Profi stáb helyett önálló munkával készült ajsa luna legújabb klipje

Cikk

április 8, 2022

Kormos Kristóf

638

Ajsa luna egyike annak a tizenhat előadónak, akit a Kikeltető zsűrije beválogatott a legjobbak közé, így ő is felléphetett az első klubesten és a Záróbulin is. Most megérkezett legújabb száma, a ‘Ballada’, ami izgalmas klipjével együtt folytatni látszik eddigi stílusát mind zenei, mind vizuális téren.

Ajsa luna számaiból, főleg az újabbakat a korábbiakhoz hasonlítva, egy tudatos, koherens egyéni stílus bontakozik ki, amibe a vizualitás, így a borítók mellett az Instagram-oldala is harmonikusan illeszkedik. A Barbie-babákból, mesefigurákból, az idealizált szépségbe kapaszkodó akadémizmus festményeiből, sok-sok rózsaszínből és egyéb pasztellszínekből, valamint rengeteg csillogásból összeálló vizuális világa, amely láthatólag tudatosan játszik a giccs birodalmával, zenéjével egységet alkotva leválaszthatatlan, fontos része alkotótevékenységének. Ahogy ő fogalmaz:

„Számomra mindig is evidens volt, hogy az imidzsemhez kialakított vizualitásra is nagy hangsúlyt fektessek, pedig állítólag ritka, hogy egy előadónak konkrét elképzelései legyenek ezen a téren. Nekem az lenne furcsa, ha nem lennének elképzeléseim; ugyanis azt gondolom, hogy egy igazi előadóművésznek jóval sokrétűbb a feladatköre annál, hogy felmenjen a színpadra, és elénekelje a dalait. Ennél sokkal több mindenhez kell érteni.”

Ez a vizualitás az állóképek világából kilépve először a Hundred Sins-szel közösen jegyzett ‘Legszebb Lány’ klipjében kapott nagyobb teret a kibontakozásra, ami az előadó elmondása szerint is jó példája volt annak, amikor a zenész és a klipet készítő csapat harmonikusan tud együtt dolgozni egy projekten – ami pedig nem mindig könnyű feladat.

Az eredeti koncepciók megvalósításának, színre- vagy filmrevitelének problémája, mely sokszor az író és a rendező szembenállásában konkretizálódik, régi kérdés a művészetekben. Ehhez kapcsolódik még további megoldandó feladatként a rendező és munkatársai (operatőr, látványtervező, színész stb….) közti viszony is, amelyre a „rendezői terrortól” az autoritást teljesen kiiktatni igyekvő projektekig tartó széles skálán számtalan megoldási kísérlet született már.

Ajsa szavaival a problémakörről:

„Ami mindig nagyon fontos, az a kommunikáció; bár tapasztalataim szerint előfordulhat, hogy valakivel szavak nélkül is megértitek egymást, míg mással több órányi részletes beszélgetés is kevés. Mivel én kifejezetten ragaszkodom hozzá, hogy részt tudjak venni mindenben, ami a klipemet illeti, ezt próbálom már az elején tisztázni.

A szakembereknek szerintem kötelességük elkezdeni elfogadni azt, hogy az előadóknak vannak gondolataik a saját vizuális megjelenésük kapcsán. Szerintem egy jó szakember ezt figyelembevéve is tud alkotni valami olyat, ami mind az előadó, mind a saját ízlését kielégíti.

És ez a jó megoldás. Végig kell járni egy tök nehéz és fárasztó utat, ami alatt rátalálunk azokra az emberekre, akikkel egymás korlátozása nélkül együtt tudunk alkotni.”

Tanulságos ebből a szempontból a frissen megjelent ‘Ballada’ klipjének története is, mind a közös munka nehézségeit, mind pedig az önazonossághoz való ragaszkodás fontosságát tekintve. Ajsa, szerződésének köszönhetően, eredeti elképzeléseinek megvalósításához egy többszázezres büdzséből dolgozó stábbal foghatott hozzá először, azonban a közös munka végeredménye nem sikerült úgy, ahogyan ő azt szerette volna.

Az elkészült klippel sehogysem tudott megbékélni, ezért köszönte szépen, de nem kérte azt, és egyedül állt neki víziója beteljesítésének. Bár valóban teljesen önállóan vágott bele a projektbe, hogy semmi ne csúszhasson félre, és tényleg saját elképzeléseit láthassa viszont a videóban, segítőtársai azért ezúttal is akadtak, két közeli ismerőse, valamint Egri Vitéz (aki már Co Lee-nek is készített klipet – erről itt írtunk) személyében:

„Vitéz megkeresett engem régebben, hogy szívesen dolgozna együtt a jövőben, felajánlotta, hogy készítene egy dalomhoz animációs videót. Nagyon tetszettek az addigi munkái, úgyhogy megjegyeztem, és amikor előállt ez az ominózus klip-mizéria, megkerestem. Teljesen nyitott volt az ötleteimre, és a beszélgetésünk folyamán egyre inkább vált világossá számára, hogy mennyire nehéz helyzetben is vagyok. Nagyon aranyosan felajánlotta, hogy a vizuálokon kívül másban is szívesen segít. Aztán kb. kettőt pislogtunk, és azon kaptuk magunkat, hogy az éjszaka közepén próbálunk találni egy nyitva lévő mekit, miután egész nap forgattunk, vagy azon, hogy sírva röhögünk hajnali négykor a kamerába, mert nem találunk megfelelő hátteret egy jelenetnek.

Az egész forgatás mottójává vált, hogy „addig csináljuk amíg nem lesz jó”. Volt valami egészen varázslatos abban az amatőr bénázásban, amit végrehajtottunk az elmúlt pár hétben, és ez szerintem a végeredményen is látszódik!”

A felvázolt “amatőr bénázáshoz” képest a klip végleges formájában egészen lélegzetelállító: színvilága, az ál-amatőr módon bevágott képek, az őrült animációk, a pont kellően hosszú szekvenciák, s azok montázsszerű ismétlődése egy egységes világot teremtenek, amin érződik az Aliz csodaországban általi ihletettség, s az alkotó(k) kísérletező vizuális világa.

Az, hogy ajsa lunának egy hivatásos stáb költséges munkája helyett amatőr (a szó itt az érdemi fizetség és szerződés, nem pedig a tehetség hiányára utal) segítőtársak közreműködésével sikerült végül megvalósítania rendezői elképzeléseit, s hogy így egyszemélyben kellett rengeteg különféle feladatot ellátnia, felvet kérdéseket, melyek végső soron úgy általában a munkánkhoz fűződő kapcsolatunkról szólnak. A művészi alkotómunka terén még erősebben kiütközik az, ami más hivatások kapcsán is igaz: értékteremtő tevékenységeink akkor lesznek ténylegesen azok, hogyha valódi beleéléssel végezzük őket, egész lényünket nekik szentelve, hogy érezhessük: a végeredmény nem puszta megélhetési forrás, s nem valami távoli, elidegenedett kapcsolat fűz minket hozzá, hanem közvetlen érdekeink, érdeklődésünk, lelkesedésünk.

Az amatőr, ám annál lelkesebb “bénázás” sokszor többet érhet a profizmusnál – ugyanakkor ez nem jelenti természetesen sem a fizetett munka, sem pedig a profi, szerződés alapú megvalósításmód elvetését.

A keretek adottak, azokon belül kell gondolkodnunk; ám nem szabad beletörődnünk, hogy saját tevékenységünk, munkánk ily módon absztrahálódjon, s eltávolodjon tőlünk: teljes valónkkal benne kell lennünk.

És ha ez talán több foglalkozás tekintetében egyesek számára túlságosan naiv ábrándnak tűnhet is, legalább a művészet terén ne engedjünk belőle, még ha az ugyanúgy a gazdasági termelés integráns része is.

A KERET 10 éve az ország meghatározó független lokálzenei platformja, amit a ti adományaitokból tartunk fenn.

Köss most éves támogatói előfizetést, és megajándékozunk egy KERET blogos vászontáskával!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!