Őskontinensbeli riffeléssel és jazzes elszállásokkal érkezik a Sauropoda debütlemeze

Cikk

április 4, 2021

Jókay Kristóf

935

A KERET lassan 10 éve az ország meghatározó független lokálzenei platformja. A közeljövőben szeretnénk fejleszteni a videós csapatunkat, live sessionöket, riportokat és lemezkommentárokat készíteni. Ehhez szükségünk van a támogatásotokra. Iratkozz fel a YouTube csatornánkra, és ha megteheted, támogasd a munkánkat!

Tekerjük vissza picit az időt másfél évvel ezelőttre, amikor a Sauropoda instant zsűrikedvencként robbant be a legutóbbi Kikeltetőnkbe. Nem árulok el titkot, amikor azt mondom, hogy a Kikeltető nem jazz zenekarokkal szokott tele lenni, de a dínók mégis elképesztő sikert arattak. Ők kapták a KERET Blog különdíját és mellé még egy 250000 forintos felajánlást a Universal Magyarországtól. Hogy miért? Mert remek számokat írtak, és még annál is jobban játszották el őket élőben. Na ezek a számok jelennek most meg a Pangea című albumon. Lemezbemutató!

A Sauropoda debüt lemezén hét dal van, és rögtön az egyik leghosszabbal (több, mint 11 perc!) kezdődik. A ‘Prometheus’ kitűnően vezeti fel a albumot, hiszen a dal maga is egy jó hosszú intróval indul. Körülbelül három perctől viszont jön egy megbízható groove ami a dob és basszus játékából áll össze, míg Domokos a gitáros extrásabbnál extrásabb akkordokat pakol rá. A dal felénél pedig beindul a basszusriffelés is (nyilván öt negyedben), amit nem sokkal később unisonoban követ a gitár, és ez gyakorlatilag rá is mutat, hogy miről fog szólni a Pangea.

Az ‘Altamira’ ott folytatja, ahol az előző tétel abbahagyta, és egy nagyon finom gitárszólóval kezd, ami alatt folyamatosan építkezik a ritmusszekció. A dal felénél aztán menetrendszerűen kezdődik a zúzás olyan tört ütemekkel, amilyeneket bármilyen breakbeat dj megirigyelne. Itt megint nyilvánvalóvá válik, hogy Vaszkó Zsolt (basszusgitár), Lukács Péter (dobok) és Krizbai Domokos (gitár) mennyire piszok módon együtt vannak. A szám végére azért még befért egy kis már-már doom metalra hajazó témázás is, szóval a lemez sokszínűségére nem lehet panasz.

Az ‘Altamirát’ a ‘Quality Control’ követi, ami nem is fecséreli az időt introra, rögtön ütemmutatókra fittyet hányva megy az albumon már sokadszorra a matekozás. Még csak a harmadik dalnál vagyunk, de a srácok már annyi tempót és ütemmutatót bejártak, amitől egy másodikos szolfézsos gyerek menten szörnyethalna. A tétel végefele pedig megkapjuk a lemez első dobszólóját is, ami szintén nem hagy kívánnivalót maga után.

Ennél az anyagnál nehéz átfogó koncepcióról beszélni, hisz ezek a szerzemények a zenekarként való egymásra találás kicsit szertelen, de őszinte örömében születtek. Első két évünkben, több lehetséges zenei út jelent meg előttünk. Azonos kozmoszból jönnek a dalok, de egészen különböző, néha egészen személyes történeteket látunk bennük. Ez a sokféleség koncepciónak is tekinthető, a zenekar első nagyobb korszakának lenyomata.

Krizbai Domokos a lemez koncepciójáról

Egy rövid interlude után a dínók másodszor is belekezdenek egy több, mint 11 perces tételbe. A ‘Giant Lizardot’ csak találgatni tudok, hogy melyik óriási gyík ihlette. A diplodocus? A brachiosaurus? Esetleg a kedvencem, a brontosaurus? Nem derül ki. Ami viszont a pár perces intro után nyilvánvalóvá válik, hogy nem fogytak ki se gitárszólók, se hét negyedes ütemmutatók terén.

Az utolsó előtti szám az ‘Unfinished’ és itt muszáj egy kis személyes kitérőt tennem, mert ennek a dalnak a fő riffje valami elképesztően jó. Bármikor hallottam a Sauropodát élőben, legyen az Ubik, Gólem, vagy a Kikeltető, mindig ezt a számot vártam a legjobban, és nagyon boldog vagyok, hogy végre meg is jelent. Tényleg nagyon nagyot húz ez a dal, és remélem minél hamarabb tudják majd megint élőben játszani a fiúk.

A Pangea végül egy négyperces outroval zár, ami jól keretbe foglalja az egész kiadványt. Összességében ez a lemez remekül megmutatja, hogy miért volt a Sauropoda annyira kapós anno szinte mindenkinek a Kikeltető legutóbbi felvonásán, hiszen ez egy komplex, de mégis fogyasztható anyag lett. Ez pedig az izgalmas számstruktúráknak, a nagybetűs RIFFEKNEK, és a jó dalszerzésnek is köszönhető.

Fotók: Miklósfalvi Máté; Albumborító: Krizbai Domokos

PLAYLISTEK