A színpadi előadóművészethez mindig is kapcsolódtak a külsőségek. Akárki akármit mond, egy zenész számára igenis fontos a megjelenés. Még szerencse, hogy az internet nem felejt, felkutattam néhány hazai zenészről, vagy zenekarról fotókat a karrierjük elejéről, vagy legalábbis régről, és amiket találtam, egy egy évnél nem öregebb, mostani fotó mellé illeszetttem. A változás néhol meglepően radikális, néhol pedig szinte észrevehetlen az évek során.
Péterfy Bori
Oké, ő nem a Love Band frontasszonyaként kezdte a pályáját, de amikor az Amorf Ördögök után 2008 körül beindult szóló projektjének a szekere, az énekesnő főleg feketében, vállig érő hajjal nyomult a színpadon. Aztán miután 2011-ben megszületett gyermeke, hosszú, göndör hajjal és teljesen megújult, abroncsos szoknyákat és meglepő kiegészítőket nem mellőző ruhatárral tért vissza.
Ivan & the Parazol
Nem is olyan rég forgattuk az első interjúnkat az Ivan & the Parazollal, és mivel a zenekar szekere addigra már szinte terv szerint haladt, a mindig tökéletesen megtevezett külső csak finomodott az évek során.
Berger Dalma
A Volkova Sisters énekesnője valamivel kevesebb, mint egy évtizede az Esclin Syndo zenekarban énekelt, és hosszú vörös hajat viselt. Pár éve már sokkal minimalistább, ami a ruházkodást illeti, és vörös tincseit is rövid szőkére váltotta.
Molnár Tamás
Az Anti Fitness Club frontembere még a VIVA TV fénykorában az ország emója volt, azonban az elmúlt pár évben visszanövesztette eredeti hajszínét, és a piercingjei számát is redukálta egy karikára az orrában. Mindezt megfejelve egy kis borostával igazn üdvözlendő a változás.
Mary Popkids
A legszembetűnőbb változás a nemsokára ötödik születésnapját ünneplő zenekarnál az egyenpólók és a szponzorcuccok hiánya. És persze Sanyi (Bártfalvi Sándor, ének) haja, amitől még biztos rémálmaim lesznek.
Bocskor Bíborka
Ő talán az egyetlen Megasztáros, aki a Magashegyi Underground frontasszonyaként valami értékelhetőt tett le az asztalra a tehetségkutató után.
Irie Maffia
Sena (Sena Dagadu, ének) és a srácok még mindig nehezen férnek rá egy képre, de az Irie Maffia közel tíz éves fennállása során zeneileg sokkal nagyobbat változott, mint külsőre. Az persze egyből látszódik a bal oldali képen, hogy akkor még nem volt BP Shop.
The Grenma
A softpunk banda még szárnyait bontogató gimis zenekarnak tűnhetett a 2008-as 9 és fél randi című borzalmas magyar filmben, azonban tavaly ünnepelték fennállásuk 10. évfordulóját, és már öt lemezük megjelent. Szerencsére a szem- és hajfesték itt is hátrébb került a fontossági listán, bár szerintem Matyinak (Dobó Botlik Mátyás, dob), aki időközben apuka lett, jól állt a raszta.
+1 Ákos
Ákos (Ákos, ének) bár zeneileg rendkívül eklektikus karriert tudhat maga mögött, megjelenésében azért általában a normcore jellemezte. A DILF jelző egy picit talán erős lenne, de a jobber nyugdíjasok kedvenc popsztárjának azért nem áll rosszul a kor.