Második kislemezét premierezi a Selah Vie nyáron megjelenő, új stúdióalbumáról
május 10, 2024

Két hónapja sincs, hogy bemutattuk a Ne oly hevenyén című dalt a banda második nagylemezéről, máris itt a következő single, az Utolsó tánc.

A leginkább valcerre emlékeztető – és minden bizonnyal annak az ütemeire épülő – zeneszám magasztosan megkomponált dallamvilágával repíti a Disney filmekből ismert báltermek fényes padlózata fölé az embert, oda, ahol léteznek csodák és ahol a reménytelennek tűnő szerelem is viszonzásra találhat egyszer. A tánc lendületéhez, egyenletes szárnyalásához simul hozzá a lírai refrén, amit kezdetben férfikórus, azaz az együttes többi tagja szólaltat meg, később viszont csak a vezető énekhang visz tovább – megteremtve ezzel a mardosó hiány okozta fájdalom egyre fokozódó érzését.

Az utolsó tánc képe a múló szerelem allegóriájaként jelenik meg – a víz és a vízpart díszletei közé illesztve, amelyet a fodrozódó hullámokra emlékeztető zongoraszólamok tesznek még plasztikusabbá. A dal szépen megalkotott szóképekkel operál, a hangutánzó és hangulatfestő kifejezések pedig a korábban említett meseszerűséget mélyítik el, miközben a cseppet sem vidám szerelmes történet megelevenedik a szemünk előtt.

A lead vokalista szerepét ezúttal Petrőcz Jonatán vállalta magára, ami jó döntésnek bizonyult, orgánumával ugyanis hitelesen festi meg azt a hangulatot, amelynek elérésére a szöveggel és a hangszereléssel törekedett az együttes.

A lemezborító magabiztosan hozza a Selah Vie hetvenes évek megsárgult fényképeire hajazó arculatát, viszont az Utolsó tánc egy régebben elsüllyedt világra nyitja rá a szalonajtót, mintsem a diósgyőri rockfesztivál ámulatba ejtett közönsége, így a Fortepan kollázs kevéssé passzol a századfordulós pompa és a báltermi keringők haláltáncba fulladó atmoszférájához.

  • Ha élőben is megnéznéd a zenekart, akkor 25-én a Káptalan Kert ingyenes barátkozós napján megteheted, link erre.