Debütál az első feminim fanzine a budapesti underground elektronikáról
augusztus 29, 2017

Szeptember 2-án történelem fog születni, ugyanis megjelenik az első olyan fanzine, ami a magyar elektronikus zene női karaktereiről fog szólni, a Rrriot NerdZ. Az első szám megjelenése alkalmából az Aurórában lesz egész estés program, méghozzá a zine-ben szereplő nevek közül szinte mindenki fellép majd az este folyamán. Ennek kapcsán beszélgettünk Nitával, azaz imanexperimenttel, aki a projekt kitalálója.

Honnan jött az ötlet, mikor és miért fogalmazódott meg benned, hogy nőkről írj az elektronikus zenében nyomtatott sajtó formájában?

A lemezem júniusban jelent meg és utána üres lett minden, hiszen az elmúlt 1-1,5 évben minden egyes nap a lemezzel foglalkoztam, viszont nem szerettem volna azonnal belevágni egy új album elkészítésébe ilyen rövid idő elteltével. Ki akartam próválni valami mást. Azok a zinek ihlettek meg, amik a punk szcénában készülnek mostanában, pl. Neményi Lilla által.

Éreztem, hogy van ez a hiány az underground elektronikus zenei szcénán belül. Itt is hasonló a helyzet, mint a punkban női előadók jelenléte terén, mégsincs akkora hype-ja a dolognak.

Úgy gondoltam, mivel én elektronikus zenében alkotok, megcsinálom az elektronikus változatát ezeknek a zineknek, mint például az Intim Hulladék vagy a Hüvelygomba.

imanexperiment

Vannak társaid is akik segítettek a zine elindulásában?

A Minicopy segített a nyomtatásban, hogy elérhető, de igényes végeredmény születhessen, ezen kívül Simai Panni, a Ladyfest egyik főszervezője adott tippeket a promózáshoz. 

Mi a koncepció? Miben lesz ez más, mint ami itthon eddig elérhető volt?

A lécet nagyon nem volt nehéz megugrani, mivel itthon eddig még semmi ilyesmi sem volt.

Ez egy interjús zine, kizárólag magyar női producerekkel és alkotókkal, akik ugyanazokra a kérdésekre válaszolnak.

Ezáltal el tudják mesélni, hogyan kerültek bele az elektronikába és hogy nőkként mik a tapasztalataik. Az első számban velem együtt 8 interjúalany szerepel.

Az elmúlt évtizedben eddig a többség számára a nők az elektronikában azt jelentette, hogy ex-pornósok riszálják magukat a DJ pult előtt és úgy tesznek mintha csinálnának is valamit. Nagy szerencsére ti nem ezen a vonalon vagytok. Nevezhetjük a Rrriot NerdZ-öt egy feminim összefogásnak ami a szakmához hozzáértő hús-vér nők mellett áll ki? 

Egyértelműen, ez abszolút igaz. Főleg az underground színtérben egyáltalán nem mozgó emberek számára jelenti még ma is ezt, nem csak az elmúlt 10 évben. Ezt az ellenpólust nagyon fontosnak tartjuk. Mi a valódi értéket szeretnénk képviselni.

A résztvevők listája alapján az elsődleges színtér a Budapesti underground elektronika. Miért pont ezt a szcénát választottátok? A későbbiekben is ez várható?

Igen, csak magyar előadókra akarok koncentrálni, mert

sokan vagyunk, de mégsem tud rólunk senki. Ha szervezek bulit és keresek fellépőket, akkor jó lenne, ha meglennének egy helyen azok, akiket elhívhatok. Valamilyen szinten ez a Rrriot NerdZ egy közösségformáló összeterelés is.

rrriotnerdz

Milyen gyakorisággal várható majd a zine?

Úgy tervezem, hogy minimum fél évente, de kellő idő és anyag függvényében lehet, hogy negyed évente is össze fog jönni a megjelentetés. Minden szám hasonló mentalitással bírna, mint most, azaz interjús tartalom és mellé tematikus bemutatkozó buli, amin az interjúalanyok lépnek fel. 

Mire számítasz a későbbiekben?

Arra, hogy minél több ember jön majd el a rendezvényekre és látunk majd új arcokat akiket ez annyira inspirál, hogy előjönnek az árnyékból és a fiókból előszedve a dolgaikat akár publikálnak is a hatásunkra. A zine továbbra is kifejezetten nőkről szólna, de persze a bulikra mindenkit várunk és nagyon örülnénk is a vegyes közönségnek.

És végül a szombati eseményre rákérdezve, miért pont az Auróra? Ez is egy riot kiállás a hely mellett?

Igen! Én speciel nagyon szeretem az Aurórát, rengeteg kedves emlékem fűződik a helyhez. Ott volt az első teltházas koncertem a Rakéta Fesztiválon, ott ismert meg kvázi az egész budapesti underground és ott volt a lemezbemutatóm is most nyáron.

Eléggé kiakadtam, mikor megtudtam, hogy be akarják zárni, de szerencsére az update-ek szerint elbukott az önkormányzati rendelet és visszakapták az engedélyt, így remélhetőleg a szombat esti party-n már italpult is lesz.

  • Szombaton tehát irány az Auróra, foglaljuk vissza a helyet a feminim techno jegyében! Aki tűkön ül és nem bírja kivárni a zine megjelenési napját, az beszerzési áron még lecsaphat rá!