Első albumával rendezi le a tartozását a The Somersault Boy

Cikk

április 28, 2021

Jókay Kristóf

1361

A KERET lassan 10 éve az ország meghatározó független lokálzenei platformja. A közeljövőben szeretnénk fejleszteni a videós csapatunkat, live sessionöket, riportokat és lemezkommentárokat készíteni. Ehhez, illetve a további zavartalan működésünkhöz szükségünk van a támogatásotokra. Az alábbi gombra kattintva küldhetsz nekünk egyszeri, vagy rendszeres adományt a PayPalen keresztül.

Tavaly felröppentek a hírek, hogy négy év után kapunk egy új The Somersault Boy lemezt. Most 2021 áprilisában majdnem ez történik. Nálunk jelenik meg a This Year I’m Lost: The Lo-Fi Collection, ami az együttes – és ezzel együtt Sallai Laci – első dalait tartalmazza újrahangszerelve, újra felvéve.

Mint ahogy már fentebb írtam, idénre új lemezzel készült a Somersault Boy, de a járványhelyzet miatt ez a projekt félbeszakadt, és ezzel a lendülettel bele is kezdtek egy másikba. A This Year I’m Lost egyszer már majdnem egy évtizede megjelent, de néhány éve le is lett törölve az internetről.

A This Year I’m Lost lemezt 2011 karácsonyán tettem fel az internetre hirtelen felindulásból, és talán ha ez nem történik meg, akkor sosem lesz zenekar a Somersault Boyból, úgyhogy utólag nem bánom. Ugyanakkor a lemez erősen félkész állapotban volt, bizonyos dalok azért nem kerültek rá, mert még nem készültek el teljesen, néhány szám meg csak azért volt rajta, mert készen volt.

Az album a ‘Bury Me On A Rainy Day’ című dallal kezd, ami pont olyan mintha egy 20 éves srác írta volna. Főleg azért mert ez a helyzet. Az aki Laci mostanra kiforrottabb dalszerzői képességeit várja, biztos csalódni fog egy picit, de itt nem is ez a lényeg.

Amire ez az album szerintem igazán jó, az az, hogy kontextusba helyezze ezt az egyre nagyobbra duzzadó, zenekarokon átívelő életművet.

A második szám mindannyiunk lépének segélykiáltása egy keményebb szombat este után, szintetizátoros aláfestéssel. A fél-melankólikus power chordok itt is egy borgőzős fiatal felnőtt állapotot ír le, ami sokunknak ismerős lehet. A következő két számon tovább pörögnek a klasszikus témák, miszerint “rettentően unatkozom ezen a nyáron, pedig hívnak a telefonomon”, illetve “a fiatal doktornő elég jól néz ki”. A szerző akkori lelkiállapotát picit félretéve szerintem ezek a dalok jó körképet festenek a 2010-es évek elejéről.

Az albumon több olyan dal is szerepel, ami eredetileg rákerült volna a 2011-ben megjelent kiadványra, csak nem készült el időben. Ilyen például a ‘Nothing Ever Happens‘, ami szerintem az egyik legjobb refrént hozza a lemezen. A következő dalon pedig van egy közreműködőnk is, Szabó Benedek személyében. A ‘This Year I’m Lost‘ egyébként megtör egy bizonyos Sallai hagyományt, hiszen a szerző rendszeresen lehagyja a címadó dalokat a lemezeiről. Ez most nem így történt, és én személy szerint örülök neki, mert nagyon szép ez a szám.

A lemez felén túl visszatérünk a gitárzenéhez egy újabb szerelmes számmal, és egy lalázós refrénnel ami szerintem picit indokolatlan, de 20 évesen csinálnak érdekes dolgokat emberek. Ezután következik a ‘The Flood‘, ami viszont hangulatában és hangszerelésében picit elüt a többi daltól, de azoknak akik látták Laci szóló műsorát bármikor, nem lesz annyira meglepő ez a folkosabb irány. Na jó az ukulele lehet titeket is meglep majd.

A következő dal az ‘Exit Strategy‘, ami nagyjából az eddig megszokott stílust hozza, viszont ami utána jön az az igazán izgalmas. A ‘Four Walls / Folksong‘ második felében ugyanis egy akusztikus gitáros népdalfeldolgozást kapunk. Az ‘Este van, este vanSallai verziója messze az egyik tetőpontja a lemeznek, és csak reménykedni tudok, hogy fogunk még találkozni hasonló feldolgozásokkal akár élőben, akár egy kiadvány formájában.

A lemez utolsó előtti száma a ‘Free Myself‘ ami egy szakítós szám, és szerintem az egyik legjobb “klasszikus” Somersault Boy a lemezen. Jók a gitárok, de külön tetszik a ritmusszekció játéka. Végül az album a ‘My Dead Twin‘-nel zárul, amiről talán a címe után nem is kell sokat magyarázni. Talán Laci egyik legszomorúbb dala, és külön érdekes, hogy ezt a pályafutása legelején írta meg.

Ez volt tehát a This Year I’m Lost: The Lo-Fi Collection, a Somersault Boytól. Összességében ez a lemez nem váltja meg a világot, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne tök jó. És ami szerintem ennél fontosabb – ahogy fentebb is írtam -, nagyon izgalmas bepillantást nyerhetünk Sallai Laci dalszerzői pályájának a legelejébe, és észrevehetjük, hogy milyen ötletek fejlődtek utána tovább a következő zenekaraiba. Ha ennél mélyebben is érdekel titeket a dalok készülte, figyeljétek a blogot, mert egy hét múlva megjelenik a lemezt tárgyaló dalkommentárunk, amiben Laci maga meséli el, hogy “mire gondolt a költő”.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

PLAYLISTEK