Aki olvassa a KERET-et már sokszor hallhatott a Middlemist Red-ről, hiszen nálunk interjúztak először még az első EP-jük kapcsán, aztán pedig egy Session-t is készítettünk velük. Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán, az Index is rátalált a zenekarra, a fiúk pedig bezsebelték a Szám 2013 és a Deezer díját is, de ami még fontosabb: az emberek egyre jobban megismerték és megszerették őket, így várva várt nagylemezük minden bizonnyal nyitott fülekre talál. A lemez főpróbáján a bemutatókoncerten lévő telt ház  ígéretes jövőképet fest mind a zenekarnak, mind az élőzene lelkes aktivistáinak. Valami elkezdődött?

A zenekaron belül semmi nem kezdődött el, ők csak gyönyörűen folytatják azt amihez értenek. Talán a zenei életben lépünk előrébb? Remélhetőleg, de ezt Szasza barátom vendégcikkében gyönyörűen kifejtette. Véleményét osztom, képletesen is!

Szóval nem arról van szó, mint ahogy azt máshol főcímként lehetett olvasni, hogy a gyerekek felnőttek. Nem fél év alatt nősz fel, pláne nem ha már felnőtt vagy. Ez a banda már egy évvel ezelőtt is elkápráztatta a hallgatóságot (igazi pszichedelik képzavar), ám abban van igazság, hogy nagyot léptek ezzel előre. Az első lemez minden zenekar életében meghatározó, kivéve talán a Hupikék Törpikéket (Itt kell szót ejteni arról a nem elhanyagolható információról, hogy a cikk szerzőjének falán van egy Hupikék Törpikék platinalemez, amelyet még az előző munkahelyéről, egy lomtalanítás során szerzett. – A szerk.), s ezt a mérföldkövet a Middlemist Red elegánsan teljesítette. Már alig várom a következőt!

Egy kicsit kettős érzésem van. Ha szittya magyar lelkemből vizsgálom a dolgokat, akkor büszke vagyok, hogy itt ez a zenekar kis hazánkban. Egy év alatt berobbantak a köztudatba, és nem véletlenül, hiszen nagyon jók. A másik oldalról sajnálom őket, mert ez a lemez a világpiacon is megállná a helyét, és mint tudjuk zenei téren a Kárpátmedence az egyik legmélyebb búvároktatásra is alkalmas mélyvízi lubickoló. Omega óta itt senki nem volt sikeres nyugaton, pedig akkor még javában kommunizmus volt…

Na de milyen is az album?

Az első szám egy rövidke kis intro, mely húzos riffjeivel gyönyörűen felvázolja, mire is számíthatunk az elkövetkezendő 38 percben.  A felvezetés után bele is csapunk a lecsóba. A ‘Multicoloured Drive‘ az album egyik leghangulatosabb száma. A koncertre járók nagy részének ismerős lesz a nóta, hiszen régóta játsszák már Somáék, és ez nem az a dal amit elfelejt az ember. Személy szerint az első hangnál már megörültem: végre hallgathatom orrba szájba! Az album harmadik állomása a ‘Alas’ névre hallgat, melyben nekem kicsit sokszor ismétlődik a gitártéma, de 2:30-nál bevadulnak a dolgok és egy patent outro-val meggyőzve, elégedetten térek át a ‘Sundowner’-re, melynek első 30mp-ében a következő szavak jutottak eszembe:

pánik, klausztrofóbia, halál, menekülés, vérszomjas idegenek.

A gitár és az ének bejövetelével még zavarosabb lett a szituáció. Aztán 1:30-nál elhittem, hogy van még remény és egy csodafegyver, amivel kinyírhatjuk az alieneket, persze csak nagy áldozatok árán. Ez a szám simán lehetne valami akció/sci-fi/thriller soundtrack.
Az ‘Overseas’ nem az a sláger dal ami mindenki kedvence lesz. Kicsit lassabb, hosszabb, elszállós, bólogatós, mely aláfestőzenének kiváló, de ide a rozsdás bökőt, hogy ehhez nem készül klip! Ezt a zenekar is érezhette, mert a következő számnak bedobtak egy igazi káosznótát. A ‘Black Lips’ nyilvánvalóan arról a zenekarról kapta a nevét, mellyel együtt játszottak az Akváriumban egy alkalommal. Akkor játszották ezt a dalt először, az érdekessége pedig, hogy mindenki más hangszeren játszik, mint alapvetően. A zúzda után egy Beatles-pop-sláger szerű költeményt hallhatunk még a kezdetekből.

A ‘Single Switcheroo’-t gondolom senkinek sem kell bemutatnom. A zenekar eddigi legjobban befutott slágere. Nekem a korábbi EP-ről nem ez volt a kedvencem, és meg is lepődtem, hogy a nagylemezre csak ez került fel. Hol vagy ‘ASI’??
A ‘Winter Enclose Me’ nagyon el lett találva. Különösen tetszik a basszusgitár játéka, gyönyörű lüktetést ad az egésznek és válik rendkívülivé. Végül az album zárószáma az ‘Aanimal’ következik, melynek az elejét hallgatva arra gondoltam: anyád de király ez a gitártéma! Olyan érzést kelt ez a szám mintha a sivatag közepén gyalogolnál de totál leszarós, hisz te vagy az isten! Tökéletes lezárása egy nem mindennapi albumnak!

Összefoglalva ezt a lemezt mindenkinek meg kell hallgatni! Sokan lesznek akiknek nem fog tetszeni, egyszerűen azért, mert nem tudnak azonosulni ezzel a stílussal, nem kapja el őket a flow, de ettól függetlenül ismerni kell! Én speciel kötelezővé tenném mint az Egri Csillagokat!