A mai stílusfúziók és hangzáskísérletek korában időről időre megérik mind a zenészek, mind a közönség részéről az igény arra, hogy visszanyúljunk egy-egy ikonikus zenei korszakba, felelevenítve a vegytiszta vonalakat, melyeknek darabjai mindenféle túlbonyolítás és szétfolyó effektezés nélkül, önmaguktól fogva jól működnek. A Carson Comából ismert Jónás Attila szólóprojektjének éppen ez a visszatekintés a kulcsa: Mediterranean Nightland című kislemezében visszatükröződik a ’60-as évek hangszeres zenéje, megfűszerezve némi fülledt hangulattal és mediterrán életérzéssel.

Az ötdalos EP kivételesen pontos hangulati dokumentációja a melankolikus-romantikus nyáresteknek, ugyanakkor minden dal más-más impressziót libbent fel, a lehető legelemibb módon, szövegek nélkül.

Ritkán találkozhatunk manapság ilyen jól körvonalazódó és markáns légkört teremtő zenével, ami kizárólag instrumentális megszólalásra épít. Ez a vonulat világszinten az 1960-as években (és a ’70-es évek elején) élte fénykorát, ám nem csak ezzel sikerült gondolatban visszalapozni a naptárat fél évszázaddal: egész hangzásában hordoz egy erős vintage ízt, aminek nyitja nem csupán a megszólaló hangszerekben és erősítőkben keresendő, hanem magában a zenész attitűdjében, abban, ahogyan otthonosan mozog a visszaidézett világban, és ez áthallatszik a felvételeken is.

A hanganyag rögzítése – egyetlen dal kivételével – Attila otthonában történt és az utómunkát is ő végezte, ami egyáltalán nem vált hátrányára az összhangzásnak, jól egybeáll a lemez, elejétől a végéig. A feljátszásban közreműködött még egy másik Carson Coma tag, Kun Bálint is, aki néhány ponton a basszusért és egyéb ritmushangszerekért felelt.

A kislemezt indító Guayanilla route az akusztikus ritmusgitár és a tiszta, jazz-hangzásba burkolt futamok összjátéka, megalapozza az utána álló szerzeményeket.

A második dal a Shore címet viseli, ez az egyetlen track, aminek felvétele nem Attila szobájában folyt. A lemez kiemelkedő darabja, atmoszféráját tekintve nagyjából olyan, mintha Marc Ribot szerezte volna a zenét a Ponyvaregény heroinforralós jelenetéhez.

Hangulatban a Marie kicsit fülledtebb vizekre evez, amiből aztán a Nocturnal Arc rázza fel a hallgatót. Ezen dalokban még jobban kiérezhetőek a mediterrán motívumokba ágyazott képek – erőteljes körvonalazódásuk a stílus sajátja, amit sikerült megragadni a gitárjátékkal. Végszóul a Kiss and Run áll: kiszámíthatatlan dallamvezetése egyszer csak némaságba torkollik, ami után nehéz megállni, hogy ne kattintsunk reflexszerűen a replay gombra.

Mert bizony, a Mediterranean Nightland kifejezetten újrahallgatható, sőt! Nem szokványos dolog, hogy egy teljesen instrumentális, saját kiadásban megjelenő debütáló kislemeznél az időtartamra essen „panasz”, de a tíz és fél perc leteltével akaratlanul is a folytatást kereshetjük. Ami remélhetőleg nem marad el, hiszen a Mediterranean Nightland által elénk tárt világban még van bőven felfedezni való – ezért is olyan nehéz kiszakadni belőle.

• Hogy mikor hallhatjuk élőben is, azt egyelőre rejtély övezi, ám ami biztos, az az, hogy Attila „anyazenekarával”, a Carson Comával november 8-án találkozunk az idei Kikeltető harmadik körében!

Fotók: PFamily record