Címke: barkóczi noémi
- Szolidarítunk minden sztrájk előtt álló tanárral. Ha egyetértesz, csatlakozz te is, itt minden részletet megtalálsz.
- Noémivel legközelebb november 25-én találkozhattok a TRIP hajón, a Felső Tízezer társaságában.
- A hamarosan érkező nagylemez bemutató koncertje október 7-én lesz az A38 hajón, teljes zenekaros felállásban és a Mayberian Sanskülotts társaságában.
- Kedd este gyertek a Gólya otthonos fészkébe megmártózni Barkóczi Noémi és I Am Soyuz furcsán felemelő mélabújában!
- Még egy Noémi-videó készült az estén, szintén egy olyan új dalról, amit még nem hallhattatok.
Másfél éve jelent meg Barkóczi Noémi visszatérő lemeze, a Dolgom volt, amit Noémivel akkor dalról dalra átbeszéltünk a blogon. Az énekes-dalszerző most új, Szia fényfolt címre keresztelt dallal jelentkezett, amely előfutára következő lemezének.
A most fiatal felnőtt generáció problémáit, szorongásait melankolikus hangulatú dalaiban feldolgozó Barkóczi Noémi zenéjére mindig kellemes elmerengeni, ilyenkor ősszel aztán meg kifejezetten is jólesik, akárcsak egy meleg sál. Az énekes-dalszerző tavaly, mindannyiunk legnagyobb örömére, újabb albummal lepett meg bennünket négy év kihagyás után. A címadó ‘Dolgom volt’ névre keresztelt dalhoz már akkor készült egy klip, most pedig kaptunk mégegyet, szintén Balogh Ádám rendezésében.
Házibulizós klipekből már Dunát lehetne rekeszteni, azonban a ‘Nagyvillanyok‘-hoz készült darab viszonylag új megközelítési módra mutat rá a téma kapcsán. Mind tudjuk ugyanis, hogy egy kényelmesen zsúfolt belvárosi házibuli félhomályában legalább annyira könnyű magányosnak lenni, mint a legnépszerűbbnek. Noémi vendégül lát minket ebben a buliban, ahol vele közösen lesz lehetőségünk a szemlélődésre, az ábrándozásra és akár az önvizsgálatra.
„Ez az a dal, amivel talán a legtöbb ember rezonál. Hamar érződött a koncerteken, hogy jelent valamit a közönségnek, szeretik velünk énekelni, szóval nem volt kérdés, hogy kell neki egy klip.
Maga a szám arról a magányos érzésről szól, amikor magunkat a környezetünkhöz hasonlítjuk és úgy érezzük, a többi ember sokkal felszabadultabb, bátrabb, önazonosabb. Ez egyfajta illúzió, mert a többieket csak kívülről látjuk, magunkat pedig belülről, az összes vívódásunkkal együtt ismerjük.”
– meséli az énekes-dalszerző.
Az ötlet és a koncepció Balogh Ádám rendezőtől érkezett, aki eredetileg a ‘Nagyvillanyok’-nak szeretett volna klipet csinálni még a nagylemez megjelenése előtt, de valamiért akkor inkább a ‘Dolgom volt‘-ból lett a felvezető videó. Ezért is vannak egymásra rímelések a két klipben, egyfajta mini történetmesélést hozott össze Ádám.
„Alapvetően egy olyan klipben gondolkodtunk, ami a dal hangulatára reagál, annak a képi megfelelője. Olyan környezetet szerettünk volna bemutatni, ahol a szociális szorongások, a vágyódás és akár az irigység is felerősödik, és ennek jó terepe lehet egy házibuli. A klipben Noémi a főszereplő, aki a lakás különböző pontjairól énekel, miközben nézegeti az embereket, akik első ránézésre komfortosan érzik magukat. Mi pedig kis apróságokkal próbáltuk szemléltetni, hogy valahol mégis mindenki úgy érez, ahogy az a dalszövegben is megjelenik. Ez egyfajta kollektív magány is valahol, de egyben mégis megnyugtató, hogy sokan vagyunk ebben a cipőben.
Számomra a vágyódásról és a bátorság hiányáról szól ez a szám. Arról a bénító érzésről, hogy egy új környezetben, társaságban mennyire jó lenne olyannak lenni mint ő ott a terem közepén, aki mer önmaga lenni.”
– meséli Balogh Ádám.
Míg a ‘Dolgom volt’ videóklipje egyfős stábbal, Noémi főszereplésével, pár óra alatt és egy mobiltelefonnal készült, a ‘Nagyvillanyok’ esetében egy komolyabb csapat állt össze a háttérben. Hosszas előkészületet követően, egy gyakorlatilag rögtönzött stáb dolgozott együtt, sokan korábban nem ismerték egymást, a forgatás napján találkoztak először. Ez a nagyon jól működő crew Balogh Ádám rendezőből, Molnár Zoli operatőrből, Ganzer Balázs világosítóból, Bácskai Julcsi vágóból és Szombath Mátéból állt össze, aki a fényelésért volt felelős. A zenekar minden tagja feltűnik a videóban, melléjük a csapat barátai és egy Instagram-sztoriban közzétett felhívásnak köszönhetően Noémi követői csatlakoztak, így jött össze közel 30 ember.
Ha nektek is megjött a kedvetek beburkolózni Barkóczi Noémi zenéjébe, és ezt egy koncerten tennétek, azt Budapesten idén egyetlen alkalommal, december 16-án tehetitek meg az A38-on, ahol a Felső Tízezer is felüti majd a fejét.
Tegnap indult hódító útjára a közösségi oldalakon a #fizessétekkiatanárainkat hashtag, amivel lelkes művészek és aktivisták a március 16-án kezdődő tanársztrájkra szeretnék felhívni a figyelmet, így bíztatva az alapjogaikért és megbecsülésükért küzdő pedagógusokat. A Hallgatói Szakszervezet akciójához bárki csatlakozhat, erre rögtön több módot is kínálnak a szervezők. A zenészek például a Muzsikás ‘Hulljatok levelek’ című népdalának alkalomhoz illően átköltött (és még jobban is átkölthető) verzióját adják elő szolidaritásuk jeleként, és többen megosztották kedvenc tanáraikkal, tanítóikkal kapcsolatos emlékeiket is.
A megmozduláshoz máris csatlakozott többek között a Csaknekedkislány, a Bohemian Betyars, a Felső Tízezer, Barkóczi Noémi, a Mayberian Sanskülotts, a Törzs, a Ricsárdgír, Jónás Vera, a Dope Calypso, Szeder, Saya Noé, a Mordái, a Nunki Bay Starship énekesnője, Tóth Dóri, a Damara, Pátkai Rozina, O’SULLIVAN, Papaver, Petruska, Hegedűs Józsi, a Giliszta, Mmamt, Lady/Bird, a Dűlő podcast, a MÖRK és Szalai Anna és Dorozsmai Gergő is. A nevekre kattintva megnézhetitek, milyen videókat és gondolatokat töltöttek fel.
És szolidarítunk mi magunk is, a KERET blog tagjai, hiszen a zene, a szöveg és a vizuális alkotás különböző módjainak szeretetét részben mi is egykori tanárainktól „örököltük”.
A #fizessétekkiatanárainkat zenészszekciójának beizzításához nagyban hozzájárult Csepella Olivér (Csaknekedkislány) és Fehér Gábor (Bohemian Betyars). Őket és több résztvevő zenészt is körbekérdeztünk a témában.
Olivér: Bár az enyém lenne az ötlet, de én csak Fecával írkáltam jobbra-balra. :-) Pár kedves HASZ-os (Hallgatói Szervezet) gyerek keresett meg azzal, hogy részt vennék-e a március 20-i fórumukon a Gólyában. Aztán közben bevontak ebbe a #fizessétekkiatanárainkat-akcióba, nekem meg eléggé tetszett.
Tök jó kezdeményezés, hogy eszközt adunk mindenkinek a kezébe, aki kifejezné valahogy a szolidaritását. Van itt minden, lehet rajzolni, zenélni, nyomtatni és ragasztani! Jó lenne, ha a tanárok éreznék, hogy mennyien velük vannak a harcban.
Feca: Nálunk a zenekarban is szinte minden tagnak a szülei tanárok, és tisztában vagyunk a helyzetükkel, így szerettünk volna egy kis figyelemfelhívást kezdeményezni. Borzasztóan nehéz időket élünk, és jelen esetben vannak nagyobb problémák is a világban sajnos, de ez is egy olyan probléma, amivel foglalkoznunk kell!
Sallai Laci (Felső Tízezer, Platon Karatev, Galaxisok, Captain Average, The Somersault Boy):
A tanárok megbecsültsége évtizedek óta húzódó és egyre sürgetőbb probléma, mivel a napnál világosabban látszódik, hogy a rendszerből távozó pedagógusok helyére nem érkezik elég pályakezdő. A nagy csinnadrattával beharangozott életpályamodell nem tette vonzóbbá a pályát, inkább terhet ró a tanárokra, de a tisztességes fizetés továbbra sincs, amit annak idején én is kénytelen voltam megtapasztalni. Értetlenül állok az előtt, hogy a pedagógusokon azt kérik számon, hogy miért csak most emelték fel a hangjukat – aki nem egy bunkerben élt az utóbbi években, az tudhatja, hogy ez a probléma ugyanúgy fennállt évekkel korábban is, és akkor is voltak próbálkozások ennek rendezésére, de nem jutott el a döntéshozók ingerküszöbéig.
Emellett azt gondolom, hogy a sztrájkjog párbeszéd nélküli megváltoztatása felháborító dolog, ami különösen indokolja a mostani határozottabb fellépést. Úgyhogy szerintem különösen fontos, hogy a társadalom minél nagyobb rétege mutasson most szolidaritást, támogatást és megértést a sztrájkkal kapcsolatban, így örömmel csatlakoztam ehhez kezdeményezéshez. Én másfél évig tanítottam a közoktatásban, belülről látva a problémákat tényleg nagy a baj, így a bérrendezésnek és a tanárokat érintő terhek racionalizálásának kell az első lépcsőnek lennie ebben a gyógyulási folyamatban.
Nyitray Dani (Törzs): Tök alap, hogy kiállunk a tanárok mellett. Nekik köszönhetjük, hogy azok vagyunk, akik vagyunk. Ők neveltek fel minket, meg kéne becsülni őket. Nagyon hálásak vagyunk nekik.
Agata Angilella (Damara): Köszönöm Fóth Andreának, aki miatt megszerettem az irodalmat, aki mindenben támogatott 5.-es koromtól és még azután is, hogy elmentem az iskolából. Baromi hálás vagyok annak, hogy nem csak a tananyaggal fogta meg az érdeklődésem, hanem kíváncsi volt a véleményemre, akármilyen műről volt szó. Sosem éreztette velem, hogy rosszat mondanék, mert a saját gondolataimat osztottam meg, ő pedig kiegészítette még érdekesebb elméletekkel. A szabad véleménynyilvánítás már ilyenkor elkezdődik. Hálás vagyok azért, hogy gondolkodni tanítottak meg az anyag mellett, és, hogy azt érezhettem, fontos amit mondok, és még talán érdekes is!
A sztrájk alapjog mindenkinek, főleg azoknak, akik a jővő generációjának nevelésében ilyen fontos szerepet játszanak! Szeretném, ha minden gyerek azt látná, amit én láttam akkor: szabadon megoszthatod a véleményedet, szabadon gondolkozhatsz!
Ezek mellett külön köszönet az összes tanáromnak, akik végigkísérték/kísérik a tanulmányaimat!
Barkóczi Noémi: Nekem a nagymamám pedagógus, több generációt tanított a faluban és tudom, hogy a mai napig rengetegen hálásak neki. Az viszont szomorú, hogy több barátom hagyta ott a tanári pályát, pedig a szívük mélyén tanítani szerettek volna. Én nem tudom, hol lennék, ha nem lett volna gyönyörűen rajzoló, gyerekszerető óvónénim, vagy az angol nyelvért rajongó angol tanárnőm… Egy jó tanár minden pénzt megér, nem is értem ez miért nem egyértelmű.
Makay Anna (MA’AM, AZVLM, Dűlő podcast): Eddig is szánalmasan bánt az állam a tanárokkal, mindig is fontosnak tartottam, hogy kiálljak mellettük. Sosem viseltem jól az igazságtalan bánásmódot, és ha valakinek sérülnek a jogai, vagy megfosztják azoktól. Elég sok olyan pedagógus van mellettem, akiért tenni szeretnék, mind a személyes és mind a szakmai életben. Meg kell tanulnunk szolidárisnak lenni, mert így még tovább fogunk rohadni.
Nemrég jelent meg négy év kihagyás után Barkóczi Noémi legújabb, Dolgom volt című nagylemeze, egy új felállásban, Szőke Barnával (MYGL, The Qualitons) és Gulyás Kristóffal (mius, Jazzékiel) kiegészülve. Az album minden mai fiatal számára ismerős élethelyzeteket mutat be; kapcsolati problémák, párkeresés, költözés, én-idő. Ha a néhol cinikusan megmosolyogtató, rá-rábólintós „aha, én is pont ebbe vagyok” szövegek nem lennének elegek, akkor a fülbemászó, napokig „bennragadós” dallamok, és refrének után biztosan a repeatre nyomunk az album végén. Ezekről a felnövés-témákról, a fiúkkal való közös munkáról, és az albumról kérdeztük Noémit.
Négy év kihagyás után most jelent meg az új LP-d ‘Dolgom volt’ címmel, hogyan találtál vissza a zenéléshez?
Noémi: Hagytam magamnak időt rá, hogy újra legyen kedvem dalokat írni leginkább. Kellett hozzá egy adag önismereti munka is, hogy figyeljek oda magamra jobban és ahelyett hogy hagynám magam belesüppedni a tétlenségbe, csináljak is valamit.
Az új album új felállással is érkezett, mi miatt döntöttél úgy, hogy ezentúl nem egyedül szeretnél zenélni?
Noémi: Mivel szabadúszó animációsként dolgozom, általában a munkanapot egyedül töltöm, főleg amióta a co-working iroda ahol dolgoztam is bezárt a pandémia alatt, pedig az egyetemi évek során megtapasztaltam mennyire jó csapatban dolgozni, mennyire más amikor van kikkel motiválni egymást. Ezt szerettem volna megélni a zenében is.
Milyen volt a közös munka a fiúkkal? Hamar megtaláltátok a közös hangot?
Noémi: Szerintem abszolút. Más zenei világokban mozgunk, de egy nyelvet beszélünk. Minden dalnál meg kellett keresgetni hogy az adott anyag mit kíván, de pont jó hogy vannak erők és ellenerők, ebből születik valami érdekes.
Amikor először hallottam az albumot az volt az érzésem mintha egy teraszon ülnénk, és egy fröccs mellett mesélnéd, hogy mi is történt veled az elmúlt négy évben. Ebben van valami igazság?
Noémi: Hát sajnos nem voltam ott veled, pedig szeretem a fröccsöt és a teraszokat is, haha (bocsi, dad joke). Ja amúgy igen törekedtem valami ilyesmi természetességre.
Izgi megtalálni azt a szintet, ami még pont annyira absztrakt hogy természetesnek hat, de talán van benne plusz réteg is. Ettől függetlenül persze nem minden dalt inspirált a saját életem, van amit másokéból loptam.
Közben viszont annyira könnyen lehet azonosulni a számokkal és az általuk bemutatott mai felnőtté-válós problémákkal; tinder, költözés, haldokló szobanövények, háziállatok.
Igen, az egyik barátnőm azt mondta, hogy ez egy Millennial album. Azt hiszem van benne valami, mert tényleg érdekel, hogy mi van velünk, mi van a fiatalokkal. Az utóbbi időben trendi szidni ezt a generációt, pedig igencsak valid problémákkal küzdenek, amikről szerintem kell beszélni.
Az ‘Annyi vér’-ben ahol az anyaság gondolatáról énekelsz, kicsit szembeállítod azt anyáink, nagyanyáink anya-szerepével. Szerinted könnyebb, avagy épp nehezebb dolguk van a mai fiatal felnőtteknek, mint anyáink, nagyanyáink idejében volt? Nem csak az anyaság szempontjából.
Hát ez egy nagyon nehéz kérdés és biztos hogy rengeteg szempontból meg lehet vizsgálni a helyzetet. Ami biztos, hogy számukra nem volt kérdés, vállalnak-e gyereket. Az is biztos, hogy nem könnyíti meg a helyzetet a klíma kérdés sem, hogy látjuk milyen irányba tartanak a dolgok. És persze ott van az is, hogy napi 8 órával mi álmodni sem tudunk egy saját lakásról. Sok minden borult egy generáció alatt, amit talán nem is látunk annyira, mert elmegyünk jókat enni és inni hogy addig se kelljen ezekre gondolni.
Te mit tanácsolnál egy mai fiatal felnőttnek, aki hasonló cípőben jár, mint a dalok hősei?
Noémi: Fú hát azt, amit magamnak: megtalálni az eszközöket, amiktől jó a saját bőrünkben lenni (mozgás, természet, meditáció, terápia, bármi), keresni embereket, akikkel jó lógni, vagy fel lehet őket hívni amikor a padlón vagyunk és valóban kíváncsiak ránk, csinálni valamit, amitől hasznosnak érezzük magunkat… Ja és kutyáááák! Jó is hogy kérdezted ezt, mert hajlamos vagyok megfeledkezni ezekről, köszi!
Pár év kihagyás után hamarosan nagylemezzel tér vissza Barkóczi Noémi dalszerző-énekes, ennek az új anyagnak az előfutára a most megjelent ‘Dolgom volt’ és a hozzá készült klip. A dal szövegvilágában tökéletesen hozza a Noémitől megszokott nagyon valódi, emberközeli témát – az idő észrevétlen múlását, anélkül hogy ténylegesen beleállnánk a hétköznapokba – amivel főleg egy pandémia után, könnyen lehet azonosulni.
„Tipikus kiégős felnőttes méltatlankodás a refrén. A kapitalizmus szívás, az emberiség meg épp kinyírja magát, ahelyett hogy változtatna. Sokszor van az az érzésem hogy mint egy csillag igazából már halott, csak még valahogy világít. Hurrá!” – foglalja össze Noémi a dalszöveget.
A teljes lemez, így ez a dal is egy új felállásban került felvételre. Noémiben a Kaláka feldolgozáslemezre készült ‘Fiók‘ című dal után tudatosult, hogy nem szeretne szólóban zenélni, így az új anyag már Szőke Barnával (The Qualitons, MYGL) és Gulyás Kristóffal (mius, Jazzékiel) kiegészülve jött létre. Így a szöveg mellé egy sokkal színesebb, játékosabb hangszerelés társult. Ez adja meg a dal felhőtlen hangulatát, miközben továbbra is nagyon komoly, egy komplett generációt érintő problémát mutat be. Ebből a kettősségből alakul ki ez az egyfajta boldog-nihil atmoszféra ami átlengi a számot.
„Ez egy tök egyszerű dal, ami nem akar túl sokat mondani, de azt a keveset remélem, jól átadja. Hangulatában elég más mint a korábbi dalaim és nagyon vágytam rá, hogy valami ilyet is mutassak. Akkor írtam, amikor végre elköltöztem sok év után egy olyan helyre, ahol végre tudtam egyedül is lenni, és bár tudtam korábban is, hogy szükségem van erre, ott jöttem rá hogy mennyire.”
– meséli Noémi a dalról.
A dalhoz készült videoklip koncepcióját Balogh Ádám álmodta meg, egyben ő felelt a vizuális megjelenésért is. A klip egy kellemesen melankolikus, semmittevős délutánba teleportál minket, ahol a vezérmotívum a különböző helyszíneken arccal a földön fekvő Noémi. Ezeket a kicsit elvontabb, már-már humoros statikus képeket váltják a mozgalmasabb jelenetek, a refrénre reflektálva.
„Az ötleteket legtöbbször a helyszínek szülték, de egészen nagy inspirációk voltak az alacsony költségvetésű Coming of age filmek, és ezek mellett fotók, festmények” – osztotta meg a felvétel részleteit Ádám.
Szerző: Dravecz Luca
Az elmúlt napok zűrzavarában felbukkant egy esemény a Facebookon, amit kivételesen nem az “Elhalasztva!” vagy az “Új időpont” címkék díszítettek. Az Ötödik Emelet Fesztiválról beszélünk, amely az első fesztivál-szerű megmozdulásként költözik a fővárosi klubokból az online térbe.
Novemberi megjelenése óta már annyiszor pörgettem át újra és újra Barkóczi Noémi zenekarrá dúsult projektjének Linóleum EP-jét különböző absztrakt mintás BKV-ülések, Warm Hug-takarószettek és határtalan séták „furcsán felemelő mélabújába” burkolózva, hogy mire elérkezett interjúnk időpontja, szinte egy lelki társ mellé ültem le sörözni;
Azért kezdjük az alapoktól, családi örökség számodra a zenész lét?
Alapvetően nem vagyunk egy muzikális család, de az élénken él az emlékezetemben, hogy mamámmal népdalokat énekeltünk, és zongorán megtanított olyan alapműveket, mint a ’Boci, boci tarka’. Illetve folyamatosan énekelgettem, pl. Disney-főcímdalokat. Nemrég láttam egy kislányt a boltban, ahogy ezeket dúdolgatva mászkált körbe-körbe és látszott rajta, hogy épp főszereplőnek érzi magát. Na, én is ilyen voltam. Aztán jött a zeneiskola, ahol zongorázni tanultam.
És a gitár mikor szegődött melléd?
Az volt a helyzet, hogy nem bírtam rávenni magam a gyakorlásra zongorán. Hónapok múltán realizálta a tanár, hogy nem tudok kottát olvasni, hanem hallás után játszom. Így jött az ötlet, hogy inkább nézzük meg a gitárt, aminél sokkal inkább adta magát, hogy nem csak komoly darabokat lehet megszólaltatni rajta, jobban megvolt közöttünk a „kémia”.
Emlékszel arra, hogy volt-e számodra olyasmi dalszerző vagy énekes, aki pont ezt a léleksimogató érzést közvetítette volna, amit te?
Alanis Morisett-et, Norah Jones-t, KT Tunstallt nagyon sokat hallgattam. A gitáros-énekes lányok mindig megfogtak. De eleinte eléggé populáris vonalon mozogtam. Mindig is irigyeltem azokat, akiknek van egy idősebb tesója, aki kikupálja őket zeneileg, de nekem ez kimaradt.
De mégis felbukkant Fiona Apple, Laura Marling…
Az már egy későbbi dolog. Amikor már jó ideje játszottam gitáron, a VH1-on megláttam a ’Cross Your Fingers’ klipjét és megszűnt a világ. Annyira különleges és annyira egyben volt, hogy onnantól fogva abszolút fangirling-módba kapcsoltam.
Honnan jött az ötlet, hogy YouTube-ra elkezdd felpakolni a cuccaidat? Korántsem volt még ekkora vlogger-láz, mint mostanában.
Nem emlékszem konkrétan, de a tinikori YouTube-ozásból fakadt; nagyon sokat néztünk amatőr dalszerzőket. Akkoriban nem kellett nagy, trú technika ahhoz, hogy az ember feldolgozásokat töltsön fel, hanem tényleg bárki bármit a nagyközönség elé tárhatott. Egy Terra Naomi nevű YouTube-sztár anyagai nagyon inspiráltak és úgy voltam vele, hogy miért ne próbálnám ki én is. De születtek Nickelback-feldolgozások és egyéb „sötét titkok” is, amiknek már elrejtettem a nyomait. Főleg angol nyelvű dalokat játszottam és főként külföldiektől jöttek a pozitív visszajelzések. Más volt a kultúrája ennek a platformnak, épp, hogy beindult, még ritkább, izgalmasabb dolognak számított a feltöltögetés.
Önálló dalszerzőként vizionáltad magad, vagy megvolt a tipikus „alakítsunk bandát”-késztetés?
Igazából az a vicces, hogy dalokat írni egy zenész barátnőm hatására kezdtem. Szeverényi Orsi vezetett bele ebbe a világba. Én nagyon szabálykövető, kispolgári típusnak gondolom magam, és amíg nem láttam magam körül olyan embereket, akik dalokat írnak, addig valahogy nem írtam én sem. Aztán őt megismertem és megpróbáltam; volt egy-kettő rettenetes próbálkozás, kis tinirománc-dalok. Rengeteget írtam, napi több dalkezdeményt, egészen rákaptam az ízére, hogy ez mennyire csodálatos. Végül szép lassan sikerült rábukkanni egy kevésbé drámai, kevésbé tinis hangra.
Ez mikor volt kb. az első albumodhoz képest?
Dalokat írni 15 évesen kezdtem, az első albumra került olyan, amik 18-19 koromban születtek, de maga a lemez jó későn készült el, körülbelül 26 voltam, amikor kijött. Érlelődött. Kellett hozzá az, hogy én is elhiggyem, hogy ezt akarom csinálni és, hogy jól csinálom. Az első album előtt volt egy kisebb koncertezős szakasz. Amikor felkerültem Egerbe, 2011-12 körül, akkor hullámzott a hálószobapop revival és volt egy-két koncertem. Akkoriban még bulizni sem jártam fel Pestre… De azért úgy általában képben voltam, például Hó Marciékkal kezdtünk és így összefonódott a sorsunk, aztán 26 évesen, amikor felkerültem Pestre, akkor újraéledt az egész.
Akkor az első lemez nem is a pesti élményeket dolgozza fel? Pedig én mindig a pesti életem soundtrackjének képzelem a villamoson zötykölődve ezt a „felemelő mélabút”.
Odaképzelted?
Reménykedem benne egyébként, hogy ez azért olyanfajta negativitás, ami valahogy mégis jó, hogy van – nem kell belehalni, hanem egyfajta lakályos keserédesség, vagy valami ilyesmi. Szomorkodsz és boldog is vagy egyszerre.
Ha visszagondolsz, mennyire voltak mások a két albumhoz kapcsolódó életszakaszok? Akkor voltál talán egyetemista, mikor az első készült.
Igen, mondjuk a második alatt is az voltam, csak mesterképzésben. Úgyhogy annyira drasztikusan nem volt más, csak abban, hogy közben megismertem helyeket, embereket, sokkal otthonosabban mozogtam ebben a közegben. Sokkal kényelmesebb lett, valószínűleg természetesebben tudok viselkedni és zenélni is.
Hogyan csöppentek a többiek a képbe?
A Nem vagyok Itt lemezbemutatóján Szőke Barna nem ért oda a dobok mögé a hangbeállásra, helyette Hó Marciék dobosa, Gulyás Kristóf ült be egy picit, hogy beállítsuk. Annyira jó volt, amit odaimprózott, hogy utána felkerestem. Dórit én kerestem meg. Érdekes módon ő is gyerekkori barátnőm, de jó darabig nem beszéltünk. Akkor kezdtük el újra, mikor kijött az első album és elmondta, hogy nagyon szereti. Nyilván tudtam, hogy ügyes, de azt nem gondoltam volna, hogy egyből minden ennyire passzolni fog. Hogy ennyire ösztönösen azt fogja hozni, amit én is szeretek. Például nagyon-nagyon imádom Andrew Bird-öt, ő pedig azt hiszem, nem is ismerte, amikor megérkezett, de teljesen olyan hangulatokat és hatásokat hozott magával.
És milyen érzés volt ebbe beleszokni, hogy nem egyedül csinálod, hanem alkalmazkodni kell más emberekhez?
Ez egy nagyon fura dolog, mert a dalaim és a személyiségem része, hogy nem vagyok egy nagyon erősen vezető típus. Itt pedig annak kell lenni és ezzel még mindig barátkozom; hogy mennyire jó, ha demokratikusan működünk és hol kell egy picit mégiscsak vezetőként viselkedni.
Ráadásul nem vagyok túl közvetlen sem. Illetve, egy bizonyos szintig az vagyok, de mélyebbre már nehezebben jutok, pedig itt fontos a közvetlen viszony. Dóritól például rengeteget tanulok, mert látom, hogy ő a saját zenekarát, a Nunki Bay Starshipet milyen határozottsággal és mennyi szeretettel működteti, mennyire szoros köztük a kötelék és próbálom ellesni tőle, hogy ezt miként kell csinálni.
De mostmár valamennyien barátok is vagytok…
Abszolút. Csiszolódunk. Az az érdekes, hogy például Kristóf sem az a nagyon „kifelé”-típus. Dóri viszont rettentően. Kell egy hozzá hasonló nyitott ember. Olyan kicsit, mint egy ragasztó, ami tök érdekes, mert ő került be utolsóként a csapatba, de mégis nagyon fontos, hogy van. Nagyon belevésődött.
Furcsa, mert én azt gondolnám rólad az alapján, ahogy eddig megismertelek, hogy igazán nyitott vagy – egyedül talán a dalszövegeid sejtetnek mást.
Ez ilyen fura dolog. Talán túl sokat is foglalkoztat ez az antiszociális, extrovertált/introvertált kérdéskör. Szerintem érdekes, ahogy az introvertáltakra alapvetően kiskoruktól kezdve ráhelyezik azt a nyomást, hogy extrovertáltként kell viselkedniük. Jönnek a csoportmunkák, stb. – emlékszem, mikor rájöttem, hogy nem volt véletlen, hogy ezektől mindig paráztam. A közös munka nekem mindig egy stressz volt. Aztán megtanultam extrovertáltként viselkedni, legalább nem csak otthon ülök, de nem ilyen az alapszemélyiségem.
Szerintem itt Pesten pont megtaláljuk azt a közeget, ahol ez automatikusan, természetesen megváltozik. Nem erőfeszítés az sem, hogy most itt beszélgetünk.
Abszolút. Például középiskolában tök nehéz, mert azt érzed, hogy „így kell viselkedni, meg amúgy kell viselkedni”. Sokszor nem tudsz a körülötted lévőkkel mit kezdeni. Aztán rájössz egy ponton, hogy „ja, csak az emberek miatt nem ment”. Ezért van az, hogy valakivel meg tökre megy, mikor egy olyan közegbe kerülsz, ahova igazán illesz.
Ha jól tudom, ismét változott kicsit a felállás a Linóleum EP-hez képest.
Ákos már nincs velünk. Nagyon-nagyon közös megegyezés. Most kicsit összekovácsolódunk, kísérletezünk. Őszintén szólva nekem tetszik ez a kisebb zenekar-lét. Közelebb leszünk az első album felállásához. Nem az lesz, hogy még „feljebb”, hanem a kettő között megtaláljuk az utat.
Az, hogy egy történetet lehet az új EP négy dala köré szőni, mennyire volt ösztönös vagy direkt?
Végül is az egészet megéltem. Egyedül az ’Át Az Éjszakán’-t nem, az egy kicsit helyzetdal. Abban az életszakaszban, mikor írtam, abszolút nem volt rám jellemző – ezt azóta is hallgatom Danitól… Pedig csak egy nyelvi játék volt, egy „beleérzés”. Az összes többit pedig abban a sorrendben írtam, ahogy átéltem. Emiatt végül is tudatos, hogy egy történet kerekedik ki belőlük.
Lehet, hogy igaz rád, hogy könnyebben fejezed ki az érzéseidet dalokban, mint kimondva?
Hát, ez jól hangzana, de én nagyon sokat beszélek az érzéseimről. Szerintem túl sokat is.
Eléggé a megszállottja vagyok ezeknek a dolgoknak, hogy „juj, most ezt érzem, te így, én úgy, és akkor…” Folyamatosan elemzek.
Ha létezik ember, aki ezt elviseli, akkor az nagyon durva.
Bulvár kérdés: azért lett pozitívabb a második album hangvétele, mert megváltozott a magánéleted ezen szelete?
Érdekes, hogy azt mondod, hogy pozitívabb, mert én ezt nem tudtam volna így eldönteni. Váltakozik bennem, hogy éppen mit látok bele, hogyan értelmezem. Az biztos, hogy a kicsengését nem akartuk negatívra venni. Nem szerettük volna, hogy egy nagy fájdalom legyen a vége. Azért is nehéz, mert az első album kb. 10 évet ölel fel. Szóval abban is voltak boldog szakaszok, meg kevésbé boldog epizódok.
A költözésen kívül hogy érzed, mik változtak meg az első albumodhoz képest?
Ez nehéz kérdés. Az a rossz, hogy rég nem írtam szöveget, vagy dalt, de az biztos, hogy tudatosabb lettem. Jobban érzem, keresem azt, hogy mitől működik egy szerzemény, kevésbé elégszem meg félig-meddig jól elkapott rímekkel, sorokkal. Fontosabb, hogy érezzem, hogy az adott szöveg egyben legyen. Persze mindig lesz legalább egy olyan sor, amiről azt érzem, hogy ülhettem volna rajta még egy picit, de muszáj valahol abbahagyni. Illetve zeneileg biztos, hogy sokkal szerteágazóbb lett az ízlésem. Viszonylag sokáig azt gondoltam, hogy egyfajta zenét szeretek, a folkos, egyszálgitáros, énekes-dalszerzős vonalat, most viszont már rengeteg mindent hallgatok és szerintem ez hallatszik is a dalokon, és az érződik, hogy növekszik az eszköztáram.
Először a dal zenei része születik meg, vagy a szöveg?
Mindegyiket lebegtetem egy darabig – most egy ideális esetről beszélek, ami megint x hónapja nem történt meg. De írogatok szövegfoszlányokat és leülök gitározgatni viszonylag rendszeresen, aztán amikor egy x-edik alkalommal leülök, akkor a foszlányok összeállnak, alkotnak egy egységet, amin el lehet indulni és dallá fejleszteni.
Melyik volt az a dal, amelyik a leglíraibb körülmények között született?
Az ’Üzenet a nyúlnak’ például Lengyelországban született, amikor kimentem Erasmussal, az akkori barátom pedig itt marad és szétmentünk. Az ottani kolesz szobának volt egy nagyon minimális kis előszobája, éppen annyi, hogy a két ajtót ki lehessen nyitni. Oda kucorodtam be, mert csak ott tudtam egyedül lenni. Ott kuporogva írtam meg ezt a dalt, meglepő gyorsasággal, szinte kiszaladt belőlem.
Milyen terveid vannak a közeljövőre nézve?
Az, hogy újra elkezdjek dalokat írni. Mindig ez van, hogy jön egy hosszú, dalírás nélküli periódus, aztán írok egy kicsit, aztán megint abbamarad. De most januártól otthagytam az irodai életet, túl sok volt a napi 9 óra irodázás, úgyhogy nagyon bízom benne, hogy visszatér az életembe az, hogy egyedül lehessek néha. Most egy egyszobás lakásban élünk a barátommal, így sosem vagyok egyedül és ez nekem nagyon-nagyon nehéz. Közben pedig félelmetes is, mert annyira elszoktam az egyedülléttől, hogy eleinte nehéz lesz visszaszokni abba, hogy ne szorongjak majd.
De közben meg csak ebből a szorongásból tud bármi születni, azt hiszem. Így tapasztaltam.
Akkor produktívabb az ember alkotás terén. Viszont hogyan lehet a leghúsbavágóbban szomorú számokat hitelesen előadni boldog párkapcsolatban és koncerten hogy tudod beleélni magad egy olyan dalba, amit most pillanatnyilag nem érzel?
De olyankor tényleg érzed. Fura, mert olyankor az az ember is benne van, akinek írtad. Nekem legalábbis ott előjön, persze nem túl erősen, de azért bennem van. Lenyomat szinten mindenképp.
Ez nem zaklat fel hosszútávon?
Azért annyira nem erős. Egyébként pedig én felhőtlenül happy nagyon ritkán vagyok és ez valahol szerencsés is ilyen szempontból, hogy szinte mindig tudok találni valami olyat, ami belevisz ebbe a produktívabb hangulatba. De ennek az a másik oldala az, hogy soha nem vagyok igazán gondtalan. Mondjuk nem tudom, van-e olyan ember, aki az lenne, de én biztos, hogy nem. Emiatt könnyen beleélem magam a szomorúságba.
Civilben grafikusként dolgozol, amit egyébként szeretsz. Hogyhogy nem volt mégsem kielégítő?
Azt hiszem, azért nem, mert nagyon erős bennem az önkifejezésre való törekvés. Hogy ez magammal szemben állított elvárás, vagy pedig egy valós ösztön, azt nem tudom. De az tény, hogy egy ponton túl nagyon elkezdett zavarni, hogy tulajdonképpen egy kis gépezet része vagyok, robotikusan megcsinálom a dolgokat és rohadtul függök egy cégtől. Most azt érzem, hogy nagyon izgalmas lenne megtalálni egy olyan utat, ahol esetleg a magam ura lehetnék. Nagyon ijesztő is, de nagyon izgalmas. Szóval ez most egy jó kis kihívás.
Az is lehet, hogy be fog igazolódni, hogy annyira nem vagyok az a típus, akinek ez való, de úgy vagyok vele, hogy kicsit muszáj a félelmek irányába menni, mert kiégtem. Amikor rájöttem, hogy jó, én ezt nem fogom folytatni, hihetetlen szinten felpezsdült bennem minden, elkezdtem dolgokat csinálni és rájöttem, hogy ez eddig mennyire kimaradt és csak nyomtam a napokat egymás után.
Alapvetően animátor vagyok, animációt tanultam, mellette grafikával is foglalkozom. Nagyon sok minden van, amit ki akarok próbálni, mert a mesteres diplomám után egyből beültem melózni és nem nagyon sikerült még a saját hangomat megtalálni rajzban és animációban. Úgyhogy most elkezdtem a keresést.
Fotók: Komróczki Dia
Július derekán egy igazán különleges estének lehettek szem- és fültanúi, akik ellátogattak a Gólyába Barkóczi Noémi és az amerikai Mimi Gilbert szólóestjére. Noémi munkásságával eddig is tisztában voltunk, tavalyi nagylemeze a mi év végi válogatásunkba is bekerült, az amerikai énekes-dalszerző, Mimi, nem hiába őt kérte fel partnerként pesti fellépése előtt. A hangulatot ezzel a két egysnittes felvétellel próbáljuk rekonstruálni. Élvezzétek!
A Ten Years Before havi rendszerességű estjén ezúttal is két, nagyobb figyelemre érdemes zenekar mutatkozott be a Mika Tivadar Mulató közönségének. Egy nappal a nemzetközi nőnap után nem is alakulhatott volna szerencsésebbre a program, hiszen két elbűvölő női énekes hangja töltötte meg a pincét.
Ugyan nem vagyok híve az év végi toplistáknak, de kötelességtudatból is felállítottunk a blog szerkesztőivel egy halmazt, amibe besöpörtük 2016 legjobb, legértékesebb, vagy leginkább előre mutató megjelenéseit. Legalábbis a mi szűrőnkön keresztül.
Épp ezért kislemeztől kezdve találkozhattok hagyományos LP-vel, és klipekkel is, a szempontunk egyedül a minőségen volt, és mivel egy brutálisan sikeres évet tudhat maga mögött az itthoni alternatív zene, nem is számozzuk meg a választottainkat,
ti azonban szavazhattok majd a gyűjtés végén a kedvenceitekről.
A lista legtöbb darabjával már találkozhattatok a nálunk az év során, de ha mégsem, itt az utolsó alkalom, hogy pótoljátok.