Tömény audiovizuális őrülettel és önmagukból kifordult rajzfilmsztárokkal debütál Polldarier
február 28, 2019

A tavalyi Kikeltetőben felbukkanó és a zsűri tetszését egyből elnyerő Polldarier idén érkezik első albumával, melyről az első single és a hozzátartozó videó nálunk debütál. A producert elsősorban misztikus-, és horrorfilmek ihletik az alkotásban, ami abszolút érezhető ebben a számban is.

A ‘3:20’ az első hangtól beszippant egy sötét világába, ahol csak UV lámpák pislogó fényénél látszik minden.

A kezdő, szinti alapú főtémát jó ütemben váltja a torzított basszusgitár ahhoz, hogy az ezt követő droppal teljesen átadjuk magunkat a ritmusra bólogatásnak.

Az igazi őrületet azonban a videó adja, ami tökéletesen leképezi, hogy mi forog az ember agyában egy keményebb elektro buli után. A klipp nagyszerűen keveri a 90-es évek videós atmoszféráját a mai világ digitális torzulásával és a rave kultúra hangulatával.

Aki pofátlan veretésre és további vizuális őrületre vágyik, az kövesse Polldarier munkásságát, hiszen idén még bőven várható tőle a fentiekből: egy hónap múlva érkezik a következő klip, az első album pedig ősszel várható. Addig is:

Éljenek a fidget spinnereken táncoló fura figurák és a szürreális térben még furábban mozgó járművek.