyian vettek részt különböző formációkban, ebben a projektben azonban konszenzus van közöttük stílusjegyeket, műfajt és hangszerelést illetően. Ez hallatszik is, a szó legjobb értelmében alaposan kigondolt és szerkesztett zenét kapunk a debütáló anyagot hallgatva.
A Németh Máté (ének/gitár), Koncz Balázs (gitár), Bánáti Benedek (billentyűs hangszerek), Németh Kristóf (dob) felállású zenekar ugyanis a ’60-as ’70-es évek hangszerelési és hangmérnöki hátteréből, valamint a surf és country műfajokból inspirálódva főként telt gitárakkordok és dallamvezetések által fogja meg a hallgatót. Ennek megfelelően a felvételek során is törekedtek az analóg hangzás elérésére, mégpedig vintage hangszerekre és erősítőkre támaszkodva – a műfajnak, a hangzásnak pedig igencsak jól áll ez a fajta, részletekre fordított figyelem. Azonban nem szeretnének a rétegzene címkéjében sem megragadni, igyekeznek a koncepciót olyan populáris keretek közé ültetni, ami hatására egy nemzetközileg is piacképes terméket tudnak létrehozni – írják magukról a bemutatkozásukban.
Ha a dalok szövegei mögé nézünk, felsejlik egy múltbéli lelki utazás, az erre való visszatekintésre utal a Postscript, vagyis utóirat alapján létrejött cím, a P.S.. A lelki utazás alapja pedig egy szerelmi kapcsolat feldolgozása, az intenzív együtt rezonálástól indulva a meghittségen, majd a fokozatos traumákon keresztül végül „a szétválás pánikszerű gondolatáig” – ami egy bizonytalan kérdéssel zárul.
Ez az ív kifejezetten hatékonyan átjön az angol szövegen keresztül is, attól függetlenül, hogy a stílusból adódóan nem kell „túldomináns” énekre számítanunk, Németh Máté hangja visszafogott erővel simul rá a gitárközpontú, egyébként pedig tényleg élvezetesen kikevert számokra.
A kislemez közel összes sávjának rögzítése és utómunkálatai is Máté családi házában készültek, ez a home-stúdió jelleg pedig jól ül a gondolatébresztő, álmodozó, egyszerre stimuláló és nyugtató zenéhez.
A merengéssel teli nosztalgia, avagy a klasszikus naplementében vezetés hangulatát már rögtön az első dal, a ‘Mirage’ meghozza, még ha ez is a legpörgősebb, a fenti magyarázat alapján érthető módon, a kapcsolat eleji intenzitást szimbolizálva. Ezt a merengő hangulatot adja vissza a borító is, ami ugyancsak a srácok munkáját dicséri. A hosszra sem lehet panasz, egésznek ható dalok csendülnek fel az összesen bő negyedórára rúgó futamidő alatt, amit a ‘Seashore’ a maga öt és fél percével elegánsan zár keretbe.
Kiemelt kép: Molnár Csilla
A pénteki Middlemist Red lemezbemutató mérföldkő volt a zenekar életében. Alig egy éve készítettük velük az első, bemutatkozó interjúnkat, múlt hét végén teltház előtt mutatták be debütalbumukat az A38 hajón. A koncert után, az afteron beszélgettem a Run Over Dogs frontemberével, Szaszával, akinek az alaptézise az volt, hogy nem csak a banda életében, hanem az egész magyar underground színtér számára is jelentős esemény volt ez a koncert, és aztán olyan szépen összefoglalta és szavakba öntötte az én fejemben is kavargó amorf gondolatokat, hogy másnap meg is kértem, írjon róla nálunk vendégszerzőként egy cikket. Az ő szavait olvashatjátok tehát alább. Vélemény!
Még mindig fő bevételi forrásom az a sok repohár a Balaton Soundon, amit a részeg külföldiek előszeretettel dobálnak el, minden mindegy alapon. Összejött egy gumicsizmára, „mint egy főnök” toltam végig a második napot, egy fokkal jobban éreztem magam, mint tegnap, de azért a címben idézett szandos csatakiáltásba még nem kezdtem rá én is.