Több ezer arc váltakozik a Sauropoda új klipjében
október 17, 2021

Szinte pontosan fél évvel azután, hogy megjelent a Sauropoda debütlemeze, egy videoklipet is kapunk az ‘Unfinished‘-hez. Ez a dal volt a személyes kedvencem tavasszal a lemezről, ez azóta sem változott különösebben, úgyhogy örülök, hogy pont ezt sikerült a srácoknak megfilmesíteni.

A klip üzenetéről, készültéről Krizbai Domokos az együttes dalszerzője, gitárosa mesélt nekünk:

„Nagyon fontos szempont volt, hogy a zene dramaturgiáját követve a videó is lassan építkezzen. Ennek talán elidegenítő hatása van és próbatétel is egyben. Az első két percben, Dzsamál Hasogdzsi portréját láthatjuk elkészülni, majd megsemmisülni. Hasogdzsi kormánykritikus szaúd-arábiai újságíró volt, akit a Szaud-Arábia isztambuli konzulátusán megöltek és eltűntettek a föld színéről. A portrékészítés lassú aktusa részben az alkotás folyamatjellegére és az arcok jelentőségére utal, másrészről a jelentéktelenség ellenében, mementót állít az újságíró tragédiájának és a csendnek, mely azt követte.”

A klip elkészítésében óriási szerepe volt Juhász Gergő Kaskának, hiszen ő festette a videóban szereplő körülbelül 4000 képet. Nagyon rendben van a klip dramaturgiailag is, kreatív a vágás, és szerintem kifejezetten illenek a Kaska által használt színek a Sauropoda világához.

„Amikor elkezdtünk vágni még karantén volt, kötelező maszkviseléssel; megható és felszabadító élmény volt másfél év után ennyi arccal szembesülni. A vágás során változtak a hangsúlyok, a módszerek és montázselméleti kérdések. Minden szakasz után újabb értelmezési lehetőségek nyíltak meg előttünk és szerteágazó megfejtési útvonalak keletkeztek. Nincs egy helyes válasz, ezért nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mit invokál majd a nézőkben a képek halmaza.”

  • Ha tetszett a dal és a videó, a Sauropodát legközelebb az Uránia mozi (!!!) színpadán tudjátok elkapni, november 5-én.