Meghalt a Angelo Badalamenti, a Twin Peaks és a Kék Bársony zeneszerzője
december 13, 2022

85 éves korában elhunyt Angelo Badalamenti az egyik leghíresebb kortárs zeneszerző, aki többek között a ‘Twin Peaks’, a ‘Mulholland Drive‘ és a ‘Kék Bársony’ zenéjét írta. Halálának pontos okát egyelőre nem közölték.

Badalamenti brooklyni olasz családban született. Korán beleszeretett a zenébe, 8 évesen kezdett el zongorázni, végül pedig megtanult kürtön is játszani. 1958-ban szerzett alapdiplomát a Manhattan School of Music-on, majd a következő évben mesterdiplomát is az intézményben, írja róla a Pitchfork.

Angelo Badalamenti (IMDB)

Híres társa a rendező David Lynch volt: Badalamentihez fűződnek olyan Lynch-filmek zenéi, mint a ‘Twin Peaks’, a ‘Tűzz jöjj velem‘, a ‘Veszett Világ‘, a ‘Mulholland Drive‘ és a ‘Kék Bársony’. Ezeken kívül a popzenében is otthonosan mozgott: dolgozott együtt a Pet Shop Boys-szal és David Bowie-val is, de Tim Boothnak és Marianne Faithfullnak is írt dalokat. Emellett ő szerezte a zenéjét olyan filmeknek is, mint a ‘Rémálom az Elm utcában 3‘ vagy a ‘Búcsukoncert‘. 1991-ben Grammy-díjat nyert, Golden Globe-ra pedig kétszer jelölték.

(via)