Nosztalgikus lendülettel, de arccal a jövő zenéje felé landolt a Ripe Foal bemutatkozó EP-je
november 3, 2019

A Ripe Foal, vintage rock alapokon nyugvó, számtalan behatás által tarkított felépítmény. Manapság egyre nehezebb műfajokról és alműfajokról beszélnünk, a modern formációk inkább mindent próbálnak játszanak, semmint egyvalamit. A kérdést mégis újra és újra feltesszük.

Én ettől  mindig fázok, hogy én határozzam meg, milyen a stílusunk. Persze értem, hogy ez tulajdonképpen egy érthető külső elvárás. Tehát, hogy mindenki megnyugodjon, azt kell mondjam, hogy rock. Kitaláltunk egy ilyet Lacival, hogy earth-rock. Ezt írjuk ki, ha kérdezik. Van ilyen? Nincs. Illetve, van: mi. Amit most csinálunk, az most ilyen. De nem úgy gondolunk erre, mint ami felülről korlátos, hanem inkább a hangulatunk határozza meg.

Lassan építkező formációról beszélünk. A banda ötlete valamikor 2010-ben fogant, végleges formájukban négy éve alakultak meg és mostanra készült el a bemutatkozó anyaguk. Nem akartak semmit elkapkodni, elvégre ez nem a hírnévről, hanem a „világuralomról” szól!

A csapatból többen is a hobbijukból élnek, de a Ripe Foal kompromisszumok nélküli szerelemprojektként alakult és mostanra érett be annyira, hogy a nagyközönség elé lépjen.

„A nagy fordulópont valamikor 2014 decemberében történt, amikor Laci meg én elmentünk Bécsbe egy Rival Sons koncertre. Nem a műfaj, sokkal inkább az ott kapott energia volt ránk hatással. Valami történt és mindkettőnknek bekattant, nem is a “mit”, sokkal inkább a “hogyan”. Elindult egy építkezés, ami, ha nem is volt sokkal gyorsabb, de már a helyes irányba történt. Laci a Deephlux-on keresztül ismerte Weil Andrist és az Ethnofil több tagját, köztük Levit és Gergőt, akikkel teljessé vált a mai felállás, tagcsere azóta sem történt.”

Végül röpke tizenhét hónap alatt elkészült, a bemutatkozó anyag, War Cry címen.

Mostantól várhatóan kicsit felgyorsulnak az események, de nem kell attól tartanunk, hogy a srácok ne tartanák a lépést. Akad még dal, amit szeretnének felvenni és nemsokára egy videóklipre is számíthatunk tőlük.

Körülbelül egy nagylemezre való számunk van, ebből választottunk egy éve három különböző hangulatú dalt, ami az EP-re került.

A ‘War Cry’ egy elengedésről szóló ballada, , a ‘Mirror Man’ egy emberi személyiségvonás szuperhősként megszemélyesülő tanmeséje, a ‘Loan from the Future’ egy fogyasztóitársadalom-kritika. A magam részéről ezt a dalt érzem a legerősebbnek, de talán a legnehezebben befogadhatónak is.

Tulajdonképpen egyikünk sem mentheti fel magát az alól tiszta lelkiismerettel, ami felé haladunk ökológiailag. Ez egy groteszk helyzet. A ‘War Cry’ esetében a lírai tempó és hangvétel által nyújtott tér a kulcs. Ez adja a lehetőségét a vastagon építkező rétegeknek. A dobsávokat Weil Andrissal (Ethnofil, Fokn Bois, Kistehén, Qualitons) vettük fel Budapesten, a későbbi próbatermünkben, a többi sávot mindenki maga otthon, kivéve egy-két javítást és a billentyűt. Ezeket Egerben rögzítettünk Sohajda „Sohi” Péter (Kerekes Band, Shapat Terror) segítségével, akinek a teljes keverést és masteringet is köszönhetjük.”