Egy fesztivál utolsó napja mindig olyan szomorú. Különösen, amikor látja az ember, hogy az utolsó koncert után egyből szétkapnak mindent, hogy pár óra múlva már csak a hűlt helye maradjon az addig nyüzsgő forgatagnak. Egy kicsit javított a kedélyállapotomon, hogy idén nem kaptam el (nagyon) a fesztiválbetegséget, teljesen jó kedvem pedig egy üveg Báthory Rosé elszopogatása után lett. De kezdjük az elején.
„Utolsó nap, ma még igazán meg kéne küldeni ezt a Sziget témát, mert egy évre megint elpakolják a fesztiválköztársaságot.” – Ilyen és ehhez hasonló érzésekkel a fejemben érkeztem meg egy kicsit később, mint terveztem, fél öt körül a fesztiválra. Ezen gondolatmenetek valamely mutációja volt az is, amikor – spirit of yolo – kitaláltam, hogy megpróbálok becsempészni egy üveg bort. Ez sikerült is, így akkor még csak örömittasan futottam a The Kooks koncertjére.
Ami meg… úristen, eszméletlen jó volt! Ezer éve nem hallgattam a brit zenekart, az új lemez egyáltalán nincs meg, de mivel az első és a második album környékén nagyon szerettem őket, a koncerten hirtelen előjött az összes dal, az összes szöveg, és minden régi érzés. Erre azért rásegített, hogy a dallista nagyrészt a legrégebbi slágereket tartalmazta, volt többek között a ‘Seaside’, az ‘Ooh La’, a ‘Do You Wanna’, a záró dal pedig – természetesen – a ‘Naïve’ volt. Igazi szűkfarmeres indie buli volt, ahol azonban jött a felismerés, miszerint nem is olyan sokára már retró számba megy majd az ilyen. Nem láttam még a bandát élőben, és nagyon sajnálhattam volna, ha idén is kihagyom.
Teljesen emelkedett állapotban néztem át a Rubik Házhoz, ahol egy haverom egy hete megígérte, hogy fél óra alatt megtanítja, hogy kell kirakni a kockát. Nem emlékszem pontosan, de kb. 10 éve kaptam egy Rubik kockát, amelyet azóta is csak egyszer sikerült eredeti állapotára hozni – egyszer szétszedtem és helyesen újra összeillesztettem. Ezért meglehetősen szkeptikus voltam, de szinte percre pontosan fél óra után ott volt előttem a kész kocka.
Választani La Roux és David Guetta Calvin Harris között elég könnyű volt, természetesen mentem baszatni keményen a Nagyszínpadhoz. Egy kicsit féltem, hogy megint tömeg lesz az A38 sátorban, de szerencsére nem volt nagyon vészes a helyzet, ezért még Péterfy Boriékba is belenéztem. Nagyon szeretem őket, de akkor valahogy az a 3-4 dal, amit hallottam egyáltalán nem talált el.
Kis csúszással, fél 11 körül végre elkezdődött a La Roux, amit becsülettel végigfotóztam, majd a fotós árokból kifele jövet realizáltam, hogy „ennyi volt, végigcsináltam, idén már nem fotózok egy koncerten se a Szigeten„. Első dolgom volt kinyitni az addig féltve őrzött borocskámat. Nem tudom, hogy az alkohol miatt, vagy a fesztiválos kapuzárási pánik miatt, de nagyon jó kedvem lett, és nagyon éreztem Elly Jacksont és bandáját, a koncert második felét a harmadik, negyedik sorból néztem ugráltam végig. Az új számok nagyon jól szóltak, a régiek hangzását is egy picit felfrissítették, az egész koncert rendkívül energikus volt, bár érezni lehetett a „keményen nézünk a naplementébe” flesst is, ami nem kizárólag a mostani éra jellemzője, csak talán a Trouble in Paradise lemez óta egy kicsit felerősödött.
Még egy gyors life hack, mielőtt rátérnék a konklúzióra és útjára engednélek, kedves olvasó: a Sziget utolsó napján, főleg a végén kezdj el pofátlanul alkudni! Olcsóbb, vagy akár ingyen enni- és innivaló, vagy két-három plusz ember az óriáskerékre? Annyira mindegy, hiszen pár nap múlva úgyis mindezek helyén egy újrafüvesített pusztaság lesz, a készleteket pedig ki kell fogyasztani. Csak mondom.
Összességében a koncertek szemponjából nekem ez, és a csütörtöki nap tetszett a legjobban. A Party Arena, vagy legalábbis egy harmadik értékelhető programhelyszín nagyon hiányzott, a Colosseum szerintem egy tök nagy gagyiság, a fellépők sokkal jobbak voltak, mint tavaly, bár semmi kiemelkedő (azért voltam már Szigeten Muse koncerten…), és persze a totális teltház és a bő lére eresztett áraknak köszönhetően nagyon remélem, hogy idén azért már összejött a nullszaldó is. (Ilyenkor nem tudok nem elképzelni egy szomorú Gerendai Károlyt.) Köszönöm, hogy követtétek a beszámolóimat, remélem élveztetétek, találkozunk jövőre ugyanitt, ugyanekkor! :)
