Címke: bezáratás
Budapest egyik leggyorsabban felfutó új kulturális központja volt a Manyi a Margit körúton, ahol számtalan koncertet, kiállítást, vásárt és bulit rendeztek meg az alig pár hónapos fennállása során. Egy razzia után azonban hirtelen bezáratták őket. Sokáig csak Facebook posztok szintjén kaptunk életjelet a Manyiból, azonban úgy néz ki, június végére eldőlhet a hely sorsa. Kíváncsiak voltunk, mi történt az elmúlt időszakban, és hogy mik a tervek a jövőre. Ehhez sikerült beszélnünk a hely menedzserével, valamint több korábbi és jelenlegi dolgozóval is, akik mindent elárultak, amit tudni érdemes a bezáratás kálváriájáról.
Tavaly, egy fülledt szombat estén, amikor az Auróra közönségének egy marginális része épp nem a Kolorádón bulizott, hanem egy civilek által létrehozott eseményen vett részt az „inkriminált” helyen, a rendőrség az adott programhoz képest hatalmas erőket megmozgatva razziázott a józsefvárosi klubban. A razzia után elkezdődött a közösségi hely elhúzódó basztatása, tele csavarral, ahol ide-oda pattognak a labdák. Több mint egy év után újabb fordulat állt be az ügyben, miután a jozsefvaros.hu-n megjelent egy közlemény, ami alapján az Önkormányzat mégis bezáratná helyet – a Corvin Clubbal egyetemben. Ebben a cikkben összeszedtük a legfontosabb pontjait az underground klub utáni, több mint egy éves hajszának.