Ma jelent meg a londoni, öttagú The Horrors negyedik stúdióalbuma, ami a ’Luminous’ címet viseli. A srácok 2007-ben debütáltak a ’Strange House’–al. Akkoriban számomra nagyon ellenszenvesek voltak a furcsa, de ugyanakkor piperkőc emo-s kinézetükkel, a Tim Burton-ös kliséikkel, és egy unalmas Joy Division-ön felnőtt tucat zenekarnak tituláltam őket. Nem gondoltam volna, hogy fényes jövő állna előttük, de erről még később szót ejtek.
Szóval két év múlva ezt követte a ’Primary Colours’, ami tipikus esete a második album szindrómának. Viszont 2011-ben jött a váratlan váltás a ’Skying’-al, amibe egyenesen beleszerettem. A sötét felhőkből egyfajta eufóriába csöppentünk és ez az album Anglia egyik legismertebb zenekarává tette őket.
A srácoktól már lassan három éve nem hallottunk semmit. Ez idő alatt, mint mondják rengeteg idejük volt önmagukra (ez alatt saját szólóprojektjeiket értik pl.: Faris szoló és a Cat’s Eyes-os duo, Tom Furse aka. Tom Cowan billentyűsnek lassan a saját szóló EP-je is megjelenik, illetve Rhys Webb (gitáros) próbálkozásai által is szélesedett a zenei paletta. Szóval elég nagy hangsúlyt fektettek a dallamok kidolgozására, a gitárok és billentyűk tökéletes együttműködésére. Az album felvétele során nem volt semmilyen koncepció. Addig próbáltak, amíg elég jónak nem érezték a számokat. Másfél évnyi munka és kísérletezgetés után lássuk hát, hogy mire jutottak…
A majd hétperces ’Chasing Shadows’ pontosan úgy szól, mint amilyennek elsőre vártam.
Kezdetben egy lassú intro vezeti fel az egész lemezt, aztán két perc után bele is csapnak a lecsóba. Első hallásra is magával ragadó tökéletes nyitás, a maga hipnotikus szintetizátoraival, a fúziót alkotó lenyűgöző gitárokkal és Faris monoton énekével. Már is érezzük az előző albumból megmaradt eufóriát, ami még tovább emel minket valami teljesen másvilági közegbe.
A ’First Day Of Spring’ is egy gyönyörű szerzemény. Kicsit furán indul, de utána tényleg olyan, mint egy megállíthatatlan gyorsvonat, ahogy Tom Cowan is nyilatkozta egy interjúban. Gyönyörű zárás a szám végén. Színtiszta pszichedelika!
A lemez harmadik száma a két hete kidobott ’So Now You Know’. Ez a dal tükrözi szerintem legjobban a Horrors-filozófiáját, amit az új albumon terveztek érvényesíteni. A megszokott sötét mélységekben járunk. A sivatagi GTA V-s környezet hűen tükrözi, a kilátástalanságot és amint megismerjük a két főszereplőnket: egy biciklis srácot, és egy zuhanyzó, macskás(!) csajszit máris átérezzük reménytelen helyzetüket. A dalban kiválóan érződnek a régi punk és mai shoegaze-s hatások. A gondosan kidolgozott dallamok, elragadó melódiák és Faris monoton éneke tényleg jól kiemeli a többi bandatag játékát. A szám végén főszereplőink furcsa táncot lejtenek és egyfajta katartikus élményben találnak közös nevezőre. Gyönyörű.
Az ‘In And Out Of Sight’-on érezhető leginkább Tom Furse (billentyűs) kísérletezgetése. Egzotikus szintipop, gyengéd énekkel, ami teljesen elüt az eddigi negatív Horrors-tól. A ’Jealous Sun’ és a ’Falling Stars’ gitárcentrikusabb dalok. Mindkettő erős, de olyan, amire egy koncerten táncolni is tudunk. Legalábbis ugrálni mindenképp.
És akkor jöjjön az új lemez legjobb dala, az ’I See You’, ami tipikus esete az eargasm-nak.
Rhys szerint, amikor épp a kísérletezések kellős közepén jártak ennek a számnak a felvétele közben jött el a fordulópont, amikor rájöttek, hogy merre, s hogyan tovább. Angliában már nagyban játsszák a rádiók. Mondjuk kicsit szokatlan amúgy a maga hét és fél percével, de szerintem jó úton jártak…
A ’Change Your Mind’ és a ’Mine and Yours’ kicsit lenyugtat minket a végére. Aztán a ’Sleepwalk’ tökéletesen lezárja azt, a maga lágyságával és gyönyörű outrojával.
Nem meglepő így 2014-ben: Krautrock, pszichodelika és elektronika. Ám szerintem tökéletes „laboratóriumi” kísérletezésnek lehetünk fültanúi, hiszen minden dal tudatosan, precízen megmunkált gyöngyszem. Összességében sikerült létrehozniuk életük legeslegjobb albumát. Megy az öt csillag!
