Minden Budapestről induló zenekarnak meghatározó élmény az első vidéki koncert, ez nem vitás. Fontos szem előtt tartani, hogy a már megismert otthoni közönséghez képest milyen igényeket kell kielégítened egy kisebb városban, mennyire nyitottak az ottaniak, vagyis mennyire kíváncsiak arra, amit csinálsz. Mindezek tükrében azt kellett megállapítanom, hogy a nehezítő körülményekkel együtt sem sikerülhetett volna jobban a Carson Coma soproni kirándulása.

Ugyan nem vagyok híve az év végi toplistáknak, de kötelességtudatból is felállítottunk a blog szerkesztőivel egy halmazt, amibe besöpörtük 2016 legjobb, legértékesebb, vagy leginkább előre mutató megjelenéseit. Legalábbis a mi szűrőnkön keresztül.

Épp ezért kislemeztől kezdve találkozhattok hagyományos LP-vel, és klipekkel is, a szempontunk egyedül a minőségen volt, és mivel egy brutálisan sikeres évet tudhat maga mögött az itthoni alternatív zene, nem is számozzuk meg a választottainkat,

ti azonban szavazhattok majd a gyűjtés végén a kedvenceitekről.

A lista legtöbb darabjával már találkozhattatok a nálunk az év során, de ha mégsem, itt az utolsó alkalom, hogy pótoljátok.

Tavaly szeptemberben egyszer csak minden haverom az UbikEklektikről kezdett beszélni, én meg csak kapkodtam a fejem, hogy a holdon éltem-e vagy hogy maradhattam le így a dologról. Idén ezért nem volt kérdés, hogy lemegyek Zebegénybe, és milyen jól tettem. Akinek nincs kedve sokat olvasni, annak elöljáróban csak annyit: a nyár legjobb fesztiválján vagyok túl.

A Szőnyi Táborban másodszorra megrendezett összművészeti fesztivál a lehető legméltóbb a jelzőjéhez.

Az összművészetiség nem a Művölgy féle nemezárus bódés, vagy a Bánkitó féle eldugott és kicsit politikai mellékízű megoldásban létezett, hanem az egész fesztivált átjárta a kollektív kreatív energia.

Ennek egy jó felütése volt az első nap a Ricsárdgír koncertje, amelyen a zenekarból mindössze ketten vettek részt, a többi poszton beugró énekesek, és muzsikusok váltották egymást. Innentől kezdve a vendégzenészek állandósultak a nagyszínpadon, az utolós nap zárókoncertjén, a Middlemist Reden például egy ponton felugrott a színpadra a Puma Danger frontembere gitározni, és a The Best Bad Tripből ketten fúvósozni.

Szintén az összművészetiséghez tartozott a Hübris színpad, ahol a legkülönbözőbb előadók adták egymásnak a kerti moziból lett színpadot. Volt bábjátékos, versíró workshop, Béla Műhely féle hangszerkészítés, nagyon jó és nagyon fura performanszművészek és itt verették egyszer a momésok rommá papírozva hajnali 6-ig a japán goát. A táborban rengeteg installáció tagolta a tereket, az épületek tarkára voltak festve és az utolsó ösvény is színpompásan ki volt világítva, vagy meg volt vetítve.

A belépéskor mindenkinek dobnia kellett egy koronggal, ami alapján két csapatba osztották az embereket, amelyet a nagyszínpad melletti két zenei programhelyszínről neveztek el. Az elektronikus zenében nyomuló Deepfields-eseknek olcsóbb sör, az élőzenés, szalmabálás Taka Tuka tagjainak pedig jólárasított fröccs járt. Ezek mellett volt még ugye a nagyszínpad, ahol napi három előadó lépett fel, eklektikusságukat tekintve a Blahalouisianatól kezdve a Karpov Not Kasparov nevű román szinti performanszig meglehetősen változatosan. Az előre bejelentett zenei programokat – talán mert csaknem fele elektronikus zene volt – egy kicsit keveseltem,

simán elfért volna még napi egy-egy előadó a nagyszínpadra, és a Taka Tukánál is lehetett volna nagyobb a merítés, de ezért kárpótoltak az egészen zseniális pop-up jammek,

kezdve Antonia Vai és a Bohemianes Kakas három és fél órás, több háttérzenészt elfogyasztó első napi őrületétől egészen a vasárnapi, a rushtündér-mesébe illő Kabrio Embrio által szolgáltatott „már mindennek vége van” alapon mikrofonba ordibálós, gitározni nyomokban tudós lejövetelig.

Egyedül az infrastruktúra minősége árnyalja a képet, a mobilvécékből épp, hogy elég volt, és az utolsó napra mind megteltek, különböző pop-up grillek és alkalmi tócsnisozók mellett csupán egy helyen lehetett fixen kaját venni (de legalább az egyszuper vegán bográcsozó volt indiai finomságokkal), a pultban a készpénzmentes fizetés pedig kész katasztrófa volt, lassabbá tette a kiszolgálást, mintha aprópénzzel bajlódtunk volna.

A fesztivált idén is közösségi finanszírozással valósították meg, az első madarak nagyon olcsón juthattak bérlethez, majd fokozatosan emelkedtek az árak. A résztvevők száma viszont 501 főre volt limitálva, ami idén össze is jött, ezáltal egy zárt, és elképesztően családias közösség alakult ki.

Az egész olyan volt, mint egy óriási kertibuli, ahol ismered a házigazdákat, és tudod, hogy mindenki más is ismeri őket, ezért tulajdonképpen mindenki haver.

Ott hagyhattam a laptopomat egy kültéri asztalnál, mert tudtam, hogy nem viszi el senki. Minden programot nyitottan és érdeklődve nézett legalább egy tucatnyi ember. Mindenkihez odafordulhattam, bárkivel, de tényleg bárkivel tudtam váltani pár szót, mert mindenki egy flow-n volt délutántól pirkadatig. Mindenki jelen akart lenni, mindenki önzetlenül hozzá akart tenni az egészhez, kezdve a délelőtti becsületkasszás kávé és palacsinta árustól egészen a fotósunk, Komróczki Dia mondhatni pop-up fotókiállításáig. Mindezekkel együtt pedig őszintén mondom, hogy az UbikEklektik a legtökéletesebb újgenerációs fesztiválként csúszott be így nyár végén a szívembe, és emiatt kihagyhatatlan tétele lesz a jövő évi fesztivál naptárunknak is.

Fotók: Komróczki Dia

Az UbikEklektik idén is a Kikeltető támogatója, ha zenekarod van, és szeretnél fellépni ezen a fesztiválon (is), akkor szeptember 22-ig jelentkezz! További infók itt.

A közel teltházas lemezbemutatójuk után beszélgettünk a Blahalouisiana két tagjával, Barbival és Jancsóval az elmúlt négy évükről, a most megjelent cím nélküli debütalbumról, a külföldi terveikről és a következő nagy lépcsőfokokról.

• A videót a hvg.hu új, feltörekvő magyar zenekarokról szóló egy.két.há rovatának készítettük, a teljes cikket megtaláljátok itt.

Mindenki belehúzott két ünnep között, lesz egy csomó koncert, egész héten nyitva lesz a Beat, aztán csütörtökön ránk szakad az új esztendő. (Fotó: Komróczki Dia)

• DEC 28 – Hétfőn érdemes megnézni a Volkova Sisters-t a For. társaságában a Trafóban. / 2400FT
• DEC 28 – De éjszaka mindenkinek a Beatben a helye, mert Bianca+Lujza asztalon táncolva megalapozza a szilveszteri hangulatot.
• DEC 29 – Másnap ugyanitt euródiszkótól remegő boldog hardcore őrület.
• DEC 29 – Illetve Hello Hurricane + The Luckies + Deep Glaze a Rohamban.
• DEC 30 – Szerdán egyrészt lesz Fran Palermo egy meglepő helyszínen, az Ötkertben. / 1800FT
• DEC 30 – A Kuplungban pedig egy meglepő párosítás az arra fogékonyaknak: Blahalouisiana és Passed. / 1500FT
• DEC 30 – Mindeközben a Vittulában techno, a Beatben hip-hop lesz.

• DEC 31 – Puma Danger + Run Over Dogs + Middlemist Red szilveszteri koncert kör a Kuplungban. / 2500FT
• DEC 31 – Majd after a Beat On The Bratben.

• JAN 2 – Új számokkal bővül az év első Beat On The Brat Classics playlistje.

Izgalmas napok elé nézünk, szeretett fővárosunk legjavát járhatjuk be mától vasárnapig egyetlen karszalaggal, mely feljogosít koncertek, kiállítások megtekintésére, kedvezményes gasztro kalandozásokra, és még egy csomó király dologra. Használjátok a Budapest Essentials alkalmazását és álltátok össze ti is a saját programotokat, vagy mentsétek el ezt a cikket, és toljátok végig velünk az Essentials-t!

Kijött a napokban az új Blahalouisiana EP, a Magamban még, ám a Kikeltető sürgés-forgása miatt még nem volt időnk írni róla. De ami késik, nem múlik, szóval essünk is neki ennek a nem egyszerű témának! Az élet csak párban jó? Osztozzunk az érzéseinken vagy elérkezett a szakítás ideje? Kell-e bánkódni azért mert vége?  Ilyesmi kérdésekkel foglalkozik a kislemez, ám egyértelmű válaszokra ne számítsunk. Érzelmileg mindegyik dal más. Kompletten vizsgálva talán egyre borúsabb, de ezt akár egy szerelemi történet kronológiai sorrendjeként is értelmezhetjük. Az én tanácsom az, hogy hallgassuk meg a nőket, és ezt az EP-t!

Ma, október 2-án,  jött ki a Blahalouisiana vadonatúj EP-je amely a Tales Of Blahalouisiana névre hallgat. Első hallgatás után – azon kívül, hogy nagyon jó –  feltűnhet, a megszokott felállás mellett van itt valami plusz is. A ‘The Bluebird’, az ‘In Lambaréné’ és a ‘My Baby Wants To Leave This City’ számokban játékos-pattogós zongora, orgona semmisíti meg a hangszerelés felé irányuló nemlétező hiányérzetünket, Novai Gábornak hála. Zseniális húzás, ha minket kérdeztek.

Érdemes továbbá megemlíteni, hogy a székesfehérvári banda a kissé szomorkás hangvételű ‘Tonight I’ll Dress In Blue’-hoz készíti új klipjét még ebben a hónapban. Személy szerint én reménykedtem, hogy a koncerteken hallva már kedvencemmé vált ‘My Baby Wants To Leave This City’-hez forgatnak, de hát ezért feketébe nem fogok öltözni. Maximum kékbe. A dalcsokrot végül a rádiók által is kedvelt ‘The Wanderer’ zárja, amivel nem lehetett mellélőni.