Alapos érlelés után adta ki első kislemezét a budapesti Planemo. A fiúk már öt éve együtt zenélnek, a közös munka pedig most érkezett el az első komolyabb mérföldkőhöz. A Chasing Echoes tisztességesen összeállított kis anyag lett nem kevés space ambient behatással. A négy szám kicsit segít elszállni, de aztán visszaránt a földre.

„Amúgy zeneileg rengeteg dolog hat ránk. Az alternatív és pszichedelikus rock zenéktől, a stoner, black vagy heavy cuccokon át, egészen a világzenéig. Közös kedvencünk például a Deftones, de én nagy downtempo és mali-blues fan is vagyok.” – mesélte Tamási Leonárd, a Planemo énekes-gitárosa.

A zenekar neve egyébként egy asztrológiai objektumot jelöl. Ahogy azt a Wikipédia is elárulja, a planemók csillag nélküli bolygók, melyek a szó szoros értelmében céltalanul bolyonganak a galaxisban. „A névválasztás a ‘Planemo’ című számunkból jött, ami az útkeresésről, és a folytonos pofára esésről szól. Minden ember olyan, mint egy planemo.

Mindenki igyekszik megtalálni a helyét, egy amúgy sötét és barátságtalan világban.”

Ezek a sorok szinte önmagukban implikálják a banda zenei világát, melyben a hangulat kulcsfontosságú tényező. A néhol elhajlós, torz dallamok egy sajátos aurát adnak ennek az EP-nek, ami a space ambient, pszichedelikusabb post-rock zenekarok sajátja.

Amit nagyon jó érzékkel csinál a Planemo, az az egyensúlyozás az elszállás és a tökösebb gitárzene közt. Első hallgatásnál is fel fognak tűnni a kissé disszonánsabb elemek, ezeket teljesen tudatosan építik bele a számokba. Leonárd beavatott minket a dalszerzés folyamatába: „A zeneszerzésnél órákig kísérletezem egy dallammal, mire megszületik valami olyan dolog, amit megfelelőnek vélek. Sokszor szokatlan hangolássokkal dolgozom. Miután megírok egy témát, elnyomjuk együtt a próbán. Itt érik igazán számmá a dolog, mikor mindenki beleteszi a saját egyéniségét.”

Leonárd még gimnáziumban haverkodott össze Maurer Gáborral (dobok), majd nem sokkal később csatlakozot hozzájuk Tóth Ádám (gitár), a közös zenélgetésből pedig megszületett a várva várt kislemez, aminek legüdítőbb egy perce a ‘Prelude’ című  kis „előjáték”. Itt a legjelentősebb az univerzumba beleéneklős, elvont, bánatos indie az EP-n, és nem halnánk bele, ha tovább hallgatnánk, mint egy perc.

A maszterezés, a technikai részletek és az EP felvétele Illés Nándi munkáját dicsérik. Fontos eleme a Chasing Echoesnak az, hogy minden hanghatás, effekt a helyén legyen. A visszhangok utáni hajsza kicsit elcsépelt, de jelen esetben helytálló cím a kislemeznek, amit remélhetőleg több szám, esetleg egy album is követ rövidesen, hogy még többet tudjunk meg a bolyongás természetéről.