„Amíg nem játszol hangosan, nem nagyon figyelnek fel rád” – interjú & játék a Papaver Cousins zenekarral
szeptember 10, 2018

A Papaver Cousins 2017-es első nagylemezével megalapozta jó hírnevét a magyar szakmai körökben, és nem kevés pozitív visszajelzést zsebelhettek be a határokon túlról is. Az eredetileg duóként indult zenekar második albumára nem kellett sokat várnunk, azonban májusban megjelent Bad Writing című lemezük a legkevésbé sem elsietett: a rájuk jellemző bensőséges hangvétel megmaradt, ám  nagyobb zenekarral és hangosabb dalokkal tértek vissza. Rendhagyó módon négy hónappal a megjelenés után, szeptember 14-én tartják meg nagy lemezbemutató koncertjüket az A38-on. Ennek apropóján beszélgettünk Szendrey-Nagy Olivérrel és Nagy Barnabással az elmúlt mozgalmas év eseményeiről – az interjú végén pedig egy nyereményjáték is vár rátok!

A naptár lapjai szerint itt a nyár vége, a fesztiválszezon lassan kifullad. Hogyan telt ez az időszak a zenekarnak?

Olivér: Május 4-én jelent meg az új lemezünk, onnan számítottuk idén a nyarat. Elég mozgalmasan telt, sok helyen játszottunk külföldön is, például Liverpoolban a Sound City fesztiválon, a Focus Walesen is adtunk koncertet, később a svájci Open Airt is megjártuk. És persze a magyar fesztiválok sem maradtak ki, voltunk a Művészetek Völgyén, az Utcazene fesztiválon Veszprémben… Egész nyáron az új lemezt koptattuk.

Hogyan fogadta a közönség az új anyagot?

Barnabás: Szerintem elég jól. Alapvetően hangosabb az egész, úgyhogy talán könnyebb volt elfogadni a hallgatóságnak, hogy rockzenekarként vagyunk jelen, mint azt, hogy két szomorú srác a színpadon akusztikus gitárokkal ad egy „csendesebb” koncertet.

Olivér: Valahol éppen ez volt a mögöttes koncepció, hogy hamarabb jelentettük meg a lemezt, mint ahogyan megejtjük most a lemezbemutatót, azért, hogy az itthoni fesztiválokon is meg tudjuk mutatni a zenekart, és hogy tudatosuljon az emberekben, hogy most már bővebb hangszereléssel működünk.

Az idei lemezen érezhető némi stílusváltás az előbbiekhez képest. Tudatos volt ez a lépés?

B: Bennem ez a dolog nem változott akkorát, mint amennyire hallani lehet, vagy hallani vélik az emberek. Ugyanúgy ketten csináltuk a dalokat, csak több ember nagyobbat szól.

O: Igazából az előző lemez dalaiban is benne vannak ezek az energiák, és emiatt nekünk ez tök evidens, tudtuk, hogy mi van bennük, mi mozgatja őket, viszont ezzel a hangszereléssel talán kifelé is egyértelműbbé váltak ezek a mélyebb tartalmi elemek.

Hogyan jött a zenekar kibővítésének ötlete? Reakció ez a hazai közegre, vagy inkább a kreatív kiteljesedéshez van köze ennek a mozzanatnak?

O: Mindenképpen az utóbbira voksolnánk. Ha nagyon a hazai közegre reagáltunk volna, akkor magyarul énekelnénk. Ez egy organikus dolog volt, az első lemezen is vannak már ennek kezdeményei: dobok, basszus, extra gitárok. Nem volt ez sohasem tőlünk távol, csak mostanra értünk el oda, hogy ezt meg tudjuk valósítani.

A lemezt kiadtátok vinyl formátumban is, ami nem éppen megszokott magyar berkeken belül. Miért pont ezt a formátumot választottátok?

B: Az előzőt is szerettük volna kiadni hanglemezen, viszont most forrásunk is volt a Hangfoglaló program által, szóval nem új keletű ez az elhatározás részünkről…

O: …és azért pont ezt a fizikai hanghordozót választottuk, mert ez egy tök jó tárgy, és másmilyen zenehallgatásra késztet, mint bármelyik másik platform. Nem mellesleg, ez a befogadási módozat kifejezetten nekünk kedvez szerintem.

A stream oldalak miatt megváltozott fogyasztási szokások világából a lemez visszahúz a székbe, hogy igenis hallgasd meg egyben, végig a dalokat. Ennek apropójaként még egy plusz dalt is rátettünk a hanglemezre, ami sehol máshol nem lesz elérhető, csak és kizárólag azon a kiadványon.

Másrészről pedig egy sokkal komplexebb, művészileg összetettebb formátumnak gondolom. Igazából én már a CD-nek nem is látom különösebben értelmét, ebből a szempontból. Szerintem ebben a két végletben érdemes gondolkozni: digitális platformokban és vinyl lemezekben.

Mindenesetre pont jó időben kaptátok el a hanglemezkiadást, az utóbbi évekhez képest sem hagyott alább a lelkesedés a formátum iránt. Szerintetek ez általánosságban minek tudható be?

O: Szerintem ez a zenészek részéről egy fétistárgy, mert úgy gondolják, hogy ez a hang rögzítésének csúcsa. Fogyasztói oldalról pedig talán úgy lehetne ezt megközelíteni, mint ahogyan rájössz arra, hogy jobban megéri egy jó kézműves sört venni, mint három pancsolt löttyöt.

Kicsit olyan, mintha visszatalálnánk a céhekhez – és velük együtt a céhminőséghez – ezekkel a termékekkel.

Mint említettétek, az utóbbi egy évben megjártatok jó néhány külföldi fesztivált. Mi volt a benyomásotok, hogyan tud egy magyar zenekar ma működni nemzetközi szinten?

O: Sokkal jobban tudunk külföldön lavírozgatni eddig, mint itthon, a koncertek utáni visszajelzések egyértelműen jobbak voltak. Szerintem nincs egyensúlyban ez a dolog nálunk… Kimentünk külföldre, és mindenhol szerette a közönség a zenénket, ebből egy ideig eléldegélünk, ellenben itthon javarészt a szakmán belülről kaptunk pozitív visszajelzéseket, jó pár év végi listán szerepelt az első lemezünk. Most ezen dolgozunk, hogy egy stabil magyar fanbase-t is felépítsünk. Ennek a sikeres mivolta részben a lemezbemutatón dől majd el.

Miért lehet, hogy a külföldi közönség jobban rákapott a zenétekre?

B: Ott jobban értik a szöveget…

És ennyi elég ehhez?

B: Részben. Az a baj, hogy amíg itthon nem játszol hangosan, addig nem nagyon figyelnek fel rád…

O: Folyamatosan azt kaptuk itthon a No God Can Cage My Love című dalunk kapcsán – ami kicsit kitűnt az első lemezről, úgymond „hangosabb” volt a többinél -, hogy „na, ilyet még, mert ezt hallom”. Viszont amikor kimentünk Angliába, és eljátszottuk a teljes repertoárt az akusztikus dalainkból, akkor az emberek úgy jöttek oda hozzánk, hogy „úristen, de jó a szöveg”. Persze, nem hibája egyébként a magyar embereknek, hogy nem értik egyből, ez egy jelenség, amihez vagy igazodik az ember az alkotás folyamán, vagy nem. Velünk ilyen téren az a helyzet, hogy túlnyomórészt olyan zenéket hallgatunk, amik angolul szólalnak meg, és emiatt ezen a nyelven tanultuk meg a dalszerzési hagyományokat, és ehhez idomultunk a szövegekben.

Koreában adtátok egyébként első külföldi koncerteteket, egy ottani showcase fesztivált sikerült elcsípnetek. Lesz ennek folytatása?

O: A walesi koncertünk például pontosan ennek a fellépésünknek volt köszönhető. De egyébként tök jó lenne, ha lehetne egy ázsiai turnénk, viszont egyelőre nem ez van fókuszban. Megnézzük, hogy melyik piacra lesz érdemes koncentrálnunk a későbbiekben, és ha ez megvan, akkor lehetőségeinkhez mérten nekivágunk Ázsiának egy nagyobb és átgondoltabb struktúrával a hátunk mögött.

Hogyan álltok a magyar showcase kezdeményezéssel?

O: Eddig nem játszottunk ott, viszont én két évig dolgoztam a BUSH-on. Hiánypótló dolog, sokat segít az exportképes magyar zenekaroknak. Eddig szerintem nem nagyon volt ilyen volumenű lehetőség, és szerencsére úgy látjuk, hogy ezzel élnek is a zenészek. Ehhez ellenben még idő kell: az, hogy egyéni szinten emberek rájönnek arra, hogy hogyan lehet úgy alkotni és szervezni koncerteket, hogy Európában is működőképes legyen a produkció, az még nem vonja magával azt, hogy a teljes közeg átformálódik.

Mit várhatunk tőletek a lemezbemutatón?

O: Nem láttuk értelmét előzenekarnak, inkább úgy döntöttünk, hogy adunk egy hosszabb koncertet, 1,5-2 órásat, amiben össze tudjuk foglalni, hogy eddig mik vagyunk mi, hogy legyen egy reprezentatív kép az emberek fejében arról, hogy mit is csináltunk eddig.

És mik a tervek a lemezbemutató után?

O: Első körben feldolgozzuk a lemez eddigi fogadtatását, aztán megyünk még miniturnéra külföldre. Közben reménykedünk benne, hogy nem zár be az összes klub, mire leesik az első falevél, és el tudunk jönni itthon is pár helyre klubkoncerteket adni. Hosszú távra tekintve pedig mindenképpen leülünk, és tudatosan, tervek mentén elkezdjük építeni a jövő évet, hogy mindenképpen arra tudjunk haladni, amerre szeretnénk.

  • Szeptember 14-én tehát találkozunk az a38-on a Papaver Cousins lemezbemutatóján – a koncertre páros belépőt nyerhettek, ráadásul egy Bad Writing bakelit is ütheti a tenyereteket, rögtön mondjuk, hogyan:

Ezt az interjút megosztjuk a KERET Facebook oldalán is – nincs más dolgotok, mint csütörtök este 8-ig betaggelni a poszt alá azt a barátotokat, akivel elmennétek a koncertre – cserébe mi kisorsolunk 1 db páros belépőt, illetve a srácok új lemezét, gyönyörű vinyl kiadásban!

Interjúfotók: Csercsevics Balázs