Címke: beton.hofi
- Hofi szeptember 15-én lép fel a Budapest Parkban, ahol minden bizonnyal sok számot lehet majd hallani a hamarosan érkező lemezről, esemény itt.
- Tavaly mi is kocsma-sessionre adtuk a fejünket, a Villány-Siklósi borozó forgatagában készített KERET Live-ot itt tudjátok meglesni.
Nincs nagy meglepetés a Bánkitó első 2023-mas nevei között, de ez nem azt jelenti, hogy ne örülnénk nekik nagyon. Talán a legkevésbé borítékolható fellépő rögtön az első helyen szerepel, hiszen lesz 30Y, akik nem nagyon játszottak mostanában (vagy talán még soha?) a Bánkitó-Kolorádó duó egyikén sem.

Az elmúlt év legnagyobb hazai hiphop durranása, Beton.Hofi a tavalyi Fonogram díjas comic sins után folytatással jelentkezett, ami a Playbánia címet kapta.
A projekt megjelenését nem az előadó, hanem a Fedél Nélkül lapot kiadó, hajléktalanokat foglalkoztató nonprofit szervezet jelentette be, Hofi elmondása szerint ezzel szerette volna felhívni a figyelmet a jótékony szervezetre.
Az albumon 14 dal kapott helyet, viszonylag hosszú közreműködő listával, többek között a Kikeltetős ajsa luna, gyuris és a több éves csönd után előjövő Baba Aziz szerepelnek a dalokon. A projekt elrugaszkodik a klasszikus hiphop vonaltól, hallhatunk dancehall, drum&bass és jazz alapokat is, az idei mainstream sikerek után pedig furcsa lehet, de igazi rádióbarát sláger sem került fel a dallistára.
A már megjelent Bagira vizuál mellé érkezett egy Amerikában forgatott klip a DOÓR-ral közös ‘POP‘ című számhoz is, szokáshoz híven Miki357 gondozásában.
A blogon is sokat foglalkoztunk már az elmúlt évek legnagyobb hazai hiphop durranásával, Beton.Hofival, akinek tavalyi comic sins című lemezét a kedvenceink közé válogattuk, és ott voltunk akkor is, amikor az ezért kapott Fonogram díját kiállította egy belvárosi Manna ABC-ben.
Hofi már egy ideje melegíti a rajongókat az elvileg 99%-ban kész Playbánia címet viselő nagylemezére, májusban dobta le az első singlet, a Dohányboltot, ami stílusában merőben eltér a most érkezett Bagirától. A dal drum & bass alapját letagadhatatlanul Hundred Sins készítette, akinek korábbi Hofival való közreműködése is nagy sikert aratott.
A single borítója az év legnagyobb mesterséges intelligencia szenzációjával, a DALL-E-val készült, ami a következő instrukciók alapján alkotott:
angry black panther on a red a chaotic background, Mihaly Munkacsy painting style

A trekkhez Miki357 gondozásában vizuál is készült, egy rendőrségi autó kamerájával, több hazai zenész szereplésével.
Szokatlan dolog, hogy a jelenleg legjobban pörgő hazai rapper élete első szakmainak mondható díját egy 0-24-es ABC felső polcára helyezi ki, bár Beton.Hofi legutóbbi Jolly presszós jelenése és a Mannával közös merch után annyira már nem lepődtünk meg az esemény láttán.
Fontos, hogy kontextusba helyezzük az esemény jelentőségét, ezért említsük meg, hogy milyen történeteket szült eddig a hazai rap világában a Fonogram. Valószínűleg annak, aki valamilyen szinten követi a hazai zenei életet nem új infó Majka rendszeres kiborulása a díjátadás után, főleg amikor Krúbi kapta az év raplemeze díjat 2019-ben. Barátja Curtis pedig egyszer annyira kiakadt az újhullámos jelölésekre, hogy idegességében földhöz vágta és összetörte egyik előző trófeáját.

Beton.Hofi a tavalyi sikeres lemeze után sem szállt el a földtől, a pesti éjszakában a mai napig fülig érő mosollyal várja a barátkozni vágyókat, éjszakai életének pedig fontos részét képezte a Kálvin tér és a Baross utca sarkán található szűkös éjjel-nappali Manna ABC.
A reménytelenség perceiben mindig ott volt számomra egy-egy bezacskózott és kellőképpen megpuhult, ízletes pizzás csiga esetleg szárított marhahús snack, amit kiváltképp imádok. Ezeket majszolgattam hazafele a Barosson, meg-megállva. Volt, amikor gondoltam bevárom a 909-est, de igazából úgy voltam vele, hogy haladjunk.
Írta Hofi a kisboltről.
A rapper egészen fél nyolctól kilencig megállás nélkül pacsizott a rajongókkal, pózolt a közös képekhez, és dedikálta a helyszínen megvásárolható Beton.Hofi x Manna ABC pólókat, aminek bevételeiből a Heim Pál Gyermekkorházat támogatták.
Miután mindenki sorra került, egy rövid beszéd elmondása után Hofi az ABC falai közé vitte a Miki357 által kidekorált díjat, egy egyszerű bolti fellépő segítségével pedig az üzlet legfelső polcára helyezte azt. Aki esetleg lemaradt volna a jeles eseményről, az bármikor megtekintheti a díjat.

Kiemelt kép: Manna ABC Facebook
Beton.Hofi, akinek comic sins lemeze a tavalyi kedvenceink között is szerepelt, egy egészen meglepő pop-up koncerttel jelentkezett – a Jazzbois társaságában foglalta el a Boráros téri Jolly presszó színpadát. A helyről a kocsmablog 2010-ben a következőket írta: „A hely 5.00-kor nyit, ezzel szerintem elmondtam mindent, sziasztok…”
Jogos a kérdés, hogy az egyik legjobban pörgő hazai rapper miért itt lép fel. Hofi a Recordernek a következőket mondta:
azért a Jolly Presszóra esett a választás, mert kevés ilyen autentikus állapotban lévő hely van Budapesten, pedig van a társadalomnak egy rétege, amelyik ilyen helyeken tölti az idejét. És hát tőlem sem idegen ez a terep. Abban, hogy minőségi jazz-zenészekkel viszonylag jelentőségteljes dalokat adunk elő egy olyan helyen, ahová halni jár az élet, szerintem a szocio-vetületen túl is van valami izgalmas.
A hely hangulatát tökéletesen kapta el Miki357, aki egy snittben, kézikamerával rögzítette az eseményt.
Ezt a felállást legközelebb február 18-án láthatjátok a Turbinában, Beton.Hofi pedig áprilisban tart szólókoncertet az Akváriumban.