A Debreceni gyökerű Sorbonne Sexual megalakulása körülbelül 2010-re datálható vissza. Az azóta eltelt hét év alatt a zenekar megjelentetett két, viszonylag kevés visszhangot kapó LP-t, múlt hónap végén pedig megfejelte ezt egy harmadik nagylemezzel, a Kifutással.

Hét éve létező zenekar ide vagy oda, az első találkozásom a Sorbone Sexuallal olyan két hónapja történhetett, ennek katalizátora pedig a ‘Magába pörög’ című dal volt az akkoriban éppen legaktuálisabb nagylemezről. Azonnal megfogott. Jött a „miért is nem hallottam én erről eddig?” érzés, amit egészen biztosan te is ismersz, kedves olvasó. Mivel a zenekar youtube csatornáján sajnos elég kevés a megtekintés, ezért kicsit missziómmá is vált, hogy mindenfelé terjesszem, hogy mennyire király is a Sorbonne Sexual, de eddig ezt csak a szűkös baráti körben tehettem meg. Ezért is örültem nagyon, amikor lehetőséget kaptam kritikát írni a Kifutásról. Persze nem tudhattam, hogy milyen lesz az új lemez, de gondoltam, ha nem jó, max odaírom majd a kritika végére, hogy „inkább hallgassátok a Magába pörögöt„.

Viszont most már kétszer is meggondolnám, hogy azzal vagy az egész új koronggal mutassam be egy laikusnak a zenekart. Lehet, hogy az új lemezzel több szerencsével járnék, hiszen rengeteg a pozitívum.

Kezdjük is a lemez első végighallgatásánál. Lepörgött és az járt a fejemben, hogy mintha egy kicsit rövid lenne ez így. Kiderült, hogy amúgy 32 percnyi (9 számnyi) anyag ment éppen végig, mindez pedig maximum öt percnek tűnt.

Egyszerűen az van, hogy minden szám és maga a lemez is tökéletesen áramvonalasítva lett.

Minden sallang és üresjárat ki van kukázva és úgy érződik, hogy a zenekar legjava kulminálódik ezen a lemezen. Ez olyan szintekig megy, hogy szerintem még a számok közti szünetek is ki lehettek számolva, mert néha teljesen észrevehetetlenül jönnek egymás után a dalok. A számok sorrendje is elég tudatosan lett összerakva. Tematikában és hangulatban is jól követik egymást és teljesen olyan érzése van tőle az embernek, mintha egy jól megtervezett koncertélményt kapna.

Ez főleg azért hatalmas teljesítmény, mert a lemez elég eklektikus. Funky, prog-rock, metál, hiphop és folk (meg még ki tudja hány alműfaj) mind felbukkannak és mégsem esik szét a dolog. Inkább az van, hogy a zenekar magáévá teszi a műfajokat. Beviszi őket a saját kis barlangjukba és a szektájuk tagjává teszi őket.

Néha már inkább olyan érzésem támad, hogy a Sorbonne Sexual nem is egy zenekar, hanem egy platform a végtelen kreativitás kiélésére.

Értem ezt úgy, hogy hatalmas magabiztossággal kerültek bele olyan elemek a számokba, amit egy magát „komolynak” és „érettnek” tituláló zenekar simán kidobott volna. Szinte látom a lelki szemeim előtt a ‘Szeráfi’ című dal megírása közben lezajlott párbeszédet.

– „És mi lenne, ha a ‘Lagzi Lajcsi trombitája visszhangzik a liftaknában’ sor után bejönne egy trombitaszóló? :D :D”
–„LOL :DDDDDD. Csináljuk meg!”

Az ilyen és ehhez hasonló apróságoktól lesz baromi tökös a Kifutás. Ezt a szabadelvűséget követik a dalszövegek is, amelyek témái néha annyira hétköznapi helyről jönnek, hogy már-már komikusak lehetnének (mint például a magyar foci helyzetét szánó ‘Hunsoccer’, vagy a tipikus bebaszós lagzit elbeszélő ‘Megesküvő’), de annyira ötletesen vannak megírva és annyira hitelesen vannak közölve, hogy mégse azok. A szövegek szerintem megérdemelnének egy külön tumblr oldalt, ahol csicsás gif-eket csinálnának egy-egy kiragadott sorból.

Persze ezek a dalszövegek kifejezetten csak egy rétegnek fognak bejönni, azok pedig, akik már a ‘magyaralter’, vagy a ‘harmincipszilon’ szavak  hallatától is képesek az orrukon keresztül okádni, kerüljék el az egészet jó messziről. Főleg, hogy az előbb említett zenekar Beck Zolija is közreműködött a ‘Kettőthármat‘ című nótában. Mondjuk szerintem ez a közreműködés a végeredményt tekintve nem volt túl indokolt, mert Zoli jelenléte nem ad hozzá túl sokat a dalhoz. Valahogy okosabban is bele lehetett volna őt írni. De legalább nem is vesz el belőle semmit.

Ettől függetlenül a dalok mind remekül vannak megírva és a sok ötletes megoldás ellenére se hatnak művészkedőnek. Inkább teljesen fülbemászó és bulizható zenék lettek ezek, amik egy koncerten is kiválóan fognak működni.

Mindent összevetve, ha teheted, hallgasd meg a Kifutást, mert ritkán készül idehaza ennyire összeszedett és konzisztensen jó album. Remélem, hogy ez a lemez sok ajtót fog kinyitni a zenekar számára, és lehetőségünk lesz még sokat hallani felőlük.