Múlt héten jelent meg az Ébredés, aZorka új dala, amelyhez most egy egyedi világú klip is érkezett, amit nálunk nézhettek meg először. Az Ébredés aZorka első megjelenése a Játékmadár című albuma óta, így magába sűríti az azóta eltelt időszak magasságait és mélységeit. A videót a főként táncszínházi közegben mozgó Szombathy András készítette, amely nosztalgikus képi világával, elmékképszerűségével kiemeli a dal üzenetét.
“Sűrű időszak volt: értek kudarcok is az album kiadása után, aminek következtében repültem mélyeket tavaly óta. Voltak olyan elképzeléseim, amelyeket végül nem tudtam megvalósítani, és meg kellett tanulnom elengedni azokat. De úgy alakult, hogy megtaláltam önmagamat az elengedés közben, és sikerült megélnem egy újfajta békét” – mesél a dal születéséről Lackfi Dorottya, azaz aZorka.
Dorottya ebből a békéből és elengedésből merítkezve jött rá arra, hogy mekkora érték van abban, ha konkrét élményeit, megéléseit rögzíti, őrzi meg a dalaiban. Az Ébredést így egy a Dunakanyarban eltöltött, katartikus nap inspirálta, amikor újra mélyebben tudott a természethez, és ezen keresztül önmagához is kapcsolódni.
Szombathy András fotós-videós is ezt a természetközeliséget és kapcsolódást igyekezett megfogni a felvételeivel. Így beszélt az alkotói folyamatról: “Meg nem történt emlékek nosztalgiájához kerestem képeket. Azt az érzéskupacot szerettem volna megjeleníteni, ami tavasz elején, nyárra várva megjelenik az emberben. Régi, általam átalakított objektívekkel is felszerelkezve, türelmesen kutattam Dorottyával ezek után a képek után.”
Bár Szombathy korábban is dolgozott már aZorkával, ugyanis többek között a Vízözön és az Estimese című dalainak videóját is ő készítette, most a korábbiaktól nagyon eltérő, intuitívabb látványvilágot kerestek, így a végeredmény is művészibb, és ezzel sokkal intimebb atmoszférát eredményez. “Azért is kerestem meg Andrást újra, mert rájöttem, hogy a hagyományos videoklipek helyett szívesebben dolgoznék együtt vele úgy, hogy az ő művészi meglátása legyen a középpontban. Nagyon izgalmasnak találom azt a folyamatot, amikor kétféle művészeti ág találkozik: korábban volt már élő vetítés a koncerten analóg technikákkal, illetve a grafikusokkal is mindig ilyen módon kooperáltam” – árulta el nekünk Dorottya.
Az Ébredés egyébként végleges formáját az év elején megrendezett Hangadó nevű inkubátorprogramban kapta meg, ugyanis a szám producere Nyitrai Péter, azaz NYPE volt, aki szintén részt vett az alkotói programban. A felvételben emellett közreműködtek aZorka állandó zenészei, Perger Péter és Berek Dániel, valamint Kasó Máté is, akit a Fiúk zenekarból ismerhetünk.