Middle-Motherfucka’-mist Red

Cikk

november 14, 2014

Madácsi Dávid

190

Aki olvassa a KERET-et már sokszor hallhatott a Middlemist Red-ről, hiszen nálunk interjúztak először még az első EP-jük kapcsán, aztán pedig egy Session-t is készítettünk velük. Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán, az Index is rátalált a zenekarra, a fiúk pedig bezsebelték a Szám 2013 és a Deezer díját is, de ami még fontosabb: az emberek egyre jobban megismerték és megszerették őket, így várva várt nagylemezük minden bizonnyal nyitott fülekre talál. A lemez főpróbáján a bemutatókoncerten lévő telt ház  ígéretes jövőképet fest mind a zenekarnak, mind az élőzene lelkes aktivistáinak. Valami elkezdődött?

A zenekaron belül semmi nem kezdődött el, ők csak gyönyörűen folytatják azt amihez értenek. Talán a zenei életben lépünk előrébb? Remélhetőleg, de ezt Szasza barátom vendégcikkében gyönyörűen kifejtette. Véleményét osztom, képletesen is!

Szóval nem arról van szó, mint ahogy azt máshol főcímként lehetett olvasni, hogy a gyerekek felnőttek. Nem fél év alatt nősz fel, pláne nem ha már felnőtt vagy. Ez a banda már egy évvel ezelőtt is elkápráztatta a hallgatóságot (igazi pszichedelik képzavar), ám abban van igazság, hogy nagyot léptek ezzel előre. Az első lemez minden zenekar életében meghatározó, kivéve talán a Hupikék Törpikéket (Itt kell szót ejteni arról a nem elhanyagolható információról, hogy a cikk szerzőjének falán van egy Hupikék Törpikék platinalemez, amelyet még az előző munkahelyéről, egy lomtalanítás során szerzett. – A szerk.), s ezt a mérföldkövet a Middlemist Red elegánsan teljesítette. Már alig várom a következőt!

Egy kicsit kettős érzésem van. Ha szittya magyar lelkemből vizsgálom a dolgokat, akkor büszke vagyok, hogy itt ez a zenekar kis hazánkban. Egy év alatt berobbantak a köztudatba, és nem véletlenül, hiszen nagyon jók. A másik oldalról sajnálom őket, mert ez a lemez a világpiacon is megállná a helyét, és mint tudjuk zenei téren a Kárpátmedence az egyik legmélyebb búvároktatásra is alkalmas mélyvízi lubickoló. Omega óta itt senki nem volt sikeres nyugaton, pedig akkor még javában kommunizmus volt…

15581014827_49dc26ae58_b

Na de milyen is az album?

Az első szám egy rövidke kis intro, mely húzos riffjeivel gyönyörűen felvázolja, mire is számíthatunk az elkövetkezendő 38 percben.  A felvezetés után bele is csapunk a lecsóba. A ‘Multicoloured Drive‘ az album egyik leghangulatosabb száma. A koncertre járók nagy részének ismerős lesz a nóta, hiszen régóta játsszák már Somáék, és ez nem az a dal amit elfelejt az ember. Személy szerint az első hangnál már megörültem: végre hallgathatom orrba szájba! Az album harmadik állomása a ‘Alas’ névre hallgat, melyben nekem kicsit sokszor ismétlődik a gitártéma, de 2:30-nál bevadulnak a dolgok és egy patent outro-val meggyőzve, elégedetten térek át a ‘Sundowner’-re, melynek első 30mp-ében a következő szavak jutottak eszembe:

pánik, klausztrofóbia, halál, menekülés, vérszomjas idegenek.

A gitár és az ének bejövetelével még zavarosabb lett a szituáció. Aztán 1:30-nál elhittem, hogy van még remény és egy csodafegyver, amivel kinyírhatjuk az alieneket, persze csak nagy áldozatok árán. Ez a szám simán lehetne valami akció/sci-fi/thriller soundtrack.
Az ‘Overseas’ nem az a sláger dal ami mindenki kedvence lesz. Kicsit lassabb, hosszabb, elszállós, bólogatós, mely aláfestőzenének kiváló, de ide a rozsdás bökőt, hogy ehhez nem készül klip! Ezt a zenekar is érezhette, mert a következő számnak bedobtak egy igazi káosznótát. A ‘Black Lips’ nyilvánvalóan arról a zenekarról kapta a nevét, mellyel együtt játszottak az Akváriumban egy alkalommal. Akkor játszották ezt a dalt először, az érdekessége pedig, hogy mindenki más hangszeren játszik, mint alapvetően. A zúzda után egy Beatles-pop-sláger szerű költeményt hallhatunk még a kezdetekből.

15742528436_8c24182c30_b

A ‘Single Switcheroo’-t gondolom senkinek sem kell bemutatnom. A zenekar eddigi legjobban befutott slágere. Nekem a korábbi EP-ről nem ez volt a kedvencem, és meg is lepődtem, hogy a nagylemezre csak ez került fel. Hol vagy ‘ASI’??
A ‘Winter Enclose Me’ nagyon el lett találva. Különösen tetszik a basszusgitár játéka, gyönyörű lüktetést ad az egésznek és válik rendkívülivé. Végül az album zárószáma az ‘Aanimal’ következik, melynek az elejét hallgatva arra gondoltam: anyád de király ez a gitártéma! Olyan érzést kelt ez a szám mintha a sivatag közepén gyalogolnál de totál leszarós, hisz te vagy az isten! Tökéletes lezárása egy nem mindennapi albumnak!

Összefoglalva ezt a lemezt mindenkinek meg kell hallgatni! Sokan lesznek akiknek nem fog tetszeni, egyszerűen azért, mert nem tudnak azonosulni ezzel a stílussal, nem kapja el őket a flow, de ettól függetlenül ismerni kell! Én speciel kötelezővé tenném mint az Egri Csillagokat!