Magasabb fokozatra kapcsolt a New Fossils, koncertvideóval és új dallal ágyaznak meg a harmadik albumuknak – Premier
május 30, 2024

Szokatlan gyorsasággal érkezett meg a New Fossils legújabb dala, a ‘LATO’. A jazzbanda minden jel szerint termékeny időszakát éli, hiszen alig mutatták be a márciusban megjelent II című nagylemezüket, máris itt a harmadik LP előfutára.

A Turbinában készült élő felvételekből egy több mint 40 perces koncertfilm készül, ezek közül először a ‘LATO’ került ki, amely a novemberben megjelenő harmadik albumukon szerepel majd. Különleges még, hogy Rotera film által felvett anyagot a zenekar szaxofonosa, Varga Dániel vágta és effektezte.


“Az elmúlt fél évben megváltozott a zenekar megszólalása. Elengedtük az akusztikus jellegét a dolgoknak és bátran kísérleteztünk a hangszínekkel. Ennek az eredménye hallható most ezen felvételen.”

– mondta el a zenekar

A LATO-val kapcsolatban tehető első lényeges megfigyelés a dal tagoltsága, hiszen szünetek sora bontja rövid fejezetekre az alkotást, miközben a szaxofonbetétek megidézik a Dés Lászlóval szorosan összefonódó krémes 90-es évek sokak által imádott zenei világát. 

További érdekesség a trekket bevezető, katonai menetekről jól ismert dobpergés, amelyet repetitív zenei motívumok követnek – azt az érzetet keltve, hogy az együttes tagjai valami egészen nyilvánvalót, sokak számára mégis láthatatlant szeretnének közölni, szavak nélkül.

Ismerve a New Fossils eddigi munkásságát és zenei ízlését, biztosra vehető, hogy a következő anyag sem okoz majd csalódást egyetlen rajongónak sem.

  • A srácokat legközelebb vasárnap, a VárkertFeszten tudjátok elcsípni, ráadásul teljesen ingyen. Esemény itt.