“Más-más helyen merítünk vizet, de ugyanabból az óceánból” – interjú a 10 éves Meszecsinkával

Interjú

január 17, 2020

Hepp Ildikó

552

A KERET lassan 10 éve az ország meghatározó független lokálzenei platformja. Nem fogadunk el semmilyen formában állami támogatást. A szerkesztői munkába, a szelekcióba és a véleményünkbe nem szól bele se kiadó, se hirdető, se más külső fél. Ahhoz, hogy a jövőben is stabilan tudjunk működni és tovább tudjunk fejlődni, óriási szükségünk van a közösségünk segítségére. Kérünk, amennyiben van rá lehetőséged, támogasd a munkánkat egyszeri, vagy rendszeres adománnyal! Köszönjük!

Meszecsinka 2019- ben ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját. A zenekar sok-sok külföldi turnét, díjat és nemzetközi sikert tudhat magáénak. Oláh Annamari és Biljárszki Emil meséltek a KERET-nek misztikus transzról, oroszországi turnéról, sikerről, válságról, büszkeségeikről. Belekóstoltunk együtt kicsit az eltelt 10 év élményeibe.

Nem könnyű ennyi időt egyben átlátni, de arra lennék kíváncsi, hogy vajon ki tudtok rajzolni egy egyértelmű és tudatos zenekari ívet a tíz év során? 

Annamari: Ha nem is tudatos, de egyértelmű íve van. Ahogy mi értünk, változtunk, fejlődtünk, úgy a zenénk is. Kezdetben sokkal lágyabb volt a hangzás, de az idő előrehaladtával egyre mélyebb, és olykor durvább lett.

Olyan, mint az az ember, akit sokat tesz próbára az élet, egy idő után nem tud ugyanolyan naivan hozzáállni a dolgokhoz.

Ketten kezdtétek a Meszecsinkát duó produkcióként, idővel pedig csatlakoztak új zenekari tagok. Az ő érkezésük milyen változásokat hozott?

Annamari: Amennyit hozott, annyit el is vett. Hangzásban nagyon sokat hozzátett, kinyílt a zene, teljesebb, masszívabb. Több lehetőség van így a zenei megoldásokra, hangszerelésre, és egy jó társaságban vagyunk, sok közös élménnyel. Viszont az intimitás olyankor eltűnik, mármint az a fajta intimitás, amit Emillel képezünk egy-egy duó koncerten (mai napi aktív a duó). A teljes felállásban mi is zenekar társak vagyunk egymásnak, nehéz az egyensúlyt megtartani.

Emil: Több tagcsere is volt a zenekarban, főleg az elején, mindenki mást hozott, mi pedig nyitottak vagyunk mások energiájára. Ez néha káoszt okozott, így meg kellett tanulnunk nemet is mondani. Összességében a zene gazdagodott és hálásak vagyunk azoknak is, akik már nincsenek velünk.

Változott-e a zenekar elképzelése az alkotásról, a zenéről és a fellépésről az idők során, és ha igen, akkor milyen irányba?

Annamari: Minket a zene hozott össze, s a Meszecsinka a mi gyerekünk. Ahogy a gyerekek is egyre önállóbbak és sikeresebbek lesznek, úgy a Meszecsinka is. Kezdetben több volt a bizonytalanság, az önfeledt lét, a játszadozás, aztán kezdett felnőni a zenekar, és ezáltal mi is.

Emil: Emlékszem, hogy az első fellépéseink 2009-ben sokszor félig improvizációk voltak.A régi R33 jó terepet adott ehhez, volt, hogy más zenészek beszálltak. Egyszer a Könyvtár Klubban játszottunk, nagyon kevés ember előtt és mivel nem volt tétje a dolognak, a koncert átfolyt próbába és azt hiszem akkor alakult ki a ‘Távol’ hangszerelése.

Mi az amiben a legtöbbet fejlődött a zenekar a sok-sok év során?  

Annamari: A siker és a válság mindig egymást követik, legalább is nálam, inkább beszélek most csak a saját nevemben. Én olyanokat is megélek válságnak, amit a fiúk nem. Minden évben abba akarom hagyni, persze nem tudnám, ez csak amolyan díváskodás. Már a kezdeti időszakban volt egy-két meredek élmény, amit nagyon nehezen éltem meg, és nehezen élt túl a zenekar, de most így visszagondolva, kellettek ezek a tapasztalások, hiszen nagyon megerősödtünk.

Emil: Az anyagi világ a dialektika törvényei szerint működik, a szellemi a metafizika törvényei szerint. A gyakorlatban megtanultuk, hogy szar cuccokon nehéz jó zenét csinálni, profibbak lettünk zeneileg. A másik oldalon pedig csak annyi változik, hogy más-más helyeken merítünk vizet, de ugyanabból az óceánból.

Mire vagytok a legbüszkébbek a 10 éves fennállásotok alatt?

Annamari: Arra, hogy menedzsment nélkül, kitartóan, sok elbizonytalanítási próbálkozás ellenére olyan eredményeket értünk el, amit még magam is alig hiszek el. Például, lett egy német kiadónk, mert megtetszett neki a zenénk. Hogy a World Music Charts Europe-on, ami a legfontosabb európai világzenei toplista, a hetedik helyre került a tavalyi albumunk, sok ezer jelentkező közül. Hogy az egész világon vannak rajongóink, és játsszák a rádiók a számainkat. (A külföldi rádiók…- Emil) Hogy előfordul, hogy külföldön magyarul éneklik velem a dalokat, hogy valaki a mi számainkat hallgatva gyakorolja a magyart. A rengeteg pozitív kritikára és visszajelzésre, és hogy nagy nevekhez hasonlítanak olykor-olykor minket. És hogy nem lehet minket besorolni zeneileg, bár pont ebből fakadnak sokszor problémák, de erre akkor is nagyon büszke vagyok.

Ja, és például arra is, hogy mikor kiderül, hogy a zenék nagy részét én szerzem, akkor megdöbbennek, nehéz elképzelniük egy fiatal lányról, ezt bírom.

Idén az új lemez mellett egy videóklippetek is megjelent, ‘Nem hagyom!’ címmel, melyben misztikus Zaart táncolsz. Mesélnél ennek az ötletéről?

Annamari: Imádok táncolni, és mindig is szerettem volna valami vadabb videóklipet csinálni. Az igazi zaar szertartás arról szól, hogy megszabadítják a szenvedéstől az embert, azáltal, hogy transzba ejtik. Ezt a transzba esést jelenítik meg táncolva általában hastáncosok, és egy ilyen táncot láttam épp, amikor otthon hallgattuk a friss lemezt, és pont a ‘Nem hagyom’ szólt. Akkor tudtam, hogy kész, megvan a klip, el fogom táncolni a zaart. Kemény volt, mert hat órán át táncoltam, persze kisebb-nagyobb szünetekkel. Minden jelenetet többször fel kellett venni, a végén nem tudtam felállni, csak feküdtem a földön, miközben a többiek pakoltak. Egész végig fájt a fejem, de a végére kiráztam magamból, és miután sikerült felállnom, egy kis idő múlva elképesztő módon felerősödtem, és tele lettem energiával.

Legutóbb az Ibériai-félszigeten turnéztatok, ezek a koncertek miben mások, mint egy balkáni turné például?

Annamari: Hozzám közelebb áll a balkáni életérzés, ezért mélyebbre le tudok menni egy-egy olyan koncerten. Ha a két útra gondolok, számomra két kép jön elő: egy napfényes, vidámabb, és egy nyers, de mélyebb világ. Egyik sem jobb vagy rosszabb, ez alkat kérdése, hozzám egyértelműen a nyers világ áll közelebb.

Mi volt a legérdekesebb helyszín, ahova valaha eljutottatok a Meszecsinkával?

Annamari: Tavalyelőtt voltunk az Ural hegységben, egy orosz fesztiválon, nagyon misztikus volt. De ami egy-egy ilyen út során nagyon izgalmas, azok a szállások. Az 5 csillagos szállodától a sátorig minden volt már. Fűtetlen lakások télen, félig megépített, romos házak, idegen kutyával alvás, olyan fesztivál, ahol nincs folyóvíz, így fürdési lehetőség sem, olyan szálloda, ami az óceánra néz. Ezek nagyon megmaradnak, illetve az emberek, akikkel kapcsolódunk.

Van olyan helyetek Magyarországon, ahol a legjobban szerettek koncertezni?

Emil: Fesztiválok közül a Zengető ugrik be, a Fekete Zaj és a Gyüttment – azokban még megvan a hangulat, amitől fesztivál egy rendezvény.

Melyik a kedvenc momentumotok ebből a jubileumi az évből?

Emil: …amikor 20 óra vezetés után megérkeztünk Kurtovo Konaréba, egy kis bolgár faluba ljutenica (ajvár) fesztiválra és ott rakijával vártak a bolgár barátaim, a helyi nénik pedig kínálták a finom házi készítményeiket. Vagy amikor a mindent látott Amszterdamban sikerült beindítanunk a nem ránk érkezett tömeget, a koncert után pedig a Massive Attackhoz hasonlítottak minket.

Annamari: Eszembe jutott még egy dolog: két grúz zenekar is feldolgozott egy Meszecsinka számot, nagyon menő lett, teljesen odavoltunk.

Szerintetek hogyan lehetne segíteni a fiatal kezdő zenészek kibontakozását?

Annamari: A kezdő zenekarokat is fontos támogatni, de azt látom, hogy a már meglévő zenekarok, akik régóta nyomják, sem kapnak elegendő segítséget. Aránytalan a segítségnyújtás, és ma már fontosabb az üzlet, a marketing, mint maga a zene. A bejáratott, sok embert hozó biztosra mennek a szervezők, vagy az olyan frissen megalakult bandákra, akik az aktuális divatot elégítik ki, de hát ez ilyen. Nincs annyi közönség, hogy mindenkinek jó legyen. Oszlanak fel, küszködnek, elmennek külföldre a zenekarok, a művész emberből üzletemberré is kell válni, brandek alakulnak, ez nem jó irány, de ez van ma. Nem elég, ha csinálsz egy albumot, amiben benne van minden.

Emil: Mi úgy segítjük a kezdő zenészeket, hogy példát mutatunk. Sokan jönnek hozzánk azzal, hogy reményt kapnak tőlünk, erőt a folytatáshoz, a saját útjuk követéséhez.

Íme egy kis galéria a zenekar 10 évének utazásaiból:

Árkos, Székelyföld, ahova jó visszajárni

Bulgária, Plovdiv – európai kulturális főváros, VJ Bimaximmal és barátokkal, a fekvő hős a bolgár szervezőnk, Flórián

Az óceán. Melyik is?

Balchik, Bulgária, előttünk a véletlenül épp arra futó Papp Béla

Első zenekari látogatásunk Franciaországba… Egyből egy ilyenbe belebotlani…

Gérardmer. Francia klubhoz illő backstage

Már megint valami óceán. Galícia?