Címke: Ben Leavez
- A TÖRZS instrumentális energiáit már az elsőszámú mixnél is jólesően fűszerezte a női énekhang és Ben Leavez zenei gondolatmenete, az új track azonban a még személyesebb tálalásnak köszönhetően még inkább komplettnek érződik. Nincs is más dolgunk, mint átlebegni vele az év utolsó hideg pillanatain, vagy legalábbis kicsit felmelegíteni vele azokat.
Ben Leavez azaz Csontos Bence négy éve jelentette meg első kislemezét. Az elmúlt években felkerült a Telekom Electronic Beats 2020-as válogatás lemezére, a nálunk debütáló ‘Cold’ című száma nemrég érte el a 100.000 lejátszást Spotify-on, a múlt évben érkezett „O.” című lemezére pedig példaképe, Max Cooper is visszajelzett.
Első videóklipje, ami a lemezén helyet foglaló, Vass Vikivel közös ‘Creatures’ című számot dolgozza fel most nálunk látható először. A klip tükrözi a dal nyugodt és letisztult hangulatát, a magányos táncos szerepében pedig magát Bencét láthatjuk.
“A Creatures című szám videóklipje Bence nagylemezének alapgondolatára épül, ami az újjászületés fogalmát és egy mélypontról való felállás folyamatát járja körbe. A videóklip premisszája a belső félelmekkel való szembenézés. A koncepció önreflektív motívumként is jelen van a klipben, ahol Bence önkifejező mozgás kommunikáción keresztül néz szembe saját gátlásaival.”
Mesélte Ernst Mimi, a klip rendezője
A Kikeltetős alumni Kolibri az egyszálgitáros melankóliát trap-melankóliára cseréli, legalábbis egy pandémia-ihlette mellékprojekt erejéig, melynek első, négyszámos anyaga mostanra, az igazi ősz kezdetére érett be.
A demodino projektet az első Covid-bezártság, Mac Miller és Lil Peep ihlették. Akkor kezdtem el összerakni mindenféle rettenet alapokat, az egyetlen szabály az volt, hogy egy este alatt végeznem kell vele, sem a hangzásokkal, sem a szöveggel nem időzhetek többet. Ez azért is volt izgalmas, mert a szövegeket konkrétan improvizáltam akkor is, és most is. Az első „take” maradt mindig bent a végleges számban. Ez a kezdeményezés nőtte ki magát odáig, hogy összeraktam négy olyan számot, amit elég izgalmasnak tartottam arra, hogy kiadjam mellékprojektként.
A négy trekkes bemutatkozó kislemez, a Százszorszép elkészítésében Csontos Bence aka. Ben Leavez segédkezett side producerként és masteringgel, az EP nyitószámához pedig Csapody Nóra készített videót.

A Százszorszépet az elmúlt fél évben írtam, és nagyon elégedett vagyok vele, ez egy nagyon friss lenyomata annak, ahogy éreztem magamat az elmúlt időszakban. Az előbb említett zene írási metódus miatt nem volt előre eltervezve egy konkrét hangulat, inkább csak arra törekedtem, hogy minél őszintébb legyen a végeredmény, és minél jobban élvezzem. Lehet, hogy ez a projektet ennyiben is hagyom, valahol ez a szépsége is, de igazából eléggé elkerülhetetlennek tartom, hogy ne alkossak továbbra is hasonlóan más dolgokat, mint amit a Kolibri-projektemben is csinálok.
Fotók: Vitray Anna Szofi
A TÖRZS Baradla-barlangban rögzített Tükör című lemezéről és annak koncertfilmjéről mi is többször értekeztünk, a hipnotikus anyag remixlemeze pedig nálunk is debütált, többek között FALMI, Ferko, Iamyank, Ben Leavez és Vass Viki újragondolásaival. Utóbbi páros azonban legnagyobb szerencsénkre nem bírt magával és a kreatív energiáival, így született egy vadonatúj re-remix is, amit nálunk hallhattok először:
A dal születéséről a Kikeltetőből is ismerős Ben Leavez, vagyis Csontos Bence mesélt is:
„Év elején, mikor Vikivel a dolgoztunk a TÖRZS ’Hatodik’ című dalának feldolgozásán, konfliktusban éreztem magam, ugyanis annyira szerettem az eredeti számot, hogy hozzá se mertem nyúlni a gitárokhoz. Inkább úgy tekintettem a feldolgozásra, mintha úgymond csak felállnánk Vikivel a srácok mellé a színpadra és a saját stílusunkat hozzátéve adnánk elő a számot közösen. A srácoknak ez sose tetszett annyira… Somát idézem: ’Hol vannak a vinnyogó szintik?!’ Ezzel a kommenttel akkora civódás született bennem, hogy akármennyire is akartam, nem tudtam elektronikus elemeket hozzáadni a dalhoz, így megbékéltünk az eredeti ötletben.
A lemez megjelenés után közeledett egy fellépés Vikivel, és rájöttem, hogy uramisten, hát hogy fogjuk előadni a dalt a TÖRZS nélkül? Egyből elkezdett pörögni az agyam, hogy lehetne teljesen a saját stílusunkra formálni, és rövid időn belül meg is született a második epizód ’Cold’ néven. Elég gyakran járok úgy, hogy akár hónapokat dolgozok valamin, és miután már kint van a nagyvilágban és nem lehet visszacsinálni, akkor jut eszembe millió új ötlet. Ezúttal nem tudtam magamba tartani az újra-újragondolt verziót.”

Ben Leavez neve ismerős lehet az idei Kikeltetőről is, ahol a több száz jelentkező közül továbbjutott a legjobb 35-be experimental downtempo projektjével. Egyedi stílusának jellemzője az absztrakt ritmikák és hangszeres elemek fúziója az elektronikával – a disszonancia és konszonancia soha véget nem érő párharca, ami az egész projektet indusztriális alapokra helyezi. Az első lemez után (III –Trinity) itt a folytatás, a Beautiful Machines névre keresztelt 6 számos EP, ami egy igazi audiovizuális tripre invitál minket.
Az előző lemez sötét tónusával kontrasztban egy sokkal bizakodóbb lelkivilágú anyaggal találkozhatunk, amelyhez hangulatban passzoló vizuálok is társulnak, amiket nem más, mint maga Ben készített.
„Azok a bulik, mikor minden fáj, de a barátok akkor is mosolyt csalnak az arcodra. Azok a random utazások, amikre nincs kedved elmenni, de mégis elmész, és életed legjobb pillanatai lesznek belőle. A furcsa nyugalom, amit a valódi csend ad, mikor végre kiszabadulsz a nagyvárosból. Ez mind az, ami inspirálta és alkotta a lemezt.”
A lemez teljes egészében instrumentális, de annál kifejezőbb – a zenéhez párosult hipnotikus, de mégis örömet sugárzó képi világnak köszönhetően. Amíg az absztrakt motívumokra koncentrálunk, közben a dalok mélyebb mondanivalója – az örök vitatémát – emberek és gépek kapcsolatát pedzegeti.
„A korban, amit élünk, mindent átölel az elektronika, és a gépek világa. Úgy érzem, ez nem is fog egy ideig megváltozni. Sok nyomasztó vonzata van, de az igazság, hogy számomra az elektronikus zene hozta össze azokat az energiákat, amik által közelebb kerülhettem és megtalálhattam azokat az embereket és élményeket akik felnyitották a szemem. Ez a furcsa ellentmondásos szép mesevilág a Beautiful Machines.”