Garázsrockos karcosság, alteres frissesség és punkos vagányság – ha csak néhány jelzővel kellene körülírni a budapesti Madrapur zenekar stílusát, minden bizonnyal ezek lennének a legtalálóbbak. A 2016 elején alakult négytagú formáció alig egy éve mutatkozott be a közönség előtt a Soundcheck nevű tehetségkutatón, azóta több ízben koncerteztek a 30Y előzenekaraként, nyáron megjelent első EP-jük Jóra nap süt címmel, mostanra pedig elkészültek második kislemezükkel, amely a Rosszra hold címet viseli.

Hogy a két kiadvány elnevezése egymás mellé téve értelmes mondatot alkot, nem a véletlen műve: a 2018-ban megjelenő nagylemezük címét takarja, amely így rendhagyó módon három részletben jelenik meg. Ezt a céltudatos lemezkiadási stratégiát nem érdemes figyelmen kívül hagyni, hiszen a zenekar által kijelölt irányvonalról mindkét EP ismeretében kaphatunk csak teljes képet. Talán nem árulok el nagy titkot, ha leszögezem: az irányvonal a szemtelenül dögös, Amerika kisvárosi garázsaiból induló bandák gitárzenéjét célozza meg, magyar szöveggel tolmácsolva.

A Rosszra hold (és egyben az egész nagylemez) felvételi munkálataiban a srácok segítségére volt Lázár Domokos (Esti Kornél, Pegazusok Nem Léteznek), akinek az e téren szerzett tapasztalatai nagyban hozzásegíthették a zenekart ahhoz, hogy ilyen kifejezetten jól hangzó anyagokkal tudjanak előrukkolni. Itt hallhatjátok mind a négy számot szövegvideókkal ellátva:

Az összhangzás mellett a másik általános pozitívum a dalszövegek nyelvezete, amely ugyan lerágott csontnak tűnhet, szerintem mégis napirenden tartandó egy olyan országban, ahol még az anyanyelvű könnyűzene igényesnek tartott zászlóvivői közül is sokan képtelenek a rikítóan giccses túlfinomkodás és a kínos egyszerűség két végletéből szabadulni. Stílusából adódóan ugyan nem kell költői bravúrokat várnunk a Madrapurtól, szövegeiket mégis valamennyi szerzeményükben jól eltalálták. Élettelien és könnyeden boncolgatják az örök sráckor hétköznapi szívzűrjeit; az üdítő utóíz még a dalcsokor ’Oldódj fel’ című, szomorúbb hangvételű dalánál sem marad el. Összességében a korai hiperkarma és a 30Y voltak azok a zenekarok, amelyek először eszembe jutottak viszonyítási pontként a szövegeiket vizsgálva.

A dalok nem igazán mernek elrugaszkodni szerkezetükben a sztenderd indie-rock struktúráktól, amit négy dal erejéig nem bántam, de egy nagylemeznyi hosszúságnál meglesz annak a veszélye, hogy egysíkúnak hat a hallgatóság számára a trackek egyenkénti építkezése. A hangzás jellegzetesen a garázspunk érából merít, a ‘Hátad közepén’ indításáról a pavlovi reflexhez hasonlóan ugrott be többek között Ty Segall és a Wavves – bár a Madrapur erősítői kevéssé sisteregnek, mégis felvillanyozó volt a párhuzam a gitárhangzások között.

A refrén talán nem a legerősebb az első dalban, a rá következő ’Hidas’-ban pedig nincs is ilyen: Kozma Máté és Szabados Gábor, a zenekar két dalszerzőjének elmondása szerint a szöveg eredetileg versként született, emiatt maradtak ki a visszatérő sorok, ami szerintem elég dinamikussá tette a dal folyását. Az ’Oldódj fel’-ről már esett szó, melankolikusabb hangulatú az előbbiekhez képest, egy elképzelt lánnyal való elképzelt szakítás feldolgozása.

„Ez lesz a közelgő nagylemez legnyugisabb száma, de azért nagyon szeretjük. Ha felcsendül a koncerten, a srácoknak legalább lesz lehetőségük kimenni sörért vagy csurgatni. A lányok azért reméljük, maradnak.” – kommentálták a szerzők.

A kislemez zárásaként a ’Tini’ áll, amelyet eredetileg „Tini Himnusz”-nak csúfolt a banda. A cím mindenesetre találó lett volna, mert tipikusan az a koncerteken közösen éneklős dal, melynek záró harmada gondoskodik a biztosan pozitív végkicsengésről.

Összességében egy elég kellemes fülfekvésű és profi hangzású munka lett az EP, minden lehetősége adott a zenekarnak, hogy széles közönség előtt is befusson és az alternatív közeg új sikersztorija lehessen. Érdemes tehát belehallgatni a Rosszra holdba, és várni a hamarosan megjelenő nagylemezt.

• Illetve meghallgatni őket élőben is, legközelebb november 9-én a Kuplungban.