Címke: anton vezuv
- Már szombaton kézbe vehetitek a Klinik kislemezét a Wave lemezboltban, ahol a (halál;orgazmus), pozwakoski és Németh Róbert mellett az Anton Vezuv is villámkoncertet fog adni.
Az idén tízéves Anton Vezuv sötét, de mégis energikus lüktetése sokaknak fülében kelthet visszhangot, hiszen többször is megfordultak már lapjainkon. A készülő negyedik lemezzel azonban egy új arcukat fogják megmutatni, amit röviden így foglaltak össze: „Több lesz a power, mint a melankólia.” Ennek a hangulatnak ágyaz meg a most megjelenő, önironikus, feelgood videóval kísért ‘Easy Love’, ami első hallásra az indie disco lejátszási listák élére kívánkozik.
Az Anton Vezuv közelgő feldolgozáslemezéről nemrég már beszéltünk, sőt, meg is mutattunk róla egy számot. Ezúttal nem csak egy dal, hanem egy hozzá forgatott klip is debütál a blogunkon, méghozzá Nick Cave The Boys Next Door-os időszakából a ‘These Boots Are Made For Walkin’.
A történeti hűség kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy a fülbemászó dalt eredetileg Nancy Sinatra adta elő 1966-ban, és Lee Hazlewood írta, ám az utóbbi ötven évben megannyi feldolgozáson esett át. Legutoljára a magyar Anton Vezuv nyúlt a dalhoz, amely a Klinik Label
exkluzív, a Record Store Day alkalmából vinylen megjelenő ‘Four Sad Songs’ című lemezén is szerepel.
A klip, mint látható, a Beat on the Brat garázsában forgott Jakab Péter rendezésében, valamint Kósa Péter operatőri munkájával. A közönség soraiban – mások mellett – olyan ismerős arcok is felbukkannak, mint Sarkadi Miki, a Dope Calypso énekese, Mojzes Dóra divattervező, Miklós Milán, a Jazzékiel basszusgitárosa, vagy Hajba Áron, az ARONS Land Cargo Co. énekes-dalszerzője.
A budapesti bandának ősszel jelenik meg a Save me David című feldolgozásalbuma, melynek egyik húzószáma lesz ez a Nick Cave-feldolgozás, de Gyulai István énekes eleinte nem tartotta olyan egyértelműnek a dal beválogatását. „Nem akartam, mert azt hittem, nehezebb lesz egy őszinte punk hangulatot összedobnunk, de tévedtem. Annyira jól esett, hogy még sikongatni is kezdtem a refrénben, ez benne is maradt.”
Borítófotó: Kósa Péter
Budapest legmenőbb – talán egyetlen – power melankó bandája harmadik nagylemezére készül idén, melynek első publikus dalát nálunk hallgathatjátok meg. Az Anton Vezuv őszre készül el a Save Me David című koronggal, ami egy feldolgozáslemez lesz, melyben a zenekar az amerikai folkos, sötét indie felé fordul, olyan előadók számait újragondolva, mint Lana Del Rey, Timber Timbre, Eddie Vedder, Nick Cave vagy Neil Young.
Közel hatvan zenekar jelentkezett a KERET első tehetségkutatójára, a Kikeltetőre, közülük kellett kiválasztanunk a legjobb tíz produkciót, ami nem volt egyszerű. A teljes lista egyelőre legyen meglepetés, az első elődöntőben most öt zenekart mutatunk be nektek, amelyek közül kettő jut be a verseny döntőjébe, egy a közönség, egy pedig a zsűri által. Hallgassátok meg őket, és aztán szavazzatok a kedvencetekre!