A Marble Mist pörgős albumbeharangozója Budapest,- és zenekar imázsklip egybegyúrva
augusztus 28, 2019

Májusi Tainted Love című kislemezükhöz készült klipje után újabb videóval jelentkezik nálunk a Marble Mist zenekar. Ezúttal egy már-már közönség kedvencnek mondható dalhoz készítettek a srácok egy hangulatos mozgókép-anyagot, amiben láthatunk pillanatokat Budapest utcáiról, tereiről, a stúdiózás hangulatáról, majd egy vágással hirtelen a koncertjükön találhatjuk magunkat. A klip az október elején megjelenő Balance című albumnak az első klipje és róla az első hivatalos dal.

Mészáros Gergely és Szűcs Gábor, akik a klip rendezői-, operatőri-, és utómunkálataiban közösen vettek részt, így meséltek nekünk a videó keletkezéséről:

„A klip alapgondolata a zenekar tagjaitól származik, fontos volt számukra, hogy bemutassuk Budapesthez fűződő kapcsolatukat. Mivel első klipről van szó, az sem volt elhanyagolható, hogy zenéjükhöz arcokat tudjunk kapcsolni.

Így adta magát, hogy készítsünk egy végtelenül laza image klipet, amely a főváros és a Marble Mist köré épül. Ezt igyekeztünk a lehető legváltozatosabb helyszíneken megoldani, a vizualitásában annyi analóg technikát alkalmazva a digitális mellet, amennyit csak lehet.”

A zenekar tagjai hozzátették:

„A nagylemezről ez a szám született meg először. Alapvetően Tony (dob) fejéből pattant ki egy szövegkezdemény, amit Balázs (gitár) fejezett be, majd erre utólag készült el a zenei alap egy jam session keretein belül. Már lassan 2 éve játsszuk ezt a dalt a koncerteken, de a végleges formáját a lemez felvételei közben nyerte el. Ez az egyik olyan számunk, ami számtalan verzión átesett már dalszerkezet és szöveg szempontjából is.

Az alapszöveget egy eléggé vakmerő lány inspirálta, aki már-már őrültségbe hajló dolgokat csinált egy-egy görbe este során. Erre a gondolatiságra építkezve végül egy absztraktabb és univerzálisabb üzenetet gyúrtunk az alapszövegből. Ezt a Beatles ‘Dear Prudence’ c. száma inspirálta.

Tiffany egy képzeletbeli karakter, akinek bőrébe bárki belebújhat, a dal üzenete pedig az, hogy mindenki szeretetre méltó, a magány pedig csak átmeneti, végül mindenki megtalálhatja a társát: ‘always let in the sunshine, come and make love don’t waste more time’.”

A Marble Mistnek szeptembertől nagyon izgalmasnak ígérkezik az év, teletűzdelve dalpremierrel, klippremierrel, albumpremierrel, lemezbemutató koncerttel.

„Alapvetően ezután a dal után szeretnénk kiadni még egy magyar nyelvű single-t még a lemez megjelenése előtt, majd az album premierjével egyidőben kiadnánk még egy klipet. A nagylemez maga október elején fog megjelenni.”

Az új album felvételei során a zenekar némiképp eltért az eddigi csak angol nyelvű szövegeitől és a 10 dalból álló lemez felén magyar nyelvű számokat is hallhatunk.

Egyhez közülük várható még egy klip, amit Bátori Jim Sinco készít majd el. Az album borítóját pedig Vitáris Iván készítette, aki a zenekar mentora is 2018-óta, mióta részt vesznek a Hangfoglaló programban.

„A lemezfelvételt a budapesti Sounday Studióban készítettük Vastag Gáborral. A felvételek során közreműködött Beke István is, mint billentyűs és mint hangmérnök. A lemez producerei Vastag Gábor, Beke István, Tóth Balázs voltak.”

  • Szeptembertől pedig gőzerővel kezdenek készülni az október 24-i lemezbemutatóra, ami a Dürer Kert Room041-es termében kerül megrendezésre és amire egy nagyon izgalmas csapatot sikerült vendégelőadóként meghívni.

Zenélni fog Hárs Barna a Meg Egy Cukorkából, Agócs Marci az Aurevoirból, Kun Bálint a Carson Comából, végül az este végének hangulatáról Fekete Giorgio fog gondoskodni.

Címkép + korlátos csoportkép: Sinco