„D’you want to go to the riverside?”
augusztus 19, 2014

Egy fesztivál utolsó napja mindig olyan szomorú. Különösen, amikor látja az ember, hogy az utolsó koncert után egyből szétkapnak mindent, hogy pár óra múlva már csak a hűlt helye maradjon az addig nyüzsgő forgatagnak. Egy kicsit javított a kedélyállapotomon, hogy idén nem kaptam el (nagyon) a fesztiválbetegséget, teljesen jó kedvem pedig egy üveg Báthory Rosé elszopogatása után lett. De kezdjük az elején.

„Utolsó nap, ma még igazán meg kéne küldeni ezt a Sziget témát, mert egy évre megint elpakolják a fesztiválköztársaságot.” – Ilyen és ehhez hasonló érzésekkel a fejemben érkeztem meg egy kicsit később, mint terveztem, fél öt körül a fesztiválra. Ezen gondolatmenetek valamely mutációja volt az is, amikor – spirit of yolo – kitaláltam, hogy megpróbálok becsempészni egy üveg bort. Ez sikerült is, így akkor még csak örömittasan futottam a The Kooks koncertjére.

IMG_1643

Ami meg… úristen, eszméletlen jó volt! Ezer éve nem hallgattam a brit zenekart, az új lemez egyáltalán nincs meg, de mivel az első és a második album környékén nagyon szerettem őket, a koncerten hirtelen előjött az összes dal, az összes szöveg, és minden régi érzés. Erre azért rásegített, hogy a dallista nagyrészt a legrégebbi slágereket tartalmazta, volt többek között a ‘Seaside’, az ‘Ooh La’, a ‘Do You Wanna’, a záró dal pedig – természetesen – a ‘Naïve’ volt. Igazi szűkfarmeres indie buli volt, ahol azonban jött a felismerés, miszerint nem is olyan sokára már retró számba megy majd az ilyen. Nem láttam még a bandát élőben, és nagyon sajnálhattam volna, ha idén is kihagyom.

Teljesen emelkedett állapotban néztem át a Rubik Házhoz, ahol egy haverom egy hete megígérte, hogy fél óra alatt megtanítja, hogy kell kirakni a kockát. Nem emlékszem pontosan, de kb. 10 éve kaptam egy Rubik kockát, amelyet azóta is csak egyszer sikerült eredeti állapotára hozni – egyszer szétszedtem és helyesen újra összeillesztettem. Ezért meglehetősen szkeptikus voltam, de szinte percre pontosan fél óra után ott volt előttem a kész kocka.

Választani La Roux és David Guetta Calvin Harris között elég könnyű volt, természetesen mentem baszatni keményen a Nagyszínpadhoz. Egy kicsit féltem, hogy megint tömeg lesz az A38 sátorban, de szerencsére nem volt nagyon vészes a helyzet, ezért még Péterfy Boriékba is belenéztem. Nagyon szeretem őket, de akkor valahogy az a 3-4 dal, amit hallottam egyáltalán nem talált el.

Kis csúszással, fél 11 körül végre elkezdődött a La Roux, amit becsülettel végigfotóztam, majd a fotós árokból kifele jövet realizáltam, hogy „ennyi volt, végigcsináltam, idén már nem fotózok egy koncerten se a Szigeten„. Első dolgom volt kinyitni az addig féltve őrzött borocskámat. Nem tudom, hogy az alkohol miatt, vagy a fesztiválos kapuzárási pánik miatt, de nagyon jó kedvem lett, és nagyon éreztem Elly Jacksont és bandáját, a koncert második felét a harmadik, negyedik sorból néztem ugráltam végig. Az új számok nagyon jól szóltak, a régiek hangzását is egy picit felfrissítették, az egész koncert rendkívül energikus volt, bár érezni lehetett a „keményen nézünk a naplementébe” flesst is, ami nem kizárólag a mostani éra jellemzője, csak talán a Trouble in Paradise lemez óta egy kicsit felerősödött.

Még egy gyors life hack, mielőtt rátérnék a konklúzióra és útjára engednélek, kedves olvasó: a Sziget utolsó napján, főleg a végén kezdj el pofátlanul alkudni! Olcsóbb, vagy akár ingyen enni- és innivaló, vagy két-három plusz ember az óriáskerékre? Annyira mindegy, hiszen pár nap múlva úgyis mindezek helyén egy újrafüvesített pusztaság lesz, a készleteket pedig ki kell fogyasztani. Csak mondom.

Összességében a koncertek szemponjából nekem ez, és a csütörtöki nap tetszett a legjobban. A Party Arena, vagy legalábbis egy harmadik értékelhető programhelyszín nagyon hiányzott, a Colosseum szerintem egy tök nagy gagyiság, a fellépők sokkal jobbak voltak, mint tavaly, bár semmi kiemelkedő (azért voltam már Szigeten Muse koncerten…), és persze a totális teltház és a bő lére eresztett áraknak köszönhetően nagyon remélem, hogy idén azért már összejött a nullszaldó is. (Ilyenkor nem tudok nem elképzelni egy szomorú Gerendai Károlyt.) Köszönöm, hogy követtétek a beszámolóimat, remélem élveztetétek, találkozunk jövőre ugyanitt, ugyanekkor! :)