Szíven ütnek a mélyek Lenkke_ új dalában
június 12, 2026

Egy évvel a tavalyi Disszonancia, majd az ősszel megjelent Gödör remix után a 2023-as Kikeltető felfedezettje új saját dallal jelentkezik. A „Szíven ütnek a mélyek” egy olyan alkotói időszak lenyomata, amelyben a személyes és zenei fejlődés egyaránt fontos szerepet kapott.

„A “Törik a beton” lemez után egyből fejest akartam ugrani az új dalok írásába, viszont akkor még nem töltekeztem annyit, hogy azt vissza is tudjam adni az alkotásban. Az elmúlt egy évben türelemmel figyelem, hogy mi a tempóm, miket kell elengedjek vagy jobban megragadjak és hogy az életemben mik azok a dolgok, amik összecsengnek a zeneiségemmel.” – árulja el Lenkke_.

A most megjelent dal egyszerre illeszkedik az előadótól már megszokott sokszínű zenei világba, miközben egy új korszakot is jelez. Lenkke_ szerint emberileg, zeneileg és szövegvilágában is változott az elmúlt időszakban, amelynek ez a dal az egyik első kézzelfogható eredménye. A dal személyes élményekből táplálkozik, és azt vizsgálja, hogyan válhat a zene közösségi és önismereti élménnyé egyszerre.

„Lényegében az elektronikus zenei kultúrán keresztül való kapcsolódást táncoltam körül, illetve fejtegettem a gyökereim szerepét a témában” – teszi hozzá.

A megjelenést egy látványos videóklip is kíséri, amely háromnapos forgatás során készült 30 fős stáb rendületlen munkájának köszönhetően. A klip elkészítése számos új tapasztalatot hozott az előadó számára: „A háromnapos tekergőzés mellett, 7 kg stáb/statiszta pogácsa megsütésében és saját készítésű outfitben mérem a teljesítményem.” Hozzátette, hogy a forgatás sikerének kulcsa a stáb és a közreműködők lelkesedése volt. „Mindenki beletette szívét, lelkét, szakmai tudását, amiért nagyon hálás vagyok. Ez a három nap nagyon jó hangulatban telt. Külön köszi a statkóknak is. Ropták rendületlenül!”

A klip rendezője, Vida Benedek szerint a videó központi gondolata a zenével való mély, személyes kapcsolat megjelenítése volt: „Mindig úgy tekintek egy klipre, mint egy közös kollaborációra az alkotóval, ahol segítek képekben megfogalmazni neki azt, amit ő dalban kifejez. Lili egy olyan klipet képzelt el, amiben a zenével való intim kapcsolódást mutatjuk be, ami kiemel térből és időből, és összekapcsol más emberekkel. Egy igazi koncertélményt, egyféle transzállapotot. Egyszerre vagyunk fejben kint és bent is.”

Lenkke_ is fellép a hétvégi BerekFeszten, illetve ott lesz a Fishing On Orfűn is, Budapesten pedig június 26-án a Gólyában, az Amnesty International “IGEN az egyenlőségre” eseményén lehet élőben is meghallgatni az új számot.