Kedden jelent meg az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) 2020-as Global Music Reportja, ami egy évente megjelenő átfogó elemzés a nemzetközi zeneipar eredményeiről, tendenciáiről. Az ezt bemutató eseményre mi is hivatalosak voltunk, de miért is érdekes ez számunkra? Hát annyira egyébként nem az, de akkor miért írunk róla? Azért, mert ezzel párhuzamosan megjelent a MAHASZ (Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége) riportja is, ami a 2020-as hazai piaci adatokat taglalja.
Az első és legfontosabb dolog, hogy a hazai piacon a digitális értékesítés tavaly 40%-kal nőtt az előző évhez képest. Ez jelentős változás, hiszen több mint 1 milliárd forintról van szó. Ahogy az alábbi táblázatban láthatjátok, ennek a növekedésnek gyakorlatilag az egésze a zenék streameléséből származik.
De mi a helyzet a fizikai hanghordozókkal? Az elmúlt egy-két évben több nagyobb magyar együttes adta ki régebbi dolgait újra, de ezúttal bakeliten, gondoljunk csak Péterfy Borira, vagy a Kispálra és a Kiscsillagra. Ezek rendre el is fogytak viszonylag hamar. Emellett egyre több zenekar adja ki az új anyagait vinylen. A Dope Calypsoban mindig lehet bízni, de a Jazzékiel, a Platon Karataev, és pár nappal ezelőtt a Carson Coma is kiadta a legutóbbi lemezét LP-n, illetve Sallai Lacit is lehet már lemezjátszón hallgatni öt különböző együttesével.
Ahogy az a fentebbi interaktív(!) grafikonon látszik, míg a fizikai hanghordozók piaca összességében nem számottevő mostanra, a vinyl főnixként támadt fel a hamvaiból. Ez azért fontos, mert sok független underground együttes számára, ez plusz bevételt jelenthet a merch eladások mellett.
Jó látni, hogy 2021-re már nem csak a hardcore szcéna tagjai adják ki lemezeiket rendes analóg formátumban.
A fentebb említett digitális növekedés akkor kerül kontextusba igazán amikor megnézzük, hogy hogyan estek a hazai bevételek a ’90-es évek óta. A torrentkorszak megjelenésével a fizikai hanghordozók eladásai fejest ugrottak a semmibe, és ha nem jelennek meg a különböző streaming szolgáltatások, a zeneipar továbbra is masszív mélyrepülésben lenne.
Fontos azért megjegyezni, hogy rendes streaming bevétele az összes zenész/zenekar elenyésző hányadának van, hiszen a Spotify, ami itthon az egyik legnépszerűbb platform továbbra is ezred dollárokat fizet lejátszásonként.
Összességében tehát ezek a számok bíztatóak, de az underground ipar nagy része továbbra is a turnézásból és a merch eladásokból él, ha megél egyáltalán.
Végezetül köszönjük a lehetőséget a MAHASZnak, hogy mi is részt vehettünk a Global Music Reporttal kapcsolatos kerekasztal beszélgetésen, jó néha rálátni a nemzetközi helyzetre is.
- Ha ti is bele szeretnétek olvasni ezekbe az elemzésekbe, a nemzetközit itt találjátok, a hazait pedig itt.