A Boiler Room december elején Budapestre látogatott, hogy bemutassa a hazai underground elektronikus zenei színtér legizgalmasabb produkcióit a nagyvilágnak.

A bulin mi is ott voltunk, és csináltunk egy rövid aftermoviet, amiben megszólalnak az este fellépői is. A videót Hivessy Menyhért készítette.

December elsején újra Boiler Room lesz Budapesten, mi pedig ezalkalomból készítettünk két elég mély interjút, két remek producer/dj-vel, akik fellépnek majd az eseményen. Az elsőt itt olvashatjátok Lauval, ez a cikk pedig a sorozatunk második része. Gnorkkal Csuka Marci (Switch Nollie), féltucat pesti hely rezidense beszélgetett, a kiadóiról, magyar kedvenceiről, arról a pillanatról amikor először pörgették le egy Boiler Roomon egy trekkjét, és még sok minden másról.

KERET: Mesélnél kérlek a kiadóidról, a Blorp-ról és az Earth Plates-ről egy kicsit? Aki még esetleg nem ismeri bemutatnád pár mondatban?

Gnork: A Blorp és az Earth Plates is az én zenei világom meghosszabbítása, de én úgy gondolom, ez egy nehezebben körvonalazható zenei világ. Az az ökölszabály, hogy olyan lemezeket szeretnék kiadni, amikbe én magami is azonnal beleszeretnék a boltban, és nem tudnám otthagyni. Ennél jobban nincs definiálva. De ez nekem pont elég. Nem ütemterv és koncepció szerint haladok, a releaseket vállaltan az alakítja ki, hogy éppen milyen demót kaptam, amibe beleszerettem, vagy hogy éppen milyen zenéket hallgatok. Így aztán előfordul, hogy egy-két évig nincs megjelenés, aztán amikor jókat találok, megindul a lavina.

Egy fontos, hogy minden megjelenést jó legyen végighallgatni az első másodperctől az utolsóig, tehát nem hatásvadász banger gyűjteményeket, hanem kiforrott EP-ket, albumokat szeretnék kiadni, amiknek van íve és varázsa. Így a praktikus oldal a háttérbe szorul az otthon hallgatós élményekhez képest, de azért nem árt, ha van minden megjelenésen egy-két szám, ami jól működik egy buliban.

A Blorp kiadónak már az indulása is elég spontán és organikus volt.

Jó sok demót kaptam, nagyrészt teljesen kezdő zenészektől, és ezek közül volt egy-két nagyon jó, meg volt rengeteg felejthető. Például No Moon már pár évvel korábban küldözgetett nekem zenéket, és én az első pillanattól tök őszintén mondtam neki a véleményemet. Az első zenék nem voltak meggyőzőek. De vette a lapot, mindig visszavonult és aztán újra előkerült egy újabbal. Aztán egyszer csak küldött egy olyat, hogy kettéállt az agyam. Gondoltam, ezt azonnal meg kell jelentetni. Aztán kaptam még a párizsi S Channeltől és a 17 éves svájci Doualától is egy-egy csodás zenét, mellé raktam még egy sajátot, és máris összeállt a blorp001.

Ez volt 2015-ben. Akkoriban indult a Lobster Distribution, akik sok izgalmas induló kiadót karoltak fel az elején, pl a magyar Farbwechselt és a This is our Time-ot is. Nagyon szimpatikus módon azt csinálták, hogy a Lobster Theremin által bejáratott csatornákon keresztül és az ő nevüket kihasználva elkezdtek egy bizonyos zenei világban kifejezetten jó nívójú mini labeleket kiajánlani a saját megjelenéseik mellett. Így full nullkilométeres kiadók tudtak érvényesülni a saját értékük (és kevésbé a múltjuk) szerint. 

Ez tökéletesen egybe vágott a blorp missziójával, hogy kezdő producerek kapjanak lehetőséget lemezen.

Szóval az elején nagyon jól működött minden. Aztán később elváltak útjaink a Lobsterrel, de a blorp missziója tovább élt az Earth Plates-ben, így elég sok fiatal producer kapott lemezmegjelenési lehetőséget: a már említett No Moon mellett többek között a berlini Ray Kandinski, a melbourne-i dj Life, a párizsi #130e0a, a tokyo-i Aquarium vagy mindannyiunk kedvence, CT Kidobó.

Csodajó nézni, amit ezek a friss tehetségek később elérnek, hogy olyan kiadókon jelennek meg, mint a Lobster Theremin, a Mechatronica, a Craigie Knowes, az X-Kalay vagy a RANDMuzik, és a világ legjobb dj-i játsszák a zenéiket a Panorama Bartól a Dekmantel fesztiválig.

A másik misszióm pedig a közeg kialakítása. Azt vettem észre, hogy az emberek, akiknek a zenéjük összepasszol egy release-en, emberileg is összeillenek sokszor. Amint kezd kialakulni egy release tracklistje, összekötöm az alkotókat egymással. És ebből egy mindenki számára támogató és inspiráló zenei közeg jött létre a blorp és az Earth Plates körül, ami nekem is óriási inspirációforrás és emberi érték.

Hogyan írnád le a Gnork zenei világot? Mi alapján válogattad a különböző alteregók alatti megjelenéseket?

Legtöbbször a “Space” és a “breaks” címkét kapom meg, de a legtöbb zeném a deep house, jungle, rave, acid vagy elektró műfaji jegyeit is magán viseli. Bár ezek a műfajok továbbra is fontosak számomra, de mindig inkább onnan közelítem meg a dolgot, hogy mi az a zene, ami motoszkál bennem. 

Szerintem nem kell minden számmal forradalmat csinálni. És nem is lehet, de ez egyáltalán nem baj. A teljesen műfajkonform zenéknek ugyanúgy megvan a létjogosultságuk, mint azoknak a zenéknek, amik egy-egy eszközön való játszadozásból estek ki. Sokkal fontosabb, hogy az adott számot, amit épp csinálok, szeressem, őszinte és bensőséges kapcsolatom legyen vele.

Én a magam részéről szeretem úgy megközelíteni a dolgot, hogy nem külső elvárások alapján zenéljek, hanem mindig azzal foglalkozzak, ami éppen inspirál. De ez ugyanúgy lehet mondjuk két össze nem illő műfaj ütköztetése, egy új eszközön való jammelés vagy egy napok óta a fejemben loopoló dallam. A végeredmény stílusjegyeit úgyis mélyen meghatározza az, aki én vagyok, ahogy csinálom a dolgokat, amilyen döntéseket hozok az alkotófolyamat alatt, nem kell még külön stilizálni vagy gnorkosítani.

Az alteregók terén viszont már képbe jönnek az elvárások. Alteregókat például akkor szoktam használni, ha azt érzem, hogy egy zene, amit írtam, valamilyen szempontból nem passzol bele a “gnork” főcsapásába, de mégis szeretem a végeredményt. Az alteregók szabadságot adnak, hogy még jobban kiléphessek a komfortzónából, és egy új kontextus, egy új narratíva szerint rendezzek egymás mellé számomra már ismerős és teljesen új zenei elemeket. Vagy hogy létrehozhassak mondjuk egy olyan számot, ami akár csak egy műfaj tipikus jegyeire épít, de valahogy mégis jó érzés csinálni és hallgatni, így a végeredményt nem szeretném a fiókban tartani. Ilyenek voltak például az UTTU-nál megjelent jungle zenéim.

Majdnem pontosan 8 éve játszotta HNNY a Blorp93 című trackedet egy stockholmi Boiler Room streamben. Milyen hatással volt rád az akkor? Mit gondolsz a csatorna útjáról azóta?

Óriási dolog volt számomra, hogy egy ember, akinek a zenéit nagyra tartottam és aki beutazta dj-ként a világot, játssza az első megjelenésemet. Bár addigra már volt már pár hírem arról, hogy itt-ott felcsendült a blorp93, de ez a stream volt az, ami berobbantotta a dolgokat.

Azt meg külön izgalommal figyeltem, hogy milyen számokat raknak előtte meg utána, mert akkoriban nem volt könnyű találni ilyen space-es, rave-es, break-es, house-okat. Aztán ennek a streamnek a hatására is egyre többen kezdtek kísérletezni ezekkel a hangzásokkal, és vágás, pár évvel később hetente százasával jönnek ki az efféle lemezek.

De azóta is jönnek új kommentek, hogy HNNY Boiler Roomjában találták ezt a tyúnt.

Hogyan vezetett az út az első megjelenésig a magyar Freakyhouse kollektívánál és onnan az olyan angol kiadókig mint a Bokhari Records, a DJ Haus-hoz fűződő Unknown To The Unknown vagy a Lone és Gabriola által vezetett Magicwire?

Amikor elkezdtem zenéket írni, nagyon sokat segített a soundcloud. Akkoriban indult, és kezdték producerek megtalálni. Fej-fej mellett regisztráltak új arcok, akik meg akarták magukat mutatni, és régi motorosok, akik keresték a friss inspirációt. Olyan együttállások voltak, amik azóta sem soha, egy lájk az egyik számodon azt jelenthette, hogy mittudomén, Josh Wink feedjében másnap a te zenéd jelent meg az első helyen. 

Persze ehhez jó zenéket kellett írni. Valahogy így jutott el a Blorp93 a megfelelő helyekre és jelenhetett meg egy éppen induló angol kiadónál, a Blind Jacks Journey-nél.

Amikor már külföldön is mozgolódtam, a budapesti szcénában még teljesen kívülálló voltam. Fiel Tomival és In:Formmal a Freakyhouse-tól egy kis kávézós zenélés alatt ismerkedtünk meg. Így jött az első Freakyhouse-os válogatás, amin rajta volt a zeném, a Skysurfin. De közben már a gyárban volt a Blorp93, és készült a Bokhari lemez is.

Azt, hogy Lone és Gabriola hogy talált rá a zenémre, nem tudom, de döbbenet volt, amikor a soundcloudon írtak nekem. Velük azóta nagyon szoros a kapcsolat, sokszor zenéltünk együtt buliban, rádióban, nem beszélve a két Magicwire-es EP-mről, vagy Lone DJ Kicks válogatásáról, amin szerepelt a U c. számom, szintén újabb dimenziókat nyitva meg előttem.

Kik inspiráltak Budapesten a múltban és ki az akivel esetleg vannak közös terveid? Mik azok amire felhívnád egy az elektronikus zenében jártas idelátogató figyelmét?

Engem mindig az inspirál, ha valakiben rengeteg alázat és szerénység van azzal szemben, amit csinál, és végtelenül el tud mélyülni valamiben. Lassan 10 éve, hogy betévedtem első lemezeimet megvásárolni a Deepbe, és összefutottam Crimsonnal, aki azóta is folyamatosan inspirál új zenével, gondolatokkal, hozzáállással, a zene iránti szűnni nem akaró rajongásával. 

De hasonlókat tudok mondani In:Formról is, aki régen sem szomjazta a reflektorfényt, ma meg már szinte teljesen a háttérben van, mégis minden, amit csinál (utóbbi időben főleg a Plattensee “lemezboltot”, vagy a Hangkelte műsort a Tiloson), azt mindig 100%-os minőségben csinálja. De megemlíthetem Aurint, Atomikot vagy Gilbert Pomelót, akik minden alkalommal emlékezeteset játszanak.

Megjelenésekben az Exiles diszkográfiája hihetetlenül erős és szép is, itt szép számban vannak producerek, például Zsüja vagy For, akik bár nem teljesen az én világomat képviselik, de zseniális munkákat raktak le. És ott van persze a szintén csodás Dalmata Daniel, izgalmas és szép megjelenésekkel, nekik köszönhetem minden idők kedvenc magyar release-ét is, Imre Kisstől a megunhatatlan, fantasztikus Oimachi EP-t.

Az inspiráció sokszor a kevésbé bejáratott csatornákból érkezik, fiatal producerektől, vagy akár hobbi dj-ktől, vagy olyanoktól, akik csak hallgatják, de jól hallgatják. Ifjú producerek közt ott van például KOBANYA3000 is, aki nem tud mellényúlni, mindig nagyon szuper anyagokat küld. De nagy élmény volt pár éve megismerni a Glasgow-i magyar kerámiaművész Szilver dj munkásságát, aki műalkotásként közelítette meg a mixtape műfaját, és olyan ívet jár be például ezzel a podcastjával, amit senkitől mástól nem hallottam még:

Jó volna még több új magyar producer munkáját megismerni, kollaborálni, vagy akár olyanokkal is együtt dolgozni, akik még nem producerkedtek. És szívesen kollaborálnék olyan emberekkel, akik valami teljesen mást csinálnak, mint én. Szeretnék például énekesekkel dolgozni, vagy hangszeres zenét csinálni.

Itt említeném meg a hangszeres zenészeket is, akik az utóbbi időben inspiráltak, pl. a billentyűs Abase-t vagy Baen Mow-t, aki amúgy a szintén csodás jazzbois/Speiz Boiz formációkban is játszik, vagy gitáros vonalról Lemurian Folk Songs-ot, vagy a Telek fesztiválon megismert őrült magyar psychrock formációt, a Gilisztát. Naponta jönnek újak, szerencsére tele van ez az ország is minden jóval. Csak egy kicsit kishitűek az emberek szerintem, de talán jó irányba alakulunk.

Megfordultál számos európai klubban és Ausztráliában is játszottál már. Mik azok amiket elsajátítanál a nemzetközi klub kultúrából? Milyen volt belecsöppenni a virágzó Ausztrál szcénába?

A maximális nyitottságot, a zéró feszengést, és hogy nem kell annyira komolyan venni ezt az egészet. Nagyon tetszett sok helyen, hogy az emberek bármikor és bármire elkezdenek táncolni. Például Melbourne-ben egy szerda este fél 7-kor Andras downtempó szettjére felrobbant a tánctér. Nem kéne aggódni azon, hogy mikor hogy kell viselkedni, milyen zenére hogy szabad táncolni és milyen ruhát kell felvenni vagy hogy mennyire illik vigyorogni. Ennek az egésznek nem a menőségről, a trendekről és a szabályokról kéne szólni, hanem arról, hogy érezzük jól magunkat, és élvezzük a zenét és egymás társaságát. Akármilyen banálisan hangzik is.

Szerinted milyen következményekkel jár hosszabb távon a zenei világra az elmúlt két év? Milyen változásokra számítasz?

Úgy általában remélem, hogy az emberek egy kicsit visszavesznek, kevesebb dráma, kevesebb arrogancia, több megértés, együttműködés és alázat lesz mindenkiben. Hogy az emberek jobban megbecsülik majd a saját szcénájukat, és az alkalmakat, amikor együtt lehetnek.

Bensőségesebb bulizásokban bízom. Kevesebb személyi kultuszban, kevesebb sztárdj-ben, kevesebb hakniban, és abban, hogy az image-nél több figyelem jut a valódi tehetségre és zenei teljesítményre.

Számodra hogyan néz ki egy ideális buli? Hogyan képzeled el a tökéletes környezetet?

Meghitt, barátságos légkör, nyitott emberek, akik imádják a zenét és kíváncsiak, mit fogsz berakni, nem a saját kedvencüket jöttek újra meghallgatni. Én szeretem, ha egy buli korán kezdődik, délután háromkor már simán lehet eufória. Az idelis környezet pedig egy szép, zöld, jó levegőjű szabadtéri helyszín, lehetőleg vízparton és melegben, jéghideg sörrel.

Van e rendszer abban, hogy mikor írsz zenét, mikor hallgatsz új megjelenéseket? Milyen tanácsot tudsz adni arra hogy, ezt hogyan harmonizálja az ember a magánéletével?

Alapvetően nincs rendszerem, mindent igyekszem akkor csinálni, amikor kedvem van hozzá.Az egyetlen szabály, amit próbálok betartani, hogy ha van egy ötletem, igyekszem azonnal megcsinálni, és olyan formába hozni, hogy később is tudjam, mire gondoltam akkor. 

Ha jól tudom évek óta gyűjtesz lemezeket, saját kiadványaid is gyakran kerülnek nyomásra és a kazettákat is kedveled. Hogyan csöppentél bele ebbe a világba?

Gyerekkoromban is már sok lemez vett körül családom révén, de én a kazettákon és a cd-ken nőttem fel. Minden egyes darabot ünnep volt először kézbe venni és lejátszani, és mint tárgyak is a szívemhez nőttek. Ez számomra teljesen hiányzik a digitális világból. És ezért imádom a lemezeket. Nemcsak hallgatni, hanem már végiglapozni a polcomon. Vagy egy lemezboltban turkálni. Számomra a Spotify végtelen kínálata és a legjobb algoritmus sem pótolhat egy lemezt, amit úgy vettem meg, hogy bementem egy lemezboltba és megtetszett a borítója. 

Persze egy pendrive sokszor praktikusabb, és a klubokban a CDJ-k azért többnyire jobban szuperálnak, mint a lemezjátszók, szóval az utóbbi két-három évben én is már nagyobb részt digiből játszom.

A zenéid is elérhetőek bandcampen, mi a véleményed a lemezpiacról és az örökös digi vs analog kérdésről?

Az, hogy szerintem teljesen elbeszélnek az emberek egymás mellett, ahogy az lenni szokott. Minden formátumnak megvan az előnye és a hátránya, úgyhogy nem ez a kérdés, hanem az, hogy ki mit szeret, mit szokott meg, ki hogyan élvezi a legjobban a zenét. Akármilyen hanghordozóról játszol, a zenehallgatás élménye akkor lesz igazán jó, ha megadod a módját. Persze a minőségi standard általában véve magasabb, ha lemezekről és lemezjátszókról van szó, de egy jó szerkón jó zenéket jó minőségben digiben lejátszva simán elérhetsz egy ötcsillagos zenei élményt.

Szokták mondani, hogy az az igazi dj, aki lemezről játszik. Szerintem a formátumnál sokkal fontosabb az alázat, a széles látókör, az ízlés és a technikai tudás. De én azt látom, hogy ezek elég sokszor egybevágnak azokkal a dj-kkel, akik lemezről játszanak.

Milyen következő megjelenések várhatóak? Lesz e újabb alterego?

Két release élesül a közeljövőben, egy spanyol meg egy német kiadónál. És egy remixem is a csőben van, egy új magyar kiadónál. Egy egész albumom pedig csendben várja a megjelenést évek óta. Bár ezekből egyikbe sem lehet még belehallgatni, a Boiler Roomban viszont lesz majd ízelítő sok új zenémből.

Alteregók ügyében pedig a találgatókra bízom a választ :)

Az interjút Csuka Marci készítette.
Címlapkép: Horányi Kinga
A cikk megjelenését a Miller támogatta.

A Boiler Room idén a Contemporary Scenes bulisorozat keretein belül a Miller támogatásával világ különböző pontjaira látogat, hogy helyben mutathasson be kisebb techno-szcénákat. A sorban most Budapest következik: december elsején a Turbinában négy előadó kap lehetőséget ebben a formában. Ennek kapcsán beszélgettünk Lauval, a négy fellépő egyikével.

KERET: Először zenetanárnak tanultál, aztán otthagytad, mert nem érezted magadénak; a zenetanítás most mégis fontos részévé vált az életednek a workshopokon keresztül. Ez egyfajta felülvizsgálata a korábbi döntésednek, vagy az egyetemen tanultak esetében is csak a formával, a keretekkel volt a gond?

Lau: A formával és a keretekkel volt gond. Én klasszikus zenét tanultam, ami nyilván jó alap ahhoz, amit most csinálok, de nem ezzel akartam foglalkozni. Most meg valahogy visszajött, mert rájöttem, hogy szeretek tanítani. Valószínűleg nem szeretném ezt ’full time’ csinálni, de a mostani formában szabadon taníthatok olyan embereket, akiket ez tényleg érdekel. Egy általános iskolában, ahol a figyelemért és az érdeklődésért külön meg kell harcolni, nagyon más azért a helyzet.

Lehet cél szerinted az elektronikuszene-oktatás bevitele az iskolákba?

Egyébként hosszútávon gondolkozom ilyesmiben, de ez azért egy jó tíz-húsz éves terv. Nem lenne egyszerű azért az Oktatási Hivatalt meggyőzni arról, hogy amit én csinálok, az például a Kodály-módszernél érdekesebb, vagy eszközközpontúbb. Mostanában kezdem egyébként csak átlátni a DJ- és producer-workshopok kapcsán, hogy hogyan is érdemes ezeket tanítanom – és ez még csak az eleje.

Például elsődleges számomra, hogy a tanuló minél hamarabb eszközt vegyen a kezébe, és átlépje ezt a ’félelemküszöböt’. Nagyon hamar el lehet kezdeni szórakozni, a technikai részletekkel ráérünk később.

Ha két órán keresztül csak beszél róla valaki, nagyon hamar elunod magad, megijedsz, mert nem értesz semmit; miközben, ha megnyomod a play-gombot, már szól a zene – a többi meg már csak részletkérdés.

Technokool és Kamafaka párosa jutott még eszembe rólatok.

Igen, ugye Technokool most megcsinálta a Nofear unity-t, ahol ő is hasonlóan, egyszerre mentor és barát szerepben egyengeti Kamafaka mellett még Akác útját is.

Van egy ilyen tendencia akkor szerinted itthon?

Ezt így nem tudom. Én ezt azért csinálom, mert engem is ’empowering’-elt valaki, és én is szeretném ezt továbbadni, ha már vannak hozzá eszközök a kezemben; és aktívan tenni azért, hogy minél több lány lehessen DJ.

Viszonylag kevés anyagod van fent Soundcloudon ahhoz képest, hogy milyen aktívan zenélsz. Ez egy tudatos döntés?

Nem igazán, ez inkább azért van, mert nagyon kevés dolgot fejezek be. Rengeteg zenét írok, most a covid alatt meg főleg, de ritkán adok ki bármit a kezem közül. Csomó minden be van töltve a csőbe, csak különböző okok miatt lassan haladnak a dolgok. Mostanában egyre nagyobb nyomás rajtam az, hogy ki kéne adnom egy önálló EP-t minimum. Rengeteg sticker van kint a falamon, hogy mi mindent kéne befejeznem – a legutóbbi az, hogy takarítsam ki a sticker-falamat. Ez leginkább önmagam szabotálása, hogy évente két live set-et megírok, de nem adok ki belőle semmit sem. De jönni fog, mert jönni kell. Már rég kellett volna neki igazából. Múltkor azon kezdtem el nevetni, hogy Franciskadalma EP-je lehet, hogy hamarabb lesz kész, mint az enyém. Szóval nem direkt van fent ilyen kevés zeném,

előadóművésznek tartom magamat elsősorban, és inkább erre a vonalra koncentrálok.

A Spotify-ra viszont direkt nem mész, ugye?

Abszolút. Most jött ki egyébként egy cikk, hogy a Spotify tulajdonosa a zenészek kizsákmányolásával keresett pénzét egy „demokráciavédő” mesterségesintelligencia-programba fektette, ami elég para. Ennek kapcsán vettem rá végre a barátomat is, hogy szüntesse meg az előfizetését. Nekem sosem volt, elvből. Nyilván én azért nem számítok átlagos zenefogyasztónak, mert megveszem a zenéket, amiket le is játszok. Aki tényleg csak hallgat, azt teljesen megértem egyébként, hogy Spotifyt használ, mert arra nagyon praktikus – ellenben például sajnos a Bandcamp-pel, ami nem egy jól kivitelezett felület, ezért nem tud a Spotify alternatívája lenni, pedig ugye ők adják vissza a legtöbbet a zenészeknek. Minden hónap első péntekén egyébként Bandcamp Friday címszó alatt az aznapi bevétel száz százalékát megkapják az előadók. Úgyhogy érdemes lenne talán egy jólműködő appba fektetniük. Szóval én ennek nagy szószólója vagyok, de tény, hogy nincs elég jó alternatíva.

Igen, és egyébként az ennél kevésbé profi illegál rave-ekből is egyre több van. Mi a véleményed ezekről az alulról, sokszor a legfiatalabb korosztály által szervezett bulikról, bulisorozatokról, mint például a ZSÚR, vagy a Kama Rave?

Az ilyesmiknek szerintem nagyon megvan egyfajta őszinte hangulata. Mi is csináltunk két illegál rave-et még pár éve, és azok a legjobb bulik közé tartoznak, amiken valaha voltam. Viszont egy ilyen bulit szervezni a legnehezebb dolog ever. Egyrészt iszonyú sok munka megy bele, másrészt rengeteg veszéllyel is jár. Mert egy klubban, ha valaki rosszul van, ki mered hívni a mentőket, van tűzoltókészülék, ha valami felgyullad, és úgy általában sokkal több mindenre jut figyelmed egy olyan hely esetében, ami állandóan nyitva van. Mindent egybevetve szerintem fontos azért, hogy legyenek illegál bulik, már csak azért is, mert innen elég sok zenész el tud indulni. Senki nem születik profi DJ-nek, és egy ilyen környezet nagyon jó lehet arra, hogy bárki kipróbálhassa magát. Mert DJ-ből Dunát-Tiszát lehet rekeszteni – hál’ istennek! –, és már a telefonodon is csinálhatod akár. De igazán jó előadókból, akik profin csinálják, már nyilván kevesebb van. Ők meg persze már nem ezekre a bulikra járnak, már csak a technikai feltételek miatt sem. Én is például már tartok azon a szinten, hogy nem megyek el valahova, ahol a szettem a technika miatt csorbulna, mert az emberek nem fogják tudni, hogy ez nem az én hibám. Mindezek miatt is tök fontos szerintem a saját határaid megtartása.

Érdekes, hogy én Technokool-lal például még kisebb illegál rave-eken találkoztam először szerintem…

Hát ő azért is hozta létre a Nofear unityt, hogy amit ő már nem vállal be, azt átadhassa olyanoknak, akikben megbízik. Úgy általában is egy nagy generációváltás van éppen, amivel együtt a keményebb, gyorsabb hard techno-s vonal is megerősödött a városban szerintem – nyilván nekik van végtelen energiájuk, s ebből fakad az igényük erre, amit a klubok is kiszolgálnak mostanában.

És egyébként mit gondolsz, hogyan kéne viszonyulnia az illegál buliknak a klubokhoz?

Hát minél több buli van úgy általában, annál többen kezdenek el járni. Aztán ahogy megunod az erdőben túrázást (vagy ahogy öregszel), átszoksz a klubokra. A nálam idősebb korosztály még meséli, hogy anno tök normális volt egy-egy bulira egy órát utazni, most meg már én is úgy vagyok, hogy ami nem érhető el taxival, azzal hagyjatok. De ettől függetlenül pont attól tud valami különleges lenni, ha küzdesz érte egy kicsit.

A 2020-as Recorder-es interjúdban beszéltél a Cutoff Agency-ről, amivel ugye az a célotok, hogy a magyar (s leginkább a budapesti) undergroundot megmutassátok külföldön. Hogy áll azóta ez a projekt?

Sajnos a covid óta parkolópályára kényszerült. Nevet biztosan fogunk változtatni, mert rájöttünk, hogy a Cutoff az elég negatív, ugyanis mi éppen, hogy hozzácsatolni igyekszünk magunkat Európához, nem levágni. De nyilván továbbra is tervben van a dolog, mert van itthon csomó nagyon jó DJ, producer, akik közül meglepően kevesen kapnak külföldi figyelmet. Az elektronikus zenéből hiányzik az a fajta menedzsment, ami például a rockzenében abszolút megvan, ahol még ugye showcase fesztiválok is vannak arra, hogy a zenészek kapcsolatokat építhessenek. Ez a hazai elektronikuszenében elég ritkásan van meg. Nyilván egy buli után tudsz vibeolgatni a főfellépővel, de hiányzik a valódi szervezettség. Valahogy ezt szeretnénk pótolni. Én nagyon örülnék, ha más csinálná, de ha nem, akkor majd én. Azért is mondom ezt évek óta, hogy hátha más is csatlakozik, mert nyilván minél többen csinálnánk, annál könnyebb lenne.

Akkor ez inkább az egyes előadók lehetőséghorizontjának szélesítésére szolgálna, mintsem úgy általában a hazai techno-szcénának mint olyannak a külföldi megmutatására?

Természetesen van itthon egy csomó minden, amit érdemes lenne megmutatni. Azt nem tudom megmondani, hogy Magyarországnak van-e egy egyedi hangzása, ami mondjuk más, mint egy balkáni országé. Bár itthon is bennünk van az a posztszovjet szenvedés, amit nagyon szép lenne valahogy megmutatni. Amit viszont tudok, az tényleg az, hogy csupa jó előadó van körülöttem, akik ki vannak égve, vagy a kiégés határán mozognak. És nem mondom, hogy ha külföldre mész, az ezt megoldaná, de az például gyakori jelenség, hogy itthon akkor kezdenek el valakit értékelni, ha külföldön már híres. Az meg a másik, hogy itthon nem lehet megélni ebből, és ezért is érdemes bejáratni ezeket a külföldi kapcsolatokat, hogy ne kelljen egy állandó egzisztenciális krízisben élned zenészként, és azt csinálhasd, amit szeretsz. Mert én egyébként imádom ezt a lokál DJ-pozíciót. Tök jó dolog az, hogy kinézek a közönségre, és mondjuk a felét látásból ismerem. Sokan vannak, akik végigkövetik a fejlődésemet, és jönnek velem, attól függetlenül, hogy változom. Külföldön nyilván ez teljesen más, ott egyáltalán nem ismernek, vagy csak ritkán látnak. Szóval a Cutoff is valahogy ennek a jegyében működne.

Most első körben még csak a barátainkat volt kapacitásunk bevonni ebbe, de a következő szint ennek a tehetséggondozással, a workshopokkal való összekötése lenne. Ez viszont persze egy átgondolt programot, és valamennyire talán intézményesített formát is igényel.

Hogyan kapcsolódhat ebbe a Boiler Room a decemberi Turbinás bulijával?

Hát ők ugye azt csinálják most a Contemporary Scenes keretében, hogy különböző országokat bejárva mutatják be a helyi szcénákat, és híres fellépők utaztatása helyett a lokális előadóknak biztosítanak egy kis figyelmet. És ez most eléggé jól jön a hazai szcénának is. A lineupban pedig – Route 8, Gnork, Alexandr (plusz LAU – a szerk.) – megvan a balansz, valamint csupa jó zenészből áll, akik mind kedves, őszinte emberek is egyben. Ez nagyon fontos, hogy tényleg olyanokat raktak be, akik megérdemlik. 

Külföldi kapcsolataid, ismeretségeid alapján milyen különbségeket érzel az ottani, valamint a hazai techno-kör, -szubkultúra létezésében, felépítésében?

Én amúgy nem járok kifejezetten bulizni külföldre. A Cutoff Agency-ben is a külföldi kapcsolatok terén inkább Zaina Shreidi az, aki mozgolódik a világban, és biztosítja ezeket. Azokkal, akikkel az évek során együtt léptem fel, némelyikükkel még most is tartom a kapcsolatot. Egyébként pont most októberben voltunk CT Kidobóval Brno-ban zenélni. Nekik ott annak ellenére, hogy Brno azért nem Prága, van egy olyan kis szcénájuk, ahol háromszáz ember elmegy bulizni két, számukra ismeretlen magyar DJ-re, és nagyon jól érzik magukat. Ők elhívnak olyan kisebb előadókat, akiket nem a nevük, hanem mondjuk egy EP-jük alapján választanak ki, a közönség pedig bízik a szervezőcsapatban, és elmegy bulizni. És az egy iszonyat jó buli volt! Emlékszem, hogy még mielőtt Martin elkezdett volna zenélni, körülnéztem a táncparketten állva, elmosolyodtam, és azt éreztem, hogy jó helyen vagyunk. Látszott, hogy mindenki ilyen ’very true’, és nem magamutogatásból jöttek le bulizni, hanem azért, hogy jól szórakozzanak. Szerintem itthon ez problémásabb kicsit, mert valahogy nincs meg a tere annak, hogy az emberek elhiggyék, hogy nem kell egy hatalmas fellépő ahhoz, hogy jól szórakozzanak, hanem elég egy jó szervezőcsapat. A Crime-nak volt egy csomó ilyen megmozdulása, amikor elhívtak nagyjából ismeretlen arcokat – és ment is velük a közönség. Most inkább olyan lineupok vannak, amikben két-három a külföldi fellépő. Az egyrészt nagyon sok pénz, másrészt nem biztos egyáltalán, hogy jobbak, mint a magyarok. Ez most nem a külföldi fellépők ellen szól természetesen, csak azt mondom, hogy nem kell valakiért ötezer eurót kifizetni ahhoz, hogy jól lehessen szórakozni.

Szerintem egyébként abszolút ebbe az irányba halad most a hazai szubkultúra. Gondolok itt például a HESSZ-re.

Igen, pont a HESSZ-t akartam én is felhozni példának.

Ez az, amire szükség van, hogy egy szervezőcsapatnak hidd el, hogy bárkit raknak oda a lineup-ra, azt azért teszik, mert hisznek benne, hogy jó bulit fog csinálni, és nem azért, mert drága meg menő.

A külföldiektől talán még az apró crew-k cseréit tanulhatnánk el, hogy például ahogy mi voltunk Brno-ban, úgy visszahívnánk az ottaniakat. Ez a kevésbé ismert DJ-k, csapatok közti barátságok mentén történő ’cserélgetés’ szerintem egy nagyon jó irány. Pénzügyileg is kivitelezhetőbb, és őszintébb, energikusabb, előremutatóbb is.

Szerinted vannak például olyan erős szexista berögződések ezekben a körökben, amiknek a kigyomlálásához külső, tudatos eszközökre van szükség?

Hát, ha nem szűnnek meg ezek maguktól, akkor tudatosan kell például a női kérdést is push-olni, igen. Az jut eszembe, hogy nekem ugye ezt a témát mindig felhozzák interjúkban – de felteszik vajon a kérdést férfi előadóknak is, hogy ők mit tehetnének a női szcénáért? Nekem évek óta mindig erre kell válaszolnom – érthető módon, és fogok is mindig, mert folyamatosan fejlődik a véleményem ezzel kapcsolatban.

A fiatalabb generációkban (főleg ebben a szubkultúrában) szerintem már kifejlődőben van egy egyre nagyobb érzékenység és odafigyelés e téma kapcsán (is). Eljöhet-e szerinted az a pont, ami után a kívülről, irányelvek, szabályok, kvóták formájában jövő beavatkozások kontraproduktívvá válhatnak?

Ez valóban megtörténhet, hogy egy túl sokat tárgyalt téma ambivalenssé válik, vagy egyszerűen ignoranciára talál egy idő után, és tényleg nagyon bíztató tendenciák érzékelhetőek a generációinkban. Viszont nem tartunk még ott. Magyarországon nőként élni alapból nagyon nehéz, és ehhez jönnek még a szakmai különbségek. Nekem személyesen már könnyebb dolgom van felnőtt nőként, mert sokkal jobban meg tudom védeni a saját határaimat. De húszévesen belekerülni ebbe iszonyú nehéz, mert akkor ezeket még éppen csak tanulod. Néha velem is előfordul az, hogy rosszul érzem magam valamitől, de csak később tűnik fel, hogy mitől. Szóval ezekről a dolgokról még érdemes beszélni, még fontos beszélni. Több ilyet hallottam például tanítványaimtól is, hogy ha valaki szervezőnek tetszel, elhív randizni, te meg nemet mondasz, akkor utána nem hív el fellépni. Velem ilyen nem történt, mert tőlem ezt meg sem merik kérdezni. De bőven kerülnek még nők kellemetlen helyzetbe pusztán azért, mert nők. Persze férfiak is, meg kellemetlen helyzetekkel tele van az éjszaka, de a nőknél ez sokkal inkább rendszerszintű.

Nehéz erről férfiként nyilatkozni, mert mindig belefutok abba, hogy sokkal rosszabb a helyzet, mint magamtól gondolnám.

Persze, a férfiak sokszor hiszik azt, hogy ez túl van tárgyalva, mert nem őket éri a hátrányos megkülönböztetés. Emiatt is érdemes erről folyamatosan beszélni. A lengyel helyzet is idevág, ahol férfiak megbeszélték, hogy ne legyen abortusz, de egy nőt sem kérdeztek meg a véleményéről.

Sokszor érzem magamat buborékban ebből a szempontból, mert az én környezetemben szerencsére nem igazán történik semmifajta kirívóbb megkülönböztetés, ne adj isten zaklatás.

Én is egyébként abszolút, a közvetlen környezetem engem is megvéd ezektől. A bulikban konkrétan kört alkotnak körülöttem a barátaim, hogy meg se lehessen érinteni, ha arról van szó. De ez nem általános sajnos, nem mindenki kapja meg ezt a védelmet. De az általánosabb szinteken is rengeteg még a sztereotípia, mint például a férfi ’pronoun’ társítása adott szakmákhoz. Magyarul mondjuk nekünk ebben szerencsénk van. A nyelvünk már készenáll a nemek közti egyenlőségre, csak még mi nem.

A zenéhez visszatérve szerencsére azért egyre több a női DJ mostanában.

Az elmúlt négy-öt évben, amikor én is elkezdtem, valóban volt egy nagy áramlás, ami hál’ istennek azóta is meglévő tendencia. De szerintem ezt tudatosan kell csinálni a szervezőknek is, ha talán nem is kvóta-szerűen. Csomó külföldi DJ szerződésében benne van egyébként, hogy nem lép fel olyan helyen, ahol a lineup nem elég diverz. A magyar lineupok esetében elég rossz a helyzet e tekintetben. Ennél azért bőven többet lehetne tenni érte. Meg aztán itt vannak még a pénzügyi különbségek is. Bár az általános, hogy a nagyobb szervezők megpróbálnak lehúzni mindenkit, és azt éreztetni veled, hogy ha te nem vállalod el, akkor majd más el fogja, hogy te pótolható vagy – de ez nem igaz.

Az ilyen irányú változtatáshoz talán az oktatásban adott a legtöbb eszköz, nem?

De igen, azért is csinálom. Nekem is az az első push kellett ahhoz, hogy el merjem hinni, hogy én ezt csinálhatom. És pontosan ezt szeretném átadni azoknak, akiket tanítok, hogy te ezt csinálhatod, neked van helyed, van jogod, és várunk.

Éreztetni kell a nőkkel, hogy van hely, hogy mindenkit szeretettel várunk, és minél többen vagyunk, annál könnyebb lesz mindannyiunknak.

A cikk megjelenését a Miller támogatta.
Képek: Hivessy Menyhért @m_ny_s

Igen, jól olvastátok a címben, a világ legmenőbb bulisorozata újra Budapestre látogat, ezúttal a Turbina Kulturális Központ falai közé, december elsején. Ha esetleg még nem hallottatok volna a Boiler Roomról, akkor gyorsan összefoglalom miről is szól.

A Boiler Room most már idestova 11 éve működik, és az a pláne benne, hogy a fellépők (többnyire DJ-k) nem a színpadon, a nézőkkel szemben játszanak, hanem bent, a tánctér közepén. Ez egy olyan fajta intimitást ad az eseményeknek, amit máshol nem lehet megtalálni.

A pesti Boiler Room buli a Millerrel együttműködve valósul majd meg, akikkel Magyarországon kívül a sorozat Kazahsztánba, Törökországba és Dél-Afrikába is ellátogat, hogy hozzávetőlegesen 300-600 fős eseményeket szervezzen. Az esemény a CONTEMPORARY SCENES tematika alatt van megrendezve, amiben érdekes, kurrens előadókra fókuszálnak.

Nem lehet ugyanis elhanyagolni a Boiler Room kurátori tevékenységét sem. Aki bekerül egy adásba, annak onnantól örökre fent lesz Youtube-on, és ennél kevés nagyobb presztizsű dolog van, és ez rengeteg kisebb underground előadónak adhat egy lökést arra, hogy bekerüljön a nemzetközi közegbe.

Fontos, hogy a Boiler Roomok nem csak a helyszínről élvezhetőek, hiszen az összes streamelve van Youtube-on, szóval ha esetleg lemaradnál a jegyekről (és ismerve, hogy milyen gyorsan fogynak, erre több az esély, mint bármi másra), simán ki tudod rakni otthon a hangszórókra és úgy fullos lesz.

Na most, hogy már mindenki tudja, hogy mi az a Boiler Room, ideje lerántani a leplet a fellépőkről!

Route 8, Gnork, Lau és Alexandr fogják a magyar elektronikus zenei bulik hírét öregbíteni a Turbinában

Ebből a névsorból ha emlékeztek rá, páran voltak már pesten Boiler Roomon játszani, itt is van Route 8 remek szettje négy évvel ezelőttről:

• Ha megjött a kedvetek, és esetleg élőben szeretnétek megnézni a bulit, akkor először is sok szerencsét, de ha nem jut jegy, ne csüggedjetek, hívjátok át otthonra a spanjaitokat, és rakjátok ki a tv-re a streamet!