A 10 éves Punnany Massif vadonatúj lemezzel örvendeztette meg közönségét. A FEL című album első harmada, az F nevet viselő kislemez a napokban jelent meg, amelynek alkalmából a pécsi srácok hatalmas koncertet adtak a Parkban, ahol a hatezer fős tömeg ízelítőt kaphatott az új számokból.
Az együttes a budapesti bulit megelőző sajtótájékoztatón mesélte el nekünk, hogy miért darabolták fel az új albumukat három részre, hogy mit kap az, aki megveszi a FEL első részét, és hogy mikorra várható a folytatás. A két frontember mellett pedig megszólal az interjúban Jappán, aki a lemez utómunkálataiért volt felelős, valamint Kocsis Bence és Bálint Dániel is, akik a különleges csomagolásért feleltek.