Idén először, július ötödikén kerül megrendezésre a Rengeteg Dalköltő Fesztivál Szentendrén, a Dömörkapu Rengetegben, amely a dalköltészet hazai hagyományait és kortárs megújulását mutatja be. Ennek kapcsán Kollár-Klemencz Lászlóval beszélgettünk a fesztivál céljairól, a dalköltészet közösségi szerepéről, valamint arról, milyen helyet tölthet be a dalköltészet a mai művészeti és zenei világban.

Mit jelent ma dalköltőnek lenni? Miben más ez, mint „egyszerűen” dalszerzőnek vagy költőnek lenni?

A dalköltő és a dalszerző közötti különbség az, hogy míg a dalszerző – mondjuk így – könnyűzenei, szórakoztatóipari dalok szerzésével foglalkozik, és persze dalszerzőnek hívjuk azokat is, akik irodalmi értéket képviselő szövegekkel dolgoznak, addig a dalköltő kizárólag irodalmi értéket képviselő dalszövegekkel operál. Ezért költészet. Ez a legmeghatározóbb különbség a kettő között.

Költőnek lenni – az, hogy valaki dalköltő – már a nevében is benne van: a költő (mondjuk így) „dal nélküli költő”, aki pusztán a szöveggel dolgozik, míg a dalköltő költői szöveggel dolgozik, de mindezt zenével, dallal támasztja alá.

A fesztivál célja, hogy a dalköltészetet kiemelje a popkultúra világából, és a „szépművészet” felé mozdítsa. Miért tartjátok fontosnak ezt a hangsúlyeltolódást?

Azért, mert a dalköltészet maga jelenleg elsősorban nincs egyértelműen meghatározva. Össze van mosva más szerzőkkel. Egybe van kezelve a könnyűzenével – bár talán nem is a „könnyűzene” a legjobb szó, hanem inkább a szórakoztatóipari működés – amikor egy dal irodalmi igények nélkül, egyszerűen csak szórakoztatni akar. Ez teljesen rendben van, fontos is, hiszen célja, hogy elfeledtesse a világot, könnyed pillanatokat adjon a hallgatónak – magyarul: szórakoztasson.

Ezek egyszerű dalok, egyszerű szövegekkel, nem pedig mélyebb értékorientáltsággal vagy értékátadási szándékkal. Ezért láttuk fontosnak, hogy ezt a két dolgot ne kezeljük egyként, hanem válasszuk külön – ahogyan az irodalomban is régóta elkülönül a szépirodalom és a ponyvairodalom, vagy a képzőművészetben a magasművészet és a giccsfestészet.

És lehetne tovább sorolni… Ugyaneznek meg kell történnie ebben a műfajban is – ahol emberek szövegeket énekelnek dalokban.

Milyen társadalmi vagy kulturális igény hívta életre ezt a fesztivált – és hogyan kapcsolódik ez a dalköltészet újraértelmezéséhez?

Az egész nemcsak a fesztiválról szól, hanem arról is, hogy azzal foglalkozunk: meg kell fogalmazni és felszínre kell hozni a dalköltészetet. Ez alapvetően szerintem egy olyan folyamat része, amelyben most benne vagyunk – és ami sok más témában is megfigyelhető. A világ finomodik, és ezzel együtt finomodnak a dolgai is: a működésünk, az emésztésünk, az étkezésünk, a szórakozásunk, a kapcsolataink – akár a telefonjainkon keresztül, akár egymással –, a nők társadalmi megítélése, a gyengékhez, szegényekhez való viszonyunk, az önmagunkhoz és az egészségünkhöz való viszonyunk is.

Alapvetően egy finomodási, érzékenyítési folyamatban vagyunk. És ennek része az is, hogy azok a dolgok, amelyek eddig nem történtek meg, végre megtörténjenek, a helyükre kerüljenek. Így a dalköltészet is. Dolgozzunk irodalmi értéket célzó szövegekkel, és a dalköltészet is kerüljön a magasművészetek közé – ne heverjen a szórakoztatóipari zene világában.

A magyar dalköltészet gazdag hagyománnyal bír – Ady, Kex, Cseh Tamás vagy a Kontroll Csoport mind mást jelentettek. Ti milyen hagyományhoz kapcsolódtok?

Maga az egész Dalköltő Fesztivál ennek a sokszínűségnek a tere. És mindez belefér – ilyen értelemben – a dalköltészetbe. Minden olyan szándék, zenei vagy szövegi attitűd része, amely magas értéket képviselő szövegekre épül.

Mi nem teszünk különbséget ezek között az irányok között – ezeket együtt kezeljük. Ide tartozik akár a slam poetry is, vagy a versmegzenésítés – sok minden. A lényeg: a magas értéket képviselő szöveg.

Van-e olyan kortárs irányzat, amely kifejezetten inspirál benneteket abban, hogyan lehet egy dal szövegében és hangzásában egyszerre költői, személyes és társadalmilag érzékeny?

Nincs irányzat. Azt gondolom, ezek nagyon finoman váltakoznak, előadóról előadóra változnak. Vannak előadók, akik kifejezetten társadalmi érzékeny szövegekkel dolgoznak, és vannak olyanok, ahol inkább a líra és az érzelem van a fókuszban. Nincs különbség ilyen értelemben, nem irányzatfüggő.

Engem egyébként mindenképpen inspirál, hogy hogyan keresem ezeket az ilyen jellegű dalokat és szövegeket, de az irodalomban is ilyen könyveket keresek, ahol inkább a személyes, érzékeny, érzelmi líra jelenik meg, és sokkal kevésbé a tudományos, magas kulturális, intellektuális megfejtés.

Nem tudom máshogy kifejezni, mint úgy, hogy a „tudományos szöveg” az olyan, mintha matematikusok írnának regényeket. És nem az Eszterházyra gondolok, mert ő pont nagyon is lírai és gyönyörűen tud írni.

A dalszöveg sokszor túl rövid, töredékes vagy ismétlődő ahhoz, hogy hagyományos értelemben vett költészetnek tekintsük. Hol húzódik a határ dalszöveg és vers között – létezik-e egyáltalán határ a kettő között

Úgy gondolom, határ nem létezik. A dalköltészet műfajként nagyon sokféle teret tud adni sok mindennek. Például Vígh Mihálynak vannak gyönyörű Ady-dalai, de ma sokaknak hasonló művei vannak, ahol a szöveg nem feltétlenül ritmizálódik, a zene inkább csak aláfestő, és a szöveg folyamatosan fut a dallam fölött. Én ezt is dalköltészetnek érzem és gondolom.

Ezért szerintem nincs szigorú határ: majdhogynem bármilyen szöveget fel lehet ruházni zenével. Hogy hogyan, az persze fontos. Ha tényleg dal formába öntjük, ritmizálva, akkor már vannak korlátok; vannak erre alkalmas és alkalmatlan szövegek. Tapasztalatom szerint sokszor csak egy bizonyos típusú szöveg működik jól.

Vannak túltelített, nagyon gazdag szövegek, amelyek már nem kívánnak semmiféle zenei támaszt, mert annyira kitöltik a teret, hogy nincs hova hozzáadni bármit is a zenével. Azokat is meg lehet zenésíteni, de az ember nem érzi annyira szükségét.

Éppen ezért a leginkább működő versmegzenésítések vagy szövegmegzenésítések azok, ahol a szöveg hagy egy kis teret, akár egy hiányt is az atmoszférában, amit megteremt, vagy ad valamit, amihez a zene be tud ülni, így együtt, egymást kiegészítve jön létre maga az alkotás.

A zenében sokszor fontosabb a hangulat, mint a jelentés. Hogyan lehet a költőiséget úgy megőrizni, hogy a dal mégis közvetlen és befogadható maradjon?

Egy Radiohead-szöveg, amely abszolút dalköltészet, nem biztos, hogy mindenki számára befogadható. Különböző szintek és rétegek vannak minden ilyen alkotásban. Lehet, hogy csak egy szűkebb réteg számára befogadható, mert nagyon nehéz.

Ilyen értelemben nehéz különbséget tenni befogadható és nem befogadható zene között. Azt szoktam mondani, hogy minden dalra táncol otthon a tükör előtt valaki. Egyszerűen minden dalt képes valaki befogadni, és neki az fontos lesz.

Nem szükséges, sőt, kifejezetten ellenjavallt, hogy tömegek fogadjanak be egy dalt. Ha már egyetlen ember befogadja és fontosnak érzi, akkor a dal elérte a célját.

A Dömörkapu Rengeteg egy sajátos atmoszférájú helyszín. Milyen szerepe van a természetnek, a tájnak abban, ahogyan a dalköltészetet itt megmutatjátok?

Ez a mi közegünk, ide tudunk legjobban kapcsolódni, ebben tudunk legjobban mozogni, működni. Ugyanakkor el tudnék képzelni dalköltészeti fesztivált egy ipartelepen is. Talán pont ott máshogyan, de erősítené az egész hangulatát.

Bár az ipartelepen én személy szerint nem érzem jól magam, ez független attól, hogy maguk a dalok, az alkotások szerintem teljesen más közegben is működnek. Például a fesztiválon lesz egy délutáni open stage, ahová érkezett egy videó Szombathelyről: egy fiú gitározott az erkélyen a városban. Egyszerű házi videó volt, semmi extra, mégis tökéletes hangulatot adott.

Szóval igazán, ilyen értelemben, szerintem a költészet független a tájtól. Mi mindenesetre itt érezzük magunkat a legjobban, és reméljük, mások is így lesznek vele.

A fesztiválon több fiatal alkotó is színpadra lép. Mit jelent számotokra a generációk párbeszéde a dalköltészetben?

Nagyon fontos a generációk párbeszéde, és örömmel, bizalommal indítottuk el ezt az egészet. Ez nem egy adott időszak, például a hetvenes évek magyar dalköltészeti kultúrájának lenyomata, amit megpróbálnánk visszaidézni vagy fókuszba helyezni. Ez egy folyamatosan létező alkotási mód.

Mindig voltak fiatalok, akik elkezdtek gitáron játszani, minimál alapakkordokkal barátkozni, és hozzáénekelni saját gondolatokat, nem mások dalait. Ez egy ősi gesztus, az ember költői igénye, hogy költészeten keresztül fejezze ki magát — ami mindig jelen van, soha nem áll meg.

Jellemző, hogy a mi open stage-ünkre is rengeteg jelentkező érkezett, sajnos nem tudtunk mindenkit beválogatni, pedig sokan megérdemelték volna a helyet. Ez is mutatja, hogy ez ma is nagyon élő dolog, és szerintem így is marad, amíg világ a világ.

A generációk egymástól tanulnak: az idősebbek frissességet és új látásmódot kapnak a fiataloktól, a fiatalok pedig tapasztalatot, gyökereket, múltat az idősebbektől. Ez oda-vissza működik, egymást erősíti.

Az a fontos, hogy ez meg is maradjon így: a generációk ne váljanak le egymástól, és ne működjön az a hozzáállás, hogy „minden szar, ami a múlt, és minden jó, ami a jövő”. Ehelyett a múlt és a jövő kéz a kézben haladjon.

Van-e a dalköltészetnek ma olyan közösségi vagy szellemi szerepe, mint egykor a költészetnek volt?

Én úgy gondolom, hogy ehhez nem kell messzire menni: elég egy Carson Coma koncertre, egy Beton.Hofi-ra vagy egy Dé:Nash koncertre elmenni – sorolhatnám az előadókat –, ahol a közönség végigüvölti a szöveget megállás nélkül. A szövegek súlya, fontossága és üzenete rendkívül erős, talán ma is erősebb, mint valaha.

Ennek nagyon nagy szerepe van: ma így adjuk egymásnak tovább, így erősítjük egymást az értékekben és a hozzáállásban. Ilyen formában fogalmazunk meg társadalmi kritikát, így vagyunk egységben, és így tudjuk leginkább kifejezni álláspontunkat — amikor kapcsolódunk azokhoz, akik megfogalmazzák azt, amit mi magunk is mélyen érzünk.

Ez a jelenlét nagyon erősen meghatározza a mai kultúrát.

Beszélhetünk a dalköltészetről úgy, mint egyfajta „ellenkultúra” vagy alternatíva a gyorsfogyasztású mainstream popzenével szemben?

Szeretnénk mindenképpen, hogy a dalköltészet színvonala emelkedjen, mert ez egyfajta laboratórium, ahol új, finomabb eszközöket kísérleteznek ki — hasonlóan a haditechnikához vagy az űrtechnikához –, amelyek aztán hatással vannak a hétköznapi életre is. Amikor a dalköltészet fejlődik és magasabb szintre kerül, ez visszahat a popkultúrára is, ahol egyszerűbb, könnyebben befogadható üzeneteket fogalmaznak meg, hogy a tömegek is érthessék.

Ez egy tanulási folyamat, amelyben a tömegek sem maradhatnak le. Ahogy a rétegkultúrák magasabb szintre lépnek, magukkal húzzák a tömegkultúrát is, így a tömegkultúra fogyasztói egyre igényesebbé válnak a hallgatott tartalommal szemben. Természetesen megmarad a távolság a „laboratóriumi kísérletek” és a mindennapok popzenéje között, de mindkettő egymást húzza fel a minőség szempontjából.

Nagyon érdekes példa erre az amerikai popzene. Például Taylor Swift, aki egyszerű zenei elemekkel dolgozik, és bár a zenéje közhelyes popnak tűnhet, mégis rendkívül hatékonyan eléri a tömegeket. Ugyanakkor sok amerikai irodalmi szaklap a szövegeit abszolút költészetnek és magas szintű irodalmi műnek tartja. Ez mutatja, hogy a popkultúra és a magas kultúra közötti határok elmosódnak, és hogy ez a folyamat nem egyik napról a másikra történt, hanem hosszú tanulási és befogadási idő kellett hozzá a közönség részéről.

A Rengeteg Dalköltő Fesztivál egy egyszeri esemény, vagy egy hosszabb távú hagyományteremtés kezdete?

Hosszabb távú hagyományteremtés kezdete maga ez a dalköltészet kiemelése a szórakoztatóiparból. Ez egy olyan nagy ívű projekt, amiben mire elérjük, hogy ez tényleg így működjön, és valóban fénybe kerüljön a dalköltészet, abszolút ismertté és elismertté váljon, és nagy nevek szülessenek a fiatalokból, az emberek újra sok dalköltészeti dalt hallgassanak, és a dalköltészet méltó helyet foglaljon el a művészeti ágak között — ez egy hosszú folyamat. Ennek csak egy része a fesztivál. Sok minden más is zajlik: rendszeres klubkoncertek, könyvkiadványok, antológiák, például egy dalköltészeti antológia. Ezek mind részei a csomagnak. A fesztivált kitartóan szeretnénk évről évre újra és újra megrendezni. Remélhetőleg jövőre már kétnaposra tudjuk szervezni, és aztán ameddig tudjuk, bírjuk.

• A részletes programot és további infókat itt találjátok.