Régen minden jobb volt – megnéztük a két év kényszerpihenő után feltámadó VOLT fesztivált
július 4, 2022

Utoljára 2019-ben került megrendezésre a VOLT, mivel a 2020-ban berobbant világjárvány, ahogy a többi nagyfesztivált, úgy ezt is ledöntötte a lábáról két szezonra. A fesztivállal kapcsolatban nagyon érdekelt, hogy a covidos években fellendülő mikro és kisfesztiválok mellett hogyan fest manapság egy igazi profitorientált nagyfesztivál.

Magamban pedig azzal a kérdéssel indultam neki Sopronnak, hogy van-e értelme 2022-ben egy ilyen méretű fesztiválnak, ahol ugyan sokan vannak, de mégsem lépnek fel Sziget szintű külföldi headlinerek.

Fotó: Szép Ákos

A rendezvény területe csökkent, a színpadok egy nagy placcon voltak összezsúfolva, egyedül a Hajógyár színpad teremtett kivételt, ami a borfesztiválos zóna sarkában kapott helyet. A nappali beszélgetős programok nagyrészt teljesen egy sarokban voltak, folyamatosan összeszóltak egymással és a szintén itt helyet kapó gitársulival is.

A fesztivál területén díszítőelemeket egyáltalán nem lehetett látni és én olyan spontán dolgokkal sem találkoztam, mint a régen mászkáló óriási fény-lények, vagy a sétáló zenekar.

Hazafele a vonatállomáshoz fuvarozó taxis szerint forgalom szempontjából a mostani péntek volt olyan, mint régen a nulladik nap.

Már nagyjából minden oldalon el lehetett olvasni, egy sörért ezer forintot, egy laktató ételért körülbelül négyezret kellett otthagynunk, persze idén is opció volt az Aldi grill zóna, ahol 2-3 ezer forintból lehetett jóllakni.

Fotó: Szép Ákos

A szünet egyetlen előnye talán az, hogy sok fiatal előadó ért fel arra a szintre, hogy a nagyfesztiválokon is fellépjenek.

Idén fellépett például Lil Frakk, az On The Low kiadó teljes éjszakai sávot kapott, többek között AKC Misivel és Krettával, az ibbigangel és gyurissal. Misiéknek teljesen új élmény volt az, hogy a gyerekkoruk kedvelt zenekarával, a Supernemmel játszhattak egy színpadon. A backstageben megjelent Fluor Tomi is, hogy lőjön egy képet a fiúkkal, akikhez nemrég egy featre is bejelentkezett.

Balról jobbra: AKC Misi, Fluor Tomi, AKC Kretta

Szombaton, bár csak délután hatkor, de Beton.Hofi is színpadra léphetett a Hősök és a Belga társaságában, késő este pedig “házibulit” tartott az Unicum sátorban, ahol a szervezési mellélövések ellenére is sikerült hangulatba hoznia a bulizókat.

A fesztiválon az előző évekkel ellentétben idén több fiatalt láttam, sokan jöttek szembe velem különböző OTL vagy Beton.Hofi merchekben, ami mindenképp a kicsit frissített, fiatalosabb lineupnak köszönhető.

A legtöbb látogatót vonzó nap idén a péntek volt, azon belül a Halott Pénz koncert érdekelte a legtöbb embert, amit ugyan én csak távolról hallgattam, de pontosan ugyan olyan show volt, mint 2-3 évvel ezelőtt. Iszonyatosan korán, délután ötkor játszott a nagyszínpadon Azahriah, érthetetlen okokból, ugyanis Spotifyon több mint 300 ezren hallgatják havonta, emellett rendre tömegek mennek el rá a Parkba is. A koncertet rövid ideig figyeltem, a műsor összerakott volt, a zene jól szólt, de elképesztően elrontotta az élményt az, hogy Azahriah és Desh meglehetősen alpári stílusban szólt a tűző napon összegyűlt tömeghez.

“Aki nem ugrál, az buzi.”

Mondta Desh

Majd egy “Üljetek le a faszomba” kiabálás után úgy döntöttem, inkább máshol iszom tovább a sörömet. Lehet, hogy én nem vagyok eléggé nagy rocksztár, de szerintem 2022-ben egy Nagyszínpados előadó nem engedheti meg magának, hogy kvázi lebuzizza az őket hallgató közönséget. Hasonló foszlányt kaptam el Gangsta Zoleetól is, aki a következőt gondolta este nyolc magasságában a Beko háztartási márkáról elnevezett színpadon: “Itt van velünk Allah is, Allahu Akbar”. Próbáltam utána keresni, hogy ez egy dalszöveg-e, vagy mi történhetett, de sajnos nem jutottam semmilyen megoldásra, lehet újabban a real arcok muszlimokká válnak.

Erősen benne van a levegőben, hogy ebben a formában ez volt az utolsó VOLT fesztivál, ugyanis a rendezvény előtt egy héttel jelentette be Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, hogy átadják a VOLT, a Balaton Sound és a Sziget Fesztivál szervezését az amerikai tulajdonosnak. Pontos információ nincs arról, hogy hogyan tovább, de Sopronban sokan pletykálták azt, hogy a fesztiválnak teljesen vége, sokan pedig a terület beépítése miatt úgy gondolták, a jövőben más helyre költöztetik a VOLT-ot.

A cikk elején magamnak feltett kérdéssel kapcsolatban arra jutottam, hogy a soproniak számára mindenképp van, ugyanis a fellépőket átnézve, 5 nap alatt nagyjából bárkit elcsíphet az ember, akik miatt egyébként budapesti klubokba kéne utaznia.

Teljesen más kérdés viszont az, hogy a fővárosból van-e értelme csak a zene miatt leutazni, amire szerintem egyértelműen nem a válasz. Budapest környékén temérdek kisebb méretű fesztivál van, ahol meghallgathatja az ember a magyar VOLT line-up nagy részét, annyi különbséggel, hogy ezeknek általában a zenén kívül extra hangulata is van, ami a sajnos a Volton nem volt meg.

Szerencsére Sopron gyönyörű város, tele kedves fiatalokkal, így egy ottani baráti társaságban már sokkal jobban lehet szórakozni akkor is, ha ByeAlex ezredik koncertjét hallgatja az ember.

Kiemelt kép: Szép Ákos