Mint kislányok egy Beatles koncerten

Cikk

szeptember 30, 2013

Bojtor Edina

215

A KERET lassan 10 éve az ország meghatározó független lokálzenei platformja. Nem fogadunk el semmilyen formában állami támogatást. A szerkesztői munkába, a szelekcióba és a véleményünkbe nem szól bele se kiadó, se hirdető, se más külső fél. Ahhoz, hogy a jövőben is stabilan tudjunk működni és tovább tudjunk fejlődni, óriási szükségünk van a közösségünk segítségére. Kérünk, amennyiben van rá lehetőséged, támogasd a munkánkat egyszeri, vagy rendszeres adománnyal! Köszönjük!

Kivel ne fordult volna még elő, hogy miután nagy nehezen levonszolja magát egy 1, maximum 2 órás eszmefuttatásra valakivel majd valami úton-módon még féltucat emberrel találkozván sikerül „véletlenül” találnia egy említésre méltó koncertet? Az előzményeket tekintve tehát valahogy így kerültem a Shonen Knife budapesti koncertjére aznap este.

A zenekarról annyit mindenekelőtt érdemes tudni, hogy több évtizedes fennállásuk óta most először jártak Budapesten – mindennek ellenére nem egyszer turnézták már körbe Európát. Olyan zenekarok dolgozták fel számaikat, mint a Sonic Youth vagy a Babes In Toyland és ők voltak a Nirvana előzenekara a 1992-es Nevermind turné alkalmával. Elkészítettek egy nem utolsó Ramones tribute albumot és nem mellékesen még a Pindúr Pandúrok betétdal is az ő nevükhöz köthető. (Buttercup)

A nem kifejezetten stílusos késésemet követően került sor életem talán legmeglepőbb koncertélményére. Egy időben sikerült visszarepülnöm egy 70-es évek beli csupa lány punkzenekar koncertjére és egy Japán játékboltba egyaránt. Az egész show egy kissé gúnyosra, de mindenekelőtt elragadóra sikeredett, tekintve, hogy aranyos poppos alapokkal rendelkező dalokat hallgattam a punk minden eszközével kombinálva. Amivel a legkevésbé sincs semmi baj. Ez nyilvánvalóan hozzájárult zenekar tagadhatatlan vonzerejéhez. Még mielőtt majd hogy nem belekezdtem azon tény részletezésébe, hogy miért is véltem felfedezni a koncert ideje alatt a levegőben terjengő édeskés – minden bizonnyal rózsaszín – sütemény illatát had jegyezzem meg, hogy minden cukiság ellenére komoly zenészekkel állhattunk szemben. Ezt pedig nem kizárólag a ‘Rockaway Beach’ elhangzása mondatja ki velem. A zenekar sokakat meghazudtolóan kombinálta sajátos kislányos ártatlanságát a punk zenekarok minden létező zsenialitásával.

Néha napján eljön az a pillanat, amikor egy rövid időre őszinte tétlenséggel tölt el egy produkció, amely elém tárul. Mit is kéne kezdenem vele, egyáltalán tetszik-e amit látok? Önmagamat ismerve, ha eljön ez a pillanat, vagy felmerül bennem az ilyenkor megjelenő kérdések egyike, hamar rá kell jönnöm, hogy sikerült valami igazán nem mindennapit találnom. Határozottan valami ilyesmit éreztem amint beléptem a Dürer Kert meglehetősen zsúfolt kistermébe aznap este, de minden addig felmerült kételyem a harmadik számra teljességgel szertefoszlott. Eleinte leginkább mókás volt a látvány, már-már bohókás talán – a színpadiaskodás számomra is helyenként eltúlzottra sikerült – mely nem aratott osztatlan sikert ismerőseim meghökkent körében sem. Ám szemmel láthatóan a közönség többségének végtelenül tetszett a rövidnek semmiképp sem mondható show, még a kissé eltúlzott „metál villa” mutogatást is egyöntetű taps övezte. Minden negatívum ellenére mi is leginkább egy csoport 9 éves kislányhoz hasonlíthattunk egy Beatles koncerten éppen, úgy ahogy Kurt Cobain érezte magát, amikor először látta a japán triót élőben játszani annak idején.

PLAYLISTEK