Címke: betwixt
- Hallgassatok rá a többi BETWIXT anyagra itt, Kati zenéire itt, vagy lessétek meg a Pécs on Stage klipeket ezen a linken.
Először közel egy éve, a havi megjelenéseket szemléző szokásos gyűjtésünkben kaptuk fel a fejünket Wintermans Kati The Hidden Room című kislemezére. „Lüktető beatek, légies énekek, letisztult stílus vonul végig a dalokon, a hallójáratainkon keresztül egyenesen a szívünkbe.” -írtuk májusban, ősszel pedig már a Kikeltetős shortlistünkön és nem mellesleg az On The Low alapító Slowgod kedvencei közt is ott csücsült Kati zenéje.
Már a debütlemez is egy erős pécsi kötődésű kollaborációból született meg, a beateket ugyanis Thomas High a.k.a. Siaga szállította, illetve maga Kati is pécsi. A később hozzánk is nevezett anyag pedig a BETWIXT szárnyai alatt megjelent, amúgy tényleg pazar kivitelezésű (és pécsiként állíthatom, hogy város imázsfilmmel felérő) Pécs on Stage projekt keretében jelent meg. Ezen a nyomvonalon halad tovább most az új remix lemez is, amelyen a tavaly decemberi ‘Take This Weight’ három újraálmodott verziója kapott helyet.
Kati tiszta, sok esetben mindenféle instrumentális kíséret nélkül érvényesülő hangja tökéletes remix alapanyagnak bizonyult.
A BETWIXT-től sosem volt idegen, hogy a csapathoz tartozó producerek mellett vendégelőadók is felvonulnak az egyes kiadványokon. A sorban kilencediken sem történt másképp, ezúttal a house-funk duó, a Chaos Chips egyik fele, WaTa szolgáltatott egy grandiózus, a pop és a future beats között egyensúlyozó újraértelmezést.
„Nekem óriási élmény, hogy azzal a dallal, amit én írtam, mások gyurmázni akarnak és alkotásra inspirálja őket.”
mesélte Kati a remixekről
Mellette a pécsi társaság két, producerként legaktívabbnak tekinthető tagja, BRSK, valamint BandiT is szállított egy-egy remixet. Előbbi ezúttal a UK garage és az electronica határmezsgyéjét vette célba, eufórikus végeredménnyel, utóbbi pedig brit hatásokkal szintén mélyen átitatott house menetelést tett le az asztalra.

A technikai háttérről sem megfeledkezve: a master Stámusz Ferenc, a vizualitás a Kiscsipesz Studio keze munkáját dicséri.
Az idei nyár végén jelent meg a BETWIXT második kiadványa, a Collect All And Save, duó ‘180809’ című lemeze mely három különböző, de egyformán experimentális dalt tartalmazott. Most mindhárom trekkhez készült egy-egy feldolgozás, így megszülve egy izgalmas remixlemezt.
Aki kicsit is vonzódik a hazai kortárs elektronikus zenei színtér eldugottabb, ám annál különlegesebb berkeihez, egészen biztosan találkozott már a BETWIXT kollektívájával. Ebben a zenei “családban” a kísérleti elektronikától a futurisztikus hip-hopon keresztül a négynegyedekig mindenféle finom műfajban kalandozó producerek és dj-k gyűltek össze. A pécsi éjszakában ikonikusnak számító bulisorozatukban a keménymagon kívül veterán és szárnybontogató tehetségek váltják egymást a keverőpult mögött.