powerpuff-thumbnail
Új lemezzel jelentkezett a Szalai, Grasa és gyuris által alakított POWER PUFF formáció
november 6, 2022

Tavaly nyáron villantotta meg első EP-jét az ibbigangből ismert Szalai, a magyar trapzene egyik úttörője, gyuris és az utóbbi időben rage műfajban alkotó, szintén OTL tag, Grasa triója POWER PUFF címmel. A lemez nagy sikert ért el a rajongói körökben, ezért a nem meglepő, hogy jelentős várokozás övezte a második, PP2 címre keresztelt anyagot.

Az előző lemez tavaly pont akkor érkezett, amikor ezek az előadók külön-külön kezdtek elfáradni számomra, a trió viszont egy frissességet hozott a srácokba és a POWER PUFF mindenképp egy magasan elhelyezkedő hazai projekt lett.

A PP2-re 10 szám került, ez duplája a tavalyi anyagnak. Az intróban egy Bárdos Lajos – Szeged felől részlettel találkozunk egy templomi kórus előadásában, ami a második számban mintázva is visszatér, dobok és szöveg kíséretében. Mindenképp kiemelkedő még a Feminist, a 2M és az Ekhoeval és Pogány Indulóval közös Baktérium Cypher is.

A lemez láthatóan a közönségnek is tetszett, mivel rengetegen posztoltak róla Twitteren és Instagramon, az Akváriumos lemezbemutatóra pedig 3 óra alatt elfogytak a jegyek.